A nyomzó és a kaszás - 6.

A nyomozó és a kaszás - 6. rész
előző rész

Moloch majd’ felrobbant dühében. Megszerezte, amit akart, de felhívta magára a figyelmet. Ráadásul épp a minden lében kanál V.A.V. –val kellett szembe kerülnie. Az a hippibe oltott techno druida tehetne neki egy szívességet, és eltűnhetne a balfenéken. Moloch lehiggadt. Elővette az üveget a tárolóból, kinyitotta, csipesszel kivette belőle a nyílhegyet, majd a kohóhoz lépett. Hálás volt apjának, hogy annak idején elzavarta a kohászati képzésre. Végül nem lett belőle vasgyári munkás, de hobbiként sokszor használta, amit akkor tanult. Ez a nyílhegy nem lesz elég ahhoz, hogy az összes maradi alapító ellen lövedéket öntsön belőle. Kettő bőven elég lesz egyetlen párbajhoz. Az egyik alvilági zsoldos odalépett hozzá.
- Uram, nem akarom zavarni, de valaki behatolt a titkos bázis egyik bejáratán. – Moloch dühösen meredt rá.
- Szóval azt akarja mondani, hogy túl ostoba volt ahhoz, hogy az illető személyazonosságát megállapítsa a biztonsági rendszer segítségével?
- Uram, most Rolf ül a biztonsági konzol előtt.
- Csodálatos! Úgy látszik neki sem volt elég esze ehhez! Ha naiv lennék, reménykedhetnék abban, hogy egy harmadik kollégája talán pótolhatná ezt a hiányosságot, de ahogy végignézek magukon, tisztán látom, hogy annak idején eltévesztették az ablakot, amin keresztül az agysejteket osztogatták!
A zsoldos tanácstalanul bámult rá.
- Tudja mit? Menjen vissza a vezérlőbe, és a biztonsági rendszerrel nézessék végig a folyosókat, így talán megtud valamit az érkezőről.
- Igenis, uram! - A zsoldos elrohant, Moloch pedig a fejét csóválta. Ezekhez képest még a báránylelkű, hosszúlétű polgárok is zseninek számítottak. Ismét kinyílt az ajtó, és Benders lépett be rajta.
- Uram, kudarcot… - kezdett bele a mondandójába, de ekkor meglátta a keresett tárgyat, ahogy Moloch berakta azt az olvasztótégelybe.
- Nem. Nem vallott kudarcot, csak nem volt elég ideje ahhoz, hogy megtalálja.
- Hogyan került önhöz?
- V.A.V. el akart kapni, és magával hozta a nyílhegyet is. Én meg elragadtam tőle, bár ez igazán fájt – kuncogott Moloch.
- És mihez akar kezdeni vele most, hogy lebuktunk?
- Párbajozni fogok V.A.V.- val a szabad cselekvés jogáért. Ha győzök, a többiek nem állíthatnak meg, s akkor megkeresem a sugárzó anyag forrását, azután kezdetét veszi a forradalom. Ha veszítek, akkor valószínűleg meghalok. Már amúgy is unom ezt a steril, utópisztikus világot!
- Ebben az esetben talán elég lenne egyetlenegy ezüstlövedék, ami természetesen az ön fegyverében lenne. Ha veszít, akkor csak elég megjátszania a halálát, hogy később újrakezdhesse máshol. – Moloch Bendershez fordult.
- Lehet, hogy gonosz vagyok és szadista, de nekem is van becsületem! V.A.V. akkor is a társam, ha ki nem állhatom őt!
- Ön tudja, uram.
- Akkor ezt meg is beszéltük! Amíg én befejezem a két lövedéket, addig keresse meg a két forgótáras, archaikus párbajpisztolyomat! És készítse fel a zsoldosokat a kivonulásra! Amint kész vagyok, megyünk a 112-es bázisra.
- Igenis, uram! – Benders távozott, Moloch pedig egyedül maradt a halál két meg nem született gyermekével. Még sohasem érzett ilyen izgalmat. Az ébredése óta most először forog veszélyben az élete.
