A nyomzó és a kaszás 2.

előző rész

A főügyész a pamlagon feküdt, kezeit összekulcsolta a mellkasán. A pamlag két oldalán egy-
egy széken ott ült a két lelki tanácsadója. Mindketten az ő holografikus másai voltak. Egyikük
vörös öltönyt viselt, a fején két szarv volt, és egy vasvillát tartott a kezében. A másik hófehér
öltönyben feszített, a feje fölött glória lebegett, és a kezében egy lant volt.
- Nos, gyermekem! Ez a háromszázadik beszélgetésünk. Hogy érzi magát? – kérdezte az
utóbbi nyugodt, dallamos hangon.
- Üresen. Ez főügyészi pozícióm százötvenedik éve, de már semmi örömöm nincs benne.
- Ne feledd gyermekem, te a közjóért létezel. Te vagy az igazság pallosa, aki lesújt a
bűnösökre.
- De már nincsenek bűnösök…
- Ugyan már! Az ember ember is marad, akármeddig is él – szólt közbe a gonosz énje, de el is
hallgatott, amint a főügyész figyelmeztetően felemelte a bal kezét.
- Tehát, ahogy mondottam, a hosszúlétű emberek világában már nincsenek igazi bűnösök,
emiatt így lassan ebben a pozícióban úgy érzem magam, mint egy kanos dzsigoló a
leszbikusok szigetén. – A jó énje elképedt, és a szája elé emelte a kezét, míg gonosz énje
vihogni kezdett.
- Na, de gyermekem! Vigyázz a szádra! Értem, hogy frusztrált vagy, de akkor is viselkedned
kell! Te vagy a főügyész!
- Számít is ez bármit? Még pár évtized, és tényleg nem lesz semmi dolgom, csak a szokásos
kis és közepes bűnügyek felügyelete.
- Akkor ideje lenne váltanod! – mondta a jó énje, mire a rossz is közbeszólt.
- Lehetnél most te a rossz fiú, világuralomra törhetnél, rabolhatnál, lophatnál! - A főügyész a
gonosz énjére nézett.
- Már mindegyik megvolt. Sorra kipróbáltam a vétek szimulátorokat, a szerepjáték szigeteket.
Még a gyilokpárbajt is kipróbáltam, s még mielőtt főügyész lettem, hat évig voltam egy kis
európai ország diktátora! Hiába az évszázadokig tartó élet, hiába az egyenlőség, ők mégis a
totalitárius rendszert választották egy kis nepotizmussal fűszerezve! – A főügyész
elmosolyodott: – Öregem, hogy mit meg nem tehettem velük! Ha balra mutattam, arra
fordították a fejüket, ha jobbra, akkor meg arra. Megmentőként tekintettek rám, aki megóvom
őket az ellenségtől, és cserébe félrenéztek, amikor felhúztam azt a sok felesleges épületet az ő
pénzükön! – Ekkor elfintorodott: – Sajnos nem találtak eléggé diktatórikusnak, ezért végül
leváltottak, és kerestek helyettem egy keményebb arcot!
- Akkor adakozz! Légy te a szegények gyámolítója, az elesettek védelmezője! – szólalt meg a
jó énje, mire a gonosz letorkolta.
- Föld hívja Mikáelt! Már évszázadok óta egyenlőség és jólét uralkodik a Földön – mondta,
miközben a földre köpött. – Ezért is unja magát csórikám, ennyire! – mutatott a főügyészre,
aki mostanra már teljesen magába roskadt. Valaminek muszáj történnie, vagy bele fog őrülni
az unalomba. Gondolatait a vészjelző sziréna vijjogása szakította félbe, miközben az irodája
ablakaira rácsok ereszkedtek le. Az ajtó bezárta önmagát, és a biztonsági rendszer a
számítógépét is elszigetelte a külvilágtól. A főügyész felült, és arcát kezébe temette. Ezt a
folyamatot még paranoid elődje iktatta be a rendszerbe méghozzá olyan ügyesen, hogy a
rendszergazdáknak azóta sem sikerült megszabadulnia tőle. Egyúttal ez azt is jelentette, hogy
vészhelyzet lépett fel. Felkelt a heverőről, de amint az asztalához lépett, a falból fegyverek

