Fábián József

1957-ben születtem. Geológus és informatikus vagyok, első szakmámban egy évtizedet, a másodikban már több mint kettőt dolgoztam. 5 gyermekem van.

Verseket 2010. tavasza óta írok, elsősorban saját érzelmeim, gondolataim kifejezésére. Hiszem, hogy az (írott) emberi beszéd legszervezettebb, legtömörebb, azaz az információt legsűrítettebb formában átadni képes fajtája a líra.
Saját kötetem nincsen, verseim irodalmi portálokon, illetve egy-két alkalmi antológiában jelentek meg.

Azt tartom, hogy ahhoz, hogy igazán jó, mások számára is érthető, élvezhető verset tudjon alkotni valaki - hacsak nem valódi zseni -nem szabad figyelmen kívül hagynia a költőelődök munkáját és teljesítményeit, csak azokra építve lehet tovább lépni. Sőt: megtagadni is csak azt lehet, amit az ember alaposan ismer. Ma a költőnek sokkal nagyobb tudásra (költészeti ismeretre) van szüksége, mint pár száz évvel ezelőtt, és akkor a tehetségről még nem is szóltam. A tehetség és a munka a költészetben is együtt kell, hogy járjon.
2011. óta veszek részt különféle internetes irodalmi fórumok munkájában részben versíróként, majd előbb-utóbb véleményezőként, illetve kritikusként. Több különböző versíró műhelynek voltam résztvevője hosszabb ideig, vagy egy-egy alkalommal, és jelenleg is részt veszek egy műhely munkájában. Irodalmi kritikát nem tanultam, csak önképző módon, saját ízlésemet követve fejlődött ki véleményalkotó vénám. Zavar a versekben a formátlanság, zavar, ha nem szabatos az irodalmi szöveg kifejezésmódja.


...
A Facebook szonett

Szerző: Fábián József

Kategóriák:

Közzétéve 1 éve

...
Déli sötétbe

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Játszani engedd még!

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Miért ne közölnénk?

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Szerkesztőségi cikk

Közzétéve 1 éve

...
Vérlepke

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Kenguru

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Baromfiudvaron

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Ahogy a csövön kifér

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Fél keserű

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Novellák és kisprózák

Közzétéve 1 éve

...
Mene tekel

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Jöttek a tankok

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Tükörtörő

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Egy meleg márványgolyó

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Sötét ruhát, fehér inget

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
B Tomos Hajnal: Madárszólamok

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Kritika, recenzió

Közzétéve 11 hónapja

...
A fák beszéde

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 11 hónapja

...
Elég, ha játszhatok

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 11 hónapja

...
A testek tárolása

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 11 hónapja

...
Csak azért is

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 11 hónapja

...
Vizes szoba

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 10 hónapja

...
Fürdeni induló lány dala

Szerző: Fábián József

Kategóriák:

Közzétéve 10 hónapja

...
A perkolációról

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Tárcák, tanulmányok

Közzétéve 10 hónapja

...
Talán

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 10 hónapja

...
Második genertációs ars poetica

Szerző: Fábián József

Kategóriák:

Közzétéve 10 hónapja

...
Ma késő délután

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 10 hónapja

...
Fáradtan, felkavartan

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 10 hónapja

...
Óriások, tündérek, manók

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 10 hónapja

...
Vármegyeház

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 9 hónapja

...
Nincsen fáskosár

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 9 hónapja

...
Menj könyvtárba!

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 9 hónapja

...
Lavina

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 9 hónapja

...
Paraenesis az olvasásról

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 8 hónapja

...
A kedves illata

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Audio
Video

Közzétéve 8 hónapja

...
Ma késő délután - audio

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek
Audio

Közzétéve 8 hónapja

...
Hernyók gombostűn

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 8 hónapja

...
Magasépítők

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 8 hónapja

...
Málna-versek

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 7 hónapja

...
A kövek ritmusát

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 7 hónapja

...
Képzelődve

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 7 hónapja

...
Vonatra várva

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 7 hónapja

...
Tisztaság

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 7 hónapja

...
Bátrak Viadala

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Hírek

Közzétéve 7 hónapja

...
Húsvét előtt

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Szerkesztőségi cikk

Közzétéve 6 hónapja

...
Hazudni: kell

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 6 hónapja

...
Kockát vetettünk

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 6 hónapja

...
Apantrofia

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 6 hónapja

...
Fölébredtem

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 6 hónapja

...
Sziszifusz

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 6 hónapja

...
A mi munkánk, s a tied

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 4 hónapja

...
Az Újbeszél

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 4 hónapja

...
John Berryman élete és költészete

Szerző: Fábián József

Kategóriák:
Tárcák, tanulmányok

Közzétéve 1 hónapja