A kis csapat behatolt az elkerített városba, körbevette a tizenkettes bázist. Pearl a szemben lévő épület első emeletén egy félig berendezett szobában őrködött. Innen rálátott a főbejáratra. A fülére tette a kommunikációs eszközt, amit Olaf osztott szét közöttük. Hallotta a kapitány hangját, amint egyenként végigkérdezte az embereit, hogy a helyükön vannak- e. Végül a nyomozó következett.
- A helyén van, Pearl?
- Igen.
- Rendben! Lemegyek magához.
- Várom. - Olaf hamarosan meg is érkezett.
- Ismételjünk! A két célpont megérkezik a zsoldosok élén, s amikor belépnek a bázis kapuján, az embereim egyesével megbénítják a kísérőiket. Mi akkor hagyjuk el a helyet, és lendülünk támadásba, ha már a nagy részük a földre került.
- Ahogy azt megbeszéltük - mondta Pearl. Olaf bólintott, majd helyet foglalt egy poros fotelban. A nyomozó az ablaknál maradt, és merev tekintettel bámult kifelé. Arra a két személyre gondolt, akik lóvá tették. Az aljas főügyészre, aki belenyúlt a nyomozásba, hogy kielégítse saját hatalomvágyát, és az állítólagos „társára”, aki megpróbálta megölni őt. És a dolgok innentől egyre zavarosabbak lettek.Bendersről kiderült, hogy egy alakváltó az összeomlás előttről, míg Moloch… – gondolatait megzavarta, hogy Olaf felpattant a helyéről.
- Figyeljék őt tovább, de még ne tegyenek semmit! – utasította katonáját a rádión, majd bontotta a vonalat, és az ablakhoz lépett.
- Mozgás van az utcán! De nem ők azok! – Pearl kinézett az ablakon. Egy vörös öltönyös férfi sétált a bázis irányába, majd belépett az ajtón. Nem sokkal később egy másik alak érkezett valamiféle archaikus, törzsi öltözetben egy hosszú dárdával a kezében. Percekkel később két sovány férfi jelent meg szürke öltönyben, majd még néhány fura alak közeledett. Pearl kezdte úgy érezni, hogy rossz címre érkeztek, amikor is Olaf hirtelen elsápadt.
- Na, ne bassz…! - suttogta.
- Valami gond van? - kérdezte Pearl, mire a kapitány az utcára mutatott. A 112-es bázishoz most egy magas, fekete férfi érkezett csillámló öltönyben.
- Ezt a fazont ismerem! Ő Bubba Shine, Lust Vegas királya, egyben az alvilág egyik ura!
- És? – kérdezte Pearl.
- Ez azt jelenti, hogy a kedves főügyész úr magánhadjárata felkeltette a többi alapító figyelmét, akik gyűlést hívtak össze ide, hogy megtárgyalják az ügyet. Így az orruk előtt kell hatástalanítanunk a célpontjainkat remélve, hogy nem avatkoznak bele semmilyen módon.
- Talán amit az orákulumtól hallottunk elég lesz arra, hogy az oldalunkra állítsuk őket. Így vagy úgy, meg kell próbálnunk letartóztatni a célpontjainkat – mondta Pearl zordul. Akár az istenekkel is szembe szállt volna az igazáért.
- Igaza van – mondta Olaf. Odalent ekkor tűnt fel a két emlegetett szamár két tucat verőlegénnyel az oldalán. Az utcalámpák fénye élesen kirajzolta arcvonásaikat.
- A célpontok megérkeztek – szólt bele a kapitány a kommunikátorba -, minden álljon készenlétben!
–Pearlre nézett. - Ön is készüljön! – A nyomozó elvigyorodott.
