Alkotói arckép az idő sodrában
Murzsa András verseit és munkásságát régóta ismerem, s követem nyomon. Finoman cizellált versei gyönyörűek, legyen szó szonettről, haikuról vagy más költői megoldásról.
Gondolatébresztő alkotásai a ma emberéhez szólnak, s érdemes olvasgatni azokat.
A ló, akit Sanyinak hívtak
Sanyi a dédszüleim lova volt. Igásló. Szekér elé fogva gyüszmékelt tágabb és szűkebb otthonában Budafokon és környékén.
Sanyi a Fűszer-Csemege Vegyesbolt állományába tartozott. A bolt Dédmama tulajdona volt, és ily módon Sanyi is. Ő gondoskodott arról, hogy Sanyinak legyen abrakja, legyen istálló a feje fölött, legyen hám rajta, és hogy legyen szekér mögötte.
Szemed ma reggel
Keresgélem a sok lehetséges látvány közül, milyen lehet a szemed most, hétvégi megkésett reggelen. Mintha én dönthetném el, milyen legyen. Hatalmam ehhez nem lehet ma, annyira messze vagy tőlem!
Így hát… felöltöztetem a reggelt apró jelekkel, fényvillanással az ablakon, cinegehanggal az udvaron, áprilisi szelek bolondos játékával hátul, a kertben, a friss mezőre, a nagy erdőre néző részen. Lecsurgatom kedvességgel, abból a fajtából, amiből a legkevesebb van, de a legbővebben mérném, mert csak neked lehetne ebben részed.
Vakon
Már éppen láttam volna az életfáját, mikor csörgött az ébresztőm. Csúcs... egy új nap telis-teli újnál újjabb lehetőségekkel. – legalábbis ezt mondják.
Tegnap bebizonyosodott, hogy nem is igaz ez a mondás, hiszen 1-est kaptam irodalomból, pedig tanultam. Ezt a hülye tanárt...hát nem tudta, hogy Csinszka, Arany János 3. felesége és hogy Ady egy bécsi fenyőárus volt?!
A JHVH jelű felhasználó tisztában volt azzal, hogy túl sok figurát tart játékban. Gyorsabban fejleszthette volna a birodalmát, ha minden generációból csak egyetlen nézőpontkaraktert választ, de előszeretettel használta ki a program azon funkcióját, amelynek segítségével egymás után belebújhat valamennyiük bőrébe.
A szőlősorok alkotta vonalak a tó felé tartottak, hogy aztán végük szakadjon ott, ahol a hegy meredeksége lehetetlenné tette a művelést. Az alacsonyan álló őszi nap sugarai átpréselték magukat a tőkék levelei között, bele-belevillantak a fotóállványt cipelő Tekla szemébe. A nő tekintetét a lugasban ácsolt kerti asztalhoz vezették a szőlősorok, ahol két, kerti munkához öltözött férfi mellé egy asszony csatlakozott, aki üvegkancsóba fejtett burgundivörös italt tett az asztalra és a gömbölyded férfi mellé telepedett.
A mindene volt
– Jó napot kívánok! Kérem a személyijét!
– Mit?
– A személyi igazolványát.
– Igazolványt?
– Igen, ami igazolja, hogy ki maga!
– Jaa! Már értem. Ön nem idevalósi. Ezért nem ismer!
A csendes kis sikátor pont olyan volt, amivel egy detektívregény kezdődik. Amolyan hasfelmetszős féle, vagy esetleg egy horror story, ahol egy sötét rém a pokol valamely bugyrából a földre manifesztálódik kiirtani az emberiség felét.
A kissé távolabb álló kandelábernek már csak egyik égője világít, az is csak úgy, mint aki két másodpercenként meggondolja magát, hogy érdemes-e pont itt, pont most erőlködnie.
Az érzelmi intelligencia
Az érzelmi intelligencia nem tudja, hogy egyesek hogyan lehetnek meg nélküle. Az érzelmi intelligencia nem érti, hogy miért nem próbálja meg őt mindenki kiművelni. Az Intelligencia Quotienssel bezzeg mindenki rengeteget foglalkozik.
A visszaemlékező-én Kaffka Margit és Krúdy Gyula művészetében
Sehol annyi színe-illata nincs a szónak, mint írásaikban. Mindketten a Nyugat első nemzedékéhez tartoznak az 1910-es években. Akkoriban más az irodalmi élet. A Nyugat meghatározza a kor értékrendjét, a magyar irodalmat nyugat-európai szintre emeli. Mindketten ismertek és elismertek már korukban, Krúdy azonban hatalmas, hányódó élet művével a magyar irodalom nagy adóssága még mindig, Kaffka pedig még nála is fiatalabban, 38 évesen elhalálozik.