ugrottak elő tüzelésre készen, miközben az íróasztal lapjából egy komplett mintavételi egység
emelkedett elő.
- Ez a főügyész gépe! Kérem, azonosítsa magát, vagy megsemmisítem! – A főügyész
bosszúsan sóhajtott.
- A nevem Percival Moloch! - A következő percekben az összes létező módon mintát adott a
gépnek, azonban egy bizonyos vizsgálatnak nem volt hajlandó alávetni magát. Közölte a
biztonsági rendszerrel, hogy merevedési problémái vannak, ami ezt tudomásul vette, és
befejezte a vizsgálatot. Percival végre használatba vehette a gépét. Két segédje a válla fölött
leselkedett. Másokat elzavart volna, de ők elméjének lenyomatai voltak. Megnyitotta a vörös
kóddal ellátott üzenetet, és amikor elolvasta, majdnem dobott egy hátast, miközben a két
holografikus segéd percekre lefagyott, ahogy elolvasta a vörös fejléccel ellátott üzenetet.
- Seamus Koonings hosszúlétű állampolgár egy gyilokjátszma során ténylegesen elhunyt. –
Percival nem hitt a szemének, és többszörösen felülvizsgáltatta az üzenetet, de annak tartalma
és hitelessége nem változott. Ez tényleg megtörtént, egy valódi gyilkosság. Percival derült
arccal nézett segítőire, de Mikáel szigorú arcát látva észbe kapott. Mégiscsak ő a főügyész.
Utasította a számítógépet, adjon hozzáférést számára a kültéri megfigyelőrendszerekhez.
Végignézte a párbaj utolsó mozzanatait, ahogy az áldozat a földre zuhan. Később érkezett
felvétel a párbajt felügyelő személyzet mind az öt tagjáról. Az egyikük képét kimerevítette.
Hobs Pearl, a nyomozózseni. – Lucifer erre oldalba bökte.
- Ő volt az a fazon, aki parkoló pályára küldött téged – mondta kaján vigyorral a képén.
Percival szigorú pillantást vetett segédjére, de annak igaza volt. Pearl tökéletes munkavégzése
szebbé, de unalmasabbá tette a világot. Percival megrázta a fejét, erre most nincs ideje.
Végignézte a kihallgatási anyagokat, amik a néma osztag bázisán készültek. A jegyző
viszonylag jó idegállapotban volt, és készségesen együttműködött a kihallgató tisztjével. Az
orvos viszont láthatóan sokkhatás alatt állt. Halottat eddig legfeljebb csak a képzése során
láthatott, de azt is holografikus kivetítés formájában. A két gyiloksegéd is furcsán viselkedett.
A vadászé tartózkodóan, sőt ellenségesen válaszolgatott a kérdésekre, ezzel is védve őt. A
préda segédje ezzel szemben vádaskodó volt, és mindent a vadászra, meg a segédjére hárított.
Percival meg tudta érteni a viselkedésüket. A nyomozó kihallgatása viszont felháborította.
Noha az is rendben lezajlott, de a kamera előzőleg rögzítette a kihallgatónak és feleségének a
kis magánjelenetét.
- Ugyan már, ne légy olyan szigorú velük! Csak gyakorolták a vallatás ősi művészetét, amibe
belevittek egy cseppnyi erotikát is – kacagott Lucifer.
- Kedves tanácsadóm! Ez az egyik legmagasabb joghatósági hivatal! Itt nincs helye ilyesfajta
kihágásoknak!
- Te vagy a főnök! Viszont van itt valami, ami talán lendíthet az életeden!
- Mire gondolsz? - Mielőtt Lucifer válaszolt volna deaktiválta Mikáelt, majd átnyúlt az ügyész
válla fölött, és visszapörgette egy kicsit a felvételt.
- A kihallgató tiszt itt az kérdezi a nyomozótól, hogy az áldozat halálát okozhatta-e esetleg a
halálvíz túladagolása, erre ő azt válaszolja, hogy nem akar felesleges találgatásokba
bocsátkozni.
- Ez érhető, hisz jelenleg nincs meg a gyilkos fegyver – vetette közbe Percival unottan.
- És te nem akarod tudni, hogy mi lehet az fegyver? Nem akarod a kezedbe kaparintani?
Valóban te lehetnél az igazság fegyvere, aki kiszűri a bűnös elemeket ebből a világból!