- Még sohasem voltam ennyire tettre kész. – A célpontok beléptek az épületbe. A verőlegények pedig egyetlen nagy izomkupacot alkotva lecövekeltek a bejárat előtt elállva azt. Olaf kiadta a támadási parancsot. Hat katonája célzott, és egyenként ütötték ki őket kábító fegyvereikkel. A bumburnyák izompacsirták hiába voltak létszámfölényben, alacsony hatásfokkal működő agyuknak köszönhetően nem tudták azt előnyükre fordítani. Az egyiküknél végre-valahára derengeni kezdett valami, mert üvöltve utasította a többieket, hogy szóródjanak szét. Ez volt a start jel Olaf és Pearl számára. Két katonával a sarkukban lerohantak az utcaszintre, és belevetették magukat a harcba.
Az alapítók - két kivétellel – megérkeztek a 112-es bázisra. Levették kabátjaikat, s a sarokba állították a botjaikat és fegyvereiket. Átmentek a különterembe, ahol egy hosszú asztal várta őket megterítve. Az asztalfőn V.A.V. várt rájuk szigorú tekintettel. Hellyel kínálta őket. Alig ültek le, amikor nyílt az ajtó, és egy férfi lépett be rajta zsúrkocsit tolva maga előtt. A kocsiról ételeket tett az asztalra, a poharaikba italt töltött, majd távozott. Az alapítók némán ettek, és feszengve néztek egymásra és V.A.V.- ra. Az végül villáját nagy koppanással tette le az asztalra. Végignézett a jelenlevőkön.
- Szemmel láthatóan mindenki kerülgeti a forró kását, ezért én eszem belőle először! Mindannyian tudjuk, hogy miért vagyunk itt! Kedves alapítótársunk Moloch, aki a felvilágba szökött, jelenleg éppen arra készül, hogy felforgassa a világot! Már eddig is tett néhány megkérdőjelezhető dolgot, de most gonoszság tekintetében szintet lépett. – V.A.V botjával megkocogtatta az asztalt, mire fölötte egy nyílhegy holografikus képe jelent meg.
- Ez, gondolom, senkiben sem kelt félelmet, egyesek ilyennel szoktak borotválkozni, és még méreggel is bekenik, hogy élvezetesebb legyen a használata! – V.A.V. ennél a pontnál az alvilág egyik urára, Shaun de Sade-re sandított, aki éppen egy kaktusszal fésülte a haját. A tüskék sok helyen felsebezték a fejbőrét, de az Örökvíznek hála a sebek azonnal összeforrtak.
- Az már nagyon uncsi. Abban a fájdalomban már nincs számomra élvezet – legyintett Shaun fanyalogva.
- Sejtettem – válaszolta. V.A.V. – Akkor mit szól ehhez? A nyílhegyet cézium kapszulák közelében tárolták, így az sugárfertőzötté vált! Azt gondolom, mindannyian tudjuk, hogy ez az egyetlen dolog, ami képes véglegesen semlegesíteni az Örökvíz hatását! Ez a fegyver most Moloch kezében van! A terve egy, a polgárok közti tisztogatás volt, de miután megpróbáltam megállítani, ellenünk fordult! Ezért is vagyunk itt együtt! A túlerő láttán remélhetőleg eláll a szándékától, és hajlandó alávetni magát egy vizsgálatnak. – V.A.V. szavait izgatott sustorgás kísérte, majd Ike Left, az egyik felvilági alapító ránézett.
- És honnan kerülhetett a kezébe ilyen veszélyes dolog? Tudtommal a legtöbb reaktort felszámoltuk. Az a kevés, amit meghagytunk, erős őrizet alatt áll.
- A sugárzó anyagot valószínűleg a Szent Atomikus Egyház szerezte annak idején ismeretlen forrásból. Az azzal átitatott nyílhegy először egy hosszúlétű állampolgár kezében kötött ki, aki egy gyilokpárbajban használta fel megölve ezzel ellenfelét. Később elvesztette a nyílhegyet. Én találtam rá, de Moloch nekem támadt, és elvette tőlem. – Az asztaltársaság döbbenten meredt rá, majd az alvilági urak nevetgélni kezdtek.
- Nem csoda, hogy mindenkit összehívott, hisz kell valaki, aki helyreteszi ezt a baklövést! – kuncogott Suloch, az alvilág jelenlegi ura.
