Nagy Gábor

983-ban születtem Budapesten. Jelenleg is a fővárosban élek.

Amióta eszemet tudom mindig szerettem történeteket kitalálni. A barátaimmal, s testvéremmel játszott verbális szerepjátékok jelentették első történeteim alapját, melyeket végül papírra vetettem, hogy aztán megszülethessenek kezdetleges írásaim. Ezekhez annyira ragaszkodtam, hogy még az akkori tanáraimmal is vitába szálltam értük: a kapott feladat helyett történeteimet szőttem tovább.
Később, amikor az olvasás életem részévé vált, látóköröm kibővült, ahogy belső világom is. Ennek eredménye még több novella és egyre hosszabb írás lett, amelyek népszerűek voltak tanáraim, s osztálytársaim körében is.

Az alkotás évek óta életem része. Az eltelt évek alatt több kisregényt, és novellát írtam szépirodalmi és fantasy műfajban.

Eddig három novellám jelent meg mentorom, Szecsődy Péter támogatásával.


Utolsó fázis
Utolsó fázis

Szerző: Nagy Gábor

Kategóriák:
Novellák és kisprózák

Közzétéve 2 éve

Shock art
Shock art

Szerző: Nagy Gábor

Kategóriák:
Novellák és kisprózák

Közzétéve 2 éve

A három kívánság
A három kívánság

Szerző: Nagy Gábor

Kategóriák:
Novellák és kisprózák

Közzétéve 2 éve

A patkányfogó
A patkányfogó

Szerző: Nagy Gábor

Kategóriák:
Novellák és kisprózák

Közzétéve 2 éve

Doboztól a sírig
Doboztól a sírig

Szerző: Nagy Gábor

Kategóriák:
Novellák és kisprózák

Közzétéve 1 éve

Barrow utolsó trükkje
Barrow utolsó trükkje

Szerző: Nagy Gábor

Kategóriák:
Novellák és kisprózák

Közzétéve 1 éve

Harcos a túlvilág kapujában
Harcos a túlvilág kapujában

Szerző: Nagy Gábor

Kategóriák:
Novellák és kisprózák

Közzétéve 1 éve

Akit a múzsa végleg elhagyott
Akit a múzsa végleg elhagyott

Szerző: Nagy Gábor

Kategóriák:
Novellák és kisprózák

Közzétéve 1 éve

Aladin szőnyege
Aladin szőnyege

Szerző: Nagy Gábor

Kategóriák:
Novellák és kisprózák

Közzétéve 1 éve

Fényugrás
Fényugrás

Szerző: Nagy Gábor

Kategóriák:
Novellák és kisprózák

Közzétéve 1 éve