- Igaza van. Elkövettem néhány hibát. Az egyik az volt, hogy szemet hunytam Moloch önkényes lakhelyváltoztatása felett, hisz kezdetben nagy hasznára volt a hosszúlétűek társadalmának. Akkor most beszéljünk az ön által elkövetett hibáról, Suloch herceg! Az egyezségünk szerint maga felel az összes alvilági alapítóért! Egyetért velem ebben?
- Igen – felelt kelletlenül Suloch.
- Akkor hogyan engedhette, hogy Moloch az engedélye nélkül a felvilágba távozhasson? – A herceg a nyakát vakargatta, majd így szólt:
- Nos, én akárhányszor ellenőriztem, mindig a helyén volt az alvilági bíróság élén, aztán kiderült, az csak egy hasonmása volt. De mivel jól végezte Moloch feladatait, nem találtam okot arra, hogy az alapítótársam nyomába eredjek. – A herceg suta válaszára a felvilági alapítók kacarászni kezdtek, de V.A.V. csendre intette őket.
- Ahogy én látom az összes alapító hibázott, és figyelmen kívül hagyta társunk önkényes távozását.
Most az a legnagyobb kérdés, hogyan oldjuk meg a dolgot.
- Inkább az a kérdés, hogy ön hogyan fogja ezt megoldani – szólalt meg Tyke Left, Ike ikertestvére.
- Ezzel mire céloz? - kérdezett vissza V.A.V. döbbenten, mire Tike ökleire fektette az állát, és úgy válaszolt.
- Nos, ahogy én látom, ez a fegyver nem elég arra, hogy mindannyiunkkal végezzen, valóban túlerőben vagyunk vele szemben, Moloch is van annyira intelligens, hogy ezt belássa. Ha pedig ezt tényként kezeljük, akkor neki csak egy célja lehet. Párbajozni önnel, mégpedig a szabad cselekvés jogáért. – Erre mindenki felkapta a fejét.
- Ez lehetetlen! Még Moloch sem mehet el ennyire messzire! – hüledezett V.A.V.
- Öreg alapítótársam, úgy látszik nagyon szelektív a memóriája – jelentette ki Suloch.
- A szabad cselekvés jogáért már párbajoztunk egymással akkor, amikor keresztül akartuk vinni az akaratunkat a többség ellenállásán, vagy éppen a vágyainkat szerettük volna beteljesíteni.
- Az összeomlás óta összesen kétszázötven alkalommal, ez lesz a kétszázötvenegyedik – tette hozzá Nerdius Maximus, egy másik felvilági alapító. V.A.V. teljesen leblokkolt. Mindig is ellenezte ezt a furcsa szokást, soha nem is élt vele. Erre most ő került a bot rosszabbik végére. Ráadásul holtbiztos volt abban, hogy a sorra kerülő párbaj fegyvere az a sugárzó nyílhegy lesz. Ez szívás volt a köbön. Az élet igazolni akarta V.A.V. gondolatát, mert nyílt a különterem ajtaja, és Moloch lépett be rajta Benderssel az oldalán. Bubba Shine vigyorogva fordult az ajtó felé.
- Kellett nekünk az ördögöt a falra festeni! Nahát, mi szél hozta ide? Talán hiányoztunk önnek? – Moloch ránézett ugyan alvilági társára, de pillantása tovább vándorolt V.A.V.-ra. Odalépett hozzá. - Én, Moloch az alvilág egyik ura, és a felvilág felsőbb ügyésze ezennel párbajra hívom önt a szabad cselekvés jogáért. – Azzal ledobott az asztalra egy ócska bőröndöt, és kinyitotta. Két régi, forgótáras pisztoly volt benne. V.A. V.-nak nem kellett felsőbbrendű intellektuális elméjét használnia ahhoz, hogy tudja, milyen lőszer van bennünk.
- Mielőtt még választ adnék lenne szíves megindokolni, mire akarja felhasználni a szabad cselekvés jogát?
- Természetesen arra, hogy a felvilágot felrázzam egy kicsit, és kirostáljam az elpuhult, gyenge egyedeket!
- A válasza eléggé suta! Tekintve, hogy a hosszúlétű polgárok legnagyobb hányada békében és „elpuhultságban” él, nem látom be, hogy az ön által alkalmazott természetellenes szelekció hogyan segítene a társadalmukon – válaszolta V.A.V. önelégülten.
- Pontosan tudja, mire gondolok. Annak idején a fény és sötétség választóvonalán alkottuk meg az új civilizációt. A hosszúlétű polgároknak megadtuk a lehetőséget, hogy a jóság ösvényén járva törvényes úton élhessék ki sötét vágyaikat. Ez az alvilág szerepe. Így az állampolgárok minden energiájukat önmaguk fejlesztésére fordíthatják! Ez nagyon sokáig működött, de mostanra az egész civilizáció sekélyes posvánnyá vált, mert a magához hasonló felvilági urak kiölték az emberekből az ambíciót! - Suloch feltette a kezét.
- Ez igaz. Mivel önök nyolcan vannak, nagyobb befolyással bírtak a polgárokra, mint mi négyen!
- Megadtuk önöknek a lehetőséget, hogy további tagokat toborozzanak. Nem éltek vele! A maguk feladata lenne, hogy elégedetlenséget szítsanak a polgárok között mozgásra bírva őket! Nem tették! Megelégszenek annyival, hogy kiszolgálják a polgárok sötét igényét! Mondhatom úgy is, hogy Tom őrnagy átvette a motiváló erő feladatát! Az ő ösztönzésére népesítették be a polgárok a Naprendszert.
- Benépesítették! Mindezt múlt időben! Ma a kolonizált világok nem sokban térnek el Földtől! Majd akkor emlegesse ezt, ha a polgárok önerőből nekilátnak elhagyni a Naprendszert – mondta Shaun mogorván. Moloch ezt bátorításnak vélte, kikapta az egyik a fegyvert a bőröndből, és V.A.V-ra fogta.
- Fogja a másik fegyvert, és vegye fel a párbajpózt!
- Nem! – jelentette ki V.A.V. megszegve az egyezményt. – Már régóta figyelem ezt a nevetséges és szánalmas rituálét. Néha volt haszna, de a legtöbb esetben semmi jó nem származott belőle. Moloch, az ön ötlete egyszerűen szánalmas! Elém áll ezzel a „nyírjunk ki pár embert vagy ezret” maszlaggal, és azt várja, hogy ezért tegyem kockára az életemet? Arra ugyan várhat! - Szavait ekkor az összes alapítónak címezte: – Ha azt akarják, hogy megadjam, Molochnak, amit akar, akkor készítsünk egy tervezetet együtt, al- és felvilágiak!
- Még mit nem! Inkább megölöm magát! – sziszegte Moloch. Tett egy lépést V.A.V. felé, de ekkor a háta mögött kinyílt a különterem ajtaja, és négy ember lépett be rajta.

A harc nem tartott túl sokáig. Pearl és kis csapata hamar átvágott a nehézfiúk fogyatkozó seregén, miközben a lövészek egyenként szedték le őket. Olaf és Pearl együtt lépett be a 112-es bázis ajtaján. Odabent ugyan égtek a villanyok, de a helyiség üres volt. A nyomozó odalépett a pulthoz, amikor is a konyhából Mr.Tongba lépett elő konyhai kötényben. Egy ideig némán bámulták egymást, majd Pearl a pulthoz lépett, és megmutatta a holografikus jelvényét.
- A nevem Pearl Hobs nyomozó! Ezennel letartóztatom magát nem szándékos emberölés, szökés és a nyomozás akadályoztatásának gyanújával. Ismertetem a jogait.
- Nem szükséges – legyintett Mr. Tongba meggörnyedve.
- Rendben, akkor maradjon itt, ne próbáljon újra megszökni! – Tekintete egy zárt ajtóra irányult.
- Moloch és többi alapító ugye odabent van?
- Igen – válaszolt Mr.Tongba megtörten. – Pearl bólintott, majd elindult a zárt ajtó felé a többiekkel a nyomában. Odabentről hangos vita hangjai szűrődtek ki. A nyomozó belökte az ajtót, meglátta Moloch-ot, amint háttal állva neki fegyvert fog egy alapítótársára, míg a többiek az asztalnál ülve figyelték a jelenetet. Pearl ránézett a főügyész kezében tartott ósdi pisztolyra, s a mellettük lévő bőröndre, s minden értett. Odafutott, eközben Olaf elállta Benders útját az egyik megszerzett sokkolóval, s mielőtt még Moloch észlelhette volna őt, a nyomozó kikapta a másik fegyvert a bőröndből, miközben szabad kezével odébb taszította a főügyészt. Az döbbenten meredt rá.
- Maga él?
- Úgy bizony! És most le fogom önt tartóztatni. – Az öreg alapító, akinek Moloch a képébe tolta a fegyvert, így szólt:
- Kedves nyomozó úr! Ez egy zártkörű rendezvény. Tudomásunk van társunk zűrös ügyeiről, meg fogjuk tenni a szükséges lépéseket. - Pearl hidegen elmosolyodott.
- Gondolom, ön is képben van a vörös betűs törvényt illetően?
- Igen. Mi dolgoztuk ki az első államfők segítségével, de hogy jön most ez ide? – Pearl nem válaszolt, hanem a fegyvert a főügyészre szegezte.
- Jurij Kamenko! Ön ellen a vád tiltott genetikai- és emberkísérletek, ez kiegészül továbbá a harmadik világháború kirobbantásában való részvétellel, mellyel több millió ember halálát okozta. – A szavak ostorként csattantak a teremben. Jurij Kamenko, azaz Moloch elsápadt. Ahogy az öregember is, aki mellettük áll, és ahogy a felvilági alapítók is. Ezzel szemben a három alvilági úr érzelemmentes arccal üldögélt a helyén.
- Mi, a tizenkét felvilági alapító már régóta dolgozunk együtt magukkal, de úgy látszik, őszinteség terén önök súlyos lemaradásban vannak – fordult a három alvilágihoz V.A.V..
- Mégis mióta tudják, hogy Moloch valójában egy tömeggyilkos?! – folytatta az öregember.
- Már az elejétől fogva – szólalt meg csendesen Suloch.
- És erről miért nem szóltak nekünk? – kérdezte az öreg dühösen.
- Ugyan már, V.A.V.! Ön tényleg ennyire naiv? Sosem találta gyanúsnak Moloch végtelen tudását a múltról? – folytatta megadóan. - Szükségünk volt rá. Mi hozzá képest csak romok közt turkáló patkányok voltunk. Ő könnyedén vette az akadályokat. Az ő szervezőkészségén múlt, hogy a meggyógyított emberekkel megalapíthattuk a hosszúlétűek civilizációját!
- Nos, ezt a tényt akár tekinthetjük enyhítő körülménynek, bár ezzel a múltbéli bűnei még nem nyernek bocsánatot! - Pearlhez fordult:– Nyomozó úr! Természetesen engedelmeskedni fogunk a törvénynek, amit mi alkottunk, de egy szimpla statáriális kivégzés helyett én egy bírósági tárgyalást javasolok. - Pearl nem örült a hallottaknak, de belátta, hogy így a helyes, mielőtt azonban még bármit is válaszolhatott volna, Moloch, akit eddig a lebukás ténye megbénított, támadásba lendült, és ismét célba vette V.A.V.-ot.
- Nem kelljen ismételnem magamat! - szegezte rá ekkor Pearl a fegyverét. - Ön le van tartóztatva. Dobja el a fegyvert!

- Álljon félre az utamból, nyomozó! Ehhez az egészhez önnek semmi köze!
- De igenis, van! Lehet, hogy ön az egyik alapító és megcsömörlött a világtól, de nincs joga az emberek életével játszadozni! S már lehetősége sincs rá! A fegyvereinkben van a két létező varázsgolyó! Hiába öl meg engem, V.A.V.-val már nem fog tudni párbajozni. Nem ismeri a sugárzó anyag lelőhelyét, így nem lesz képes új fegyvereket alkotni! Adja fel, és ígérem, tisztességes tárgyalásban lesz része. – Moloch felkacagott.
- Gondolja, hogy az a rakás felvilági birka képes lenne elítélni engem? Ha meg is mutatná nekik az Alexandrától szerzett bizonyítékokat, csak annyi érne el vele, hogy egy rövid időre megrémíti őket, hogy aztán visszatérjenek a közönyös nyugalmi állapotukba!
- Akkor inkább meghalna itt ebben a teremben? Engem nem terhelne felelősség érte, hisz önvédelemből lőttem!
- Maga aztán szépen elferdíti a párbaj fogalmát, de legyen! Ha én nyerek, szabadon távozhatok! – Ezt az utóbbit V.A.V.-hoz intézte, aki bár szégyellte magát, megkönnyebbült, hogy lekerült róla a célkereszt. Pearl ezzel szemben most kezdett el aggódni igazán, ahogy rájött, hogy mibe keverte magát. Azonban már nem volt visszaút. A felek hátat fordítottak egymásnak, majd elindultak a terem átellenes részébe felkészülve a jeladásra, visszafordulásra, tüzelésre. V.A.V. megállt közöttük félúton. Minden szem rájuk szegeződött, így senki sem figyelte Mawangát, a fekete bőrű felvilági alapítót, amint egy ősi hangszert vesz elő a köpenyéből, és halkan játszani kezd rajta, mire az ikrek egyike tenor hangján énekelni kezdte a „halál dalát” egy, az atomháború előtt élt zeneszerzőtől. V.A.V. végül kiadta az utasítást. A felek megpördültek és tüzeltek. Moloch a szívéhez kapott, és lassan a földre omlott. V.A.V. fölébe lépett.
- Elvégeztetett! A győztes Pearl ! – A nyomozó megfújta a pisztoly csövét, megpörgette azt, majd elrakta a zsebébe. Olafhoz lépett. – Jöjj, hű társam, álljunk hát tovább! – A katonákkal a nyomukban elhagyták a termet. A bisztró pultjánál Mr.Tongba várt rájuk a kezét nyújtva, hogy bilincs kerülhessen rá.
- Megadom magam!
- Mr.Tongba! Ön nem rossz ember, csak rosszul döntött – mondta neki a nyomozó, miközben megbilincselte. A 112-es bázis előtt már várt rájuk a csapatszállító, és jött egy másik is a nehézfiúkért.
Pearl és Olaf előre ültek a gépben, amely lassan felszállt.
- Na, mit szól hozzá nyomozó? A gazember halott, a golyókat pedig az alapítók megsemmisítik. Nem is tudtam, hogy ennyire jó párbajhős – állapította meg Olaf, mire Pearl meglepődve nézett rá.
- Akkor én valóban részt vettem egy pisztolypárbajban? – kérdezte.
- Nem is emlékszik rá?
- Nem is tudom. Talán a halálközeli élmény miatt nem emlékszem tisztán a dolgokra, viszont arra igen, mintha valaki magas hangon énekelt volna. Mindegy! Ha lesz rá időm, írok egy módosító tervezetet a gyilokpárbajhoz. A múlt sok feltáratlan dolgot képes a felszínre hozni és nem jó, ha ezek avatatlan kezekbe kerülnek.
- Ez így van – nyugtázta Olaf. A két csapatszállító elhagyta a várost.
Tom őrnagy késve ért oda a találkozóra, addigra csak a két távozó csapatszállítót, és a harc nyomait látta. Belépett az ajtón, és meg sem állt a találkahelyig. Odabent különös dolog várta. Tyke Left felállva áriázott, míg a többiek az asztalnál ültek, és a táncparkett irányába néztek. Ott V.A.V. ácsorgott semmibe révedő tekintettel, előtte Moloch feküdt a földön aléltan. Tom az egyetlen személyre nézett, aki magánál volt, és egy halk sípon játszott a sarokban ülve.
- Most már abbahagyhatod, Mawanga! – szólt oda a fekete férfinak, aki mosolyogva letette a sípot, majd csettintett egyet, mire majdnem mindenki magához tért. V.A.V. odalépett az őrnagyhoz, aki még mindig a megszokott szkafandert viselte.

- Sajnálatos módon késve érkezett, így lemaradt az egészről. Talán az ön tanácsával elkerülhettük volna ezt a szörnyű végkifejletet.
- Szerintem már elkerültük – mondta vigyorogva Tom, miközben a terem közepére mutatott. Moloch felült, de még kába volt.
- De hát ez lehetetlen! – hüledezett V.A.V. - Jurijt párbajban az imént ölték meg!
- Vagy csak illúzió volt az egész – tette hozzá Tom, mire az öregnél leesett a tantusz. Mawanga a memória manipuláció mesteréhez fordult.
- Maga alattomos vipera! A saját társain használja a képességét?
- Miért, szerintem vicces volt. Tyke is egyre jobban énekel – mondta vigyorogva, mire Tyke felmutatta neki a középső ujját. A fekete bőrű alapító felállt, és rácsapott az asztalra, mire minden szem rászegeződött.
- Tudom, most úgy érzik, hogy bábosként játszottam magukkal, de erre szükség volt. Meg kellett akadályoznom, hogy végzetes hibát kövessünk el!
- És mi lenne az a hiba? – érdeklődött Suloch.
- Moloch múltbéli bűneihez nem fér kétség, de mivel kivette a részét a hosszúlétűek civilizációjának felépítésében, így nem végezhetjük ki, vagy nézhetjük tétlenül, hogy végezzenek vele! A fény és árnyék törvény értelmében sok életet vett el annak idején, amit az új társadalom építésével vissza is adott. Nélküle talán nem is tartanánk itt.
- S mi legyen vele? Ezek után veszélyes lenne bármilyen magas pozícióba helyezni őt, vagy hagyni, hogy szabadon mozoghasson – tette hozzá V.A.V. nyugtalanul. Tom előrelépett.
- Nekem van egy bejelenti valóm és egy ötletem! Önökkel osztom meg elsőként a jó hírt, hogy kemény és hosszantartó munka után az emberi faj készen áll arra, hogy elhagyja a naprendszert. Már kiválasztottuk a célbolygót is. A kolonizálás viszont kemény és veszélyes folyamat, amit egy rátermett személynek kell irányítania. - Ekkor a még mindig bambán ücsörgő Molochra mutatott. – Ő már egyszer bizonyított, hadd tehesse meg másodjára is. Bocsájtsuk szavazásra a dolgot! – Mivel senki sem akart olyan világban élni, ahol ez az őrült is jelen van, ezért mindannyian elfogadták Tom javaslatát. Mawanga újra elővette a sípját, és módosított Moloch emlékein. Mire az teljesen magához tért, már csak Tom volt jelen a bázison. Odalépett hozzá.
- Azt kérdeztem, hogy készen áll-e a feladatra? – kérdezte Jurijt, aki zavartan nézett körül.
- Igen! Bármikor szívesen itt hagyom ezt a belterjes mennyországot. A vezetésemmel a bátor pionírok igazi legendákká válnak majd, s remélhetőleg a többi elpuhult hosszúlétű pojáca is követni fogja a példájukat.
- Akkor jöjjön! Elviszem magát a Plútón kiépített bázisra a saját hajómon.
- Rendben! – Jurij ekkor Bendershez lépett, aki még mindig bamba szoborként ácsorgott a falnál.
- Nem akar velem tartani? – tette a vállára a kezét. – Szükségem van egy jó helyettesre! 
Az alakváltó feleszmélt.
- Bárhova követem önt – válaszolta lelkesen.
A három ember távozott a Földről.