Kedvedre szelektálhatnál az emberek között. – Percival, ahogy egyre jobban belegondolt,
lehet, hogy egy ilyen alkalomra várt egész végig.
- Ez végül is egészen remek ötlet, ehhez kezembe kell venni a szálakat. Egy kicsit menj
pihenőre! El kell intéznem pár dolgot. – Lucifer vigyorogva köddé vált. Percival elővette
klasszikus, kis noteszét, majd felhívott belőle néhány embert. Ugyan mélyen elítélte a
korrupció minden formáját, de ő is csak esendő ember volt, ezért annak idején elsikált pár
kínos ügyet. Most jött el a viszonzás ideje. Miután sikerrel járt, felhívta az utolsó, a
legfontosabb számot. Mikor annak idején főügyésszé választották, be kellett számolnia a
múltja összes sötét foltjáról. A két legsötétebbről mélyen hallgatott, és sikerült átvernie a
hazugságvizsgálót is. A Kaméleonnak nevezett férfi volt az egyik sötét folt.
- Jó estét, itt a Kaméleon beszél! Te vagy az, PH? – szólalt meg a vonal végén egy érces
férfihang.
- Igen, én vagyok. Nagyon elfoglalt vagy?
- Nem igazán. Szemmel tartom a lökött ökomenikus életcsonkítókat, ahogy a parancsod szólt.
Eljött végre a hosszú élet és a Kánaán, ezek meg az egyik vezetőjük látomása miatt a mielőbbi
elmúlás után vágyakoznak. Ki a fene érti ezeket?
- Én sem értem őket, de nem engedhetjük, hogy az életellenes mizériájuk terjedni kezdjen.
Most azonban fel kell hagynod a megfigyelésükkel. Új feladatot kapsz!
- És mi lesz az?
- Részt kell venned egy nyomozásban. A részleteket át fogom küldeni neked
csuklószámítógépen keresztül.
- Várom a további utasításokat!
Kaméleon megszakította a hívást, és a távozás mezejére lépett. Már majdnem elérte a kaput,
amikor hangot hallott a háta mögül.
- Hová mész Grus testvér?
- Kimegyek elmélkedni a kertbe – fordult a hang irányába. Egy szakállas férfi állt ott.
- Nem akarsz inkább csatlakozni hozzánk? Ma újabb kísérletet teszünk arra, hogy eldobjuk
magunktól ezt a szentségtelen életet. Sikerült szereznünk egy konténernyi nyílméreg békát.
Hátha ez a mennyiség már elég lesz. – Kaméleon hárított.
- Kösz’, ezt a kört inkább kihagyom – mondta, majd távozott. A szerepe kedvéért egyszer már
megpróbálkozott ezzel. Azt a két és fél hetes zsigeri kínszenvedést az óta sem volt képes
elfeledni. „Ezek tényleg nagyon hülyék!„ - állapította meg magában.
Travis Moonspell a gyilkosságot követő napon munkához is látott, hogy megszervezze a
kormányzati ülést, ahol bejelenti a vészhelyzetet. A minisztérium mesterséges intelligenciája
persze gyorsabban és könnyebben elvégezte volna, de az ő önérzete ezt nem viselte volna el.
Ebben a nyugodt korban egyre ritkábbak voltak az ilyen események, ahol a hozzá hasonlók
kitűnhetnek, ezért meg kellett ragadnia ezt az alkalmat. Azzal legyezgette önérzetét, hogy a
választói biztosan nagyon elégedettek lesznek, ha megtudják, hogy hogyan védte meg őket a
váratlan veszélytől. Aztán észhez kapott. Hisz épp az a lényeg, hogy a választók nyugalmuk
érdekében az ilyen veszélyes anomáliákkal soha ne szembesülhessenek. Ezért született meg a
memóriazár technológiája is.
Travis lehangoltan magába roskadt, márpedig így nem tudja elvégezni a feladatot.

- Számítógép! Kérlek, aktiváld a motiváló segédeszközt!
- Igenis, uram! – Travis asztalából egy kesztyűs kéz emelkedett ki, majd két oldalról lekent
neki két nagy sallert. Ennyi elég is volt a miniszternek ahhoz, hogy észhez térjen. A
megfigyelő kamerák felvételét és a kihallgatás jegyzőkönyvét a vészhelyzeti bejelentőhöz
csatolva átküldte Eternalopolisba, a hosszúlétűek kormányzati központjába, kérvényezve a
vészhelyzeti gyűlés összehívását. Hamarosan megkapta a kormányzati tagok belegyezését.
Utasítására titkárok hada ébredt fel az egyhangú munka jelentette apátiából, és dolgozott a
keze alá szélsebesen. Travis, hogy tartani tudja a tempót, újra a motiváló segédeszköz
használatához folyamodott. A padlóból egy hivatalnoki egyenruhát viselő bábu emelkedett ki,
ami poroszos hangnemben ösztökélte őt.
- Mozogjon, maga közpénzen élő aktakukac! Negyedórája van arra, hogy lebonyolítsa ezeket
a hívásokat, mozogjanak azok az ujjak!
Travis végül öt nap alatt befejezte a munkát. Felment a minisztériumi épület tetejére, ahol már
várta a hivatali Stratojet.
- Kérem, adja meg az úti célját! – szólalt meg a fedélzeti számítógép, amint helyet foglalt a
hátsó ülésen.
- Úti cél a Terra bázis kormányzati tömbje. Kérek magam mellé vadászgép kíséretet is!
- Hány gépet igényeljek önnek?
- Legyen egy tucat! Elvégre vészhelyzet van! – mondta magabiztosan, mosolyogva.
- Igenis, uram! – A Stratojet felszállt, és hamarosan felzárkóztak mellé a vadászgépek is. A
tizenhárom gép elhagyta a légkört, és a bolygó körül keringő űrbázis irányába tartott. Travis
megcsodálta a világűr és a Föld látványát, amint azonban meglátta az ülésre tartó
kormánytagok konvoját, önelégültsége lelohadt. A fegyveres kíséret ötlete, úgy látszik, nem
csak az ő fejében fordult meg. A kormánytagok húsz, negyven vadászgéppel való érkezése
azonban semmiség volt a főtitkár kíséretéhez képest, ami száz vadászgépből és sok-sok kis
utasszállítóból állt.
- Felvágós majom! - morgolódott hangosan, mire a fedélzeti számítógép egy tükröt tartott
Travis orra elé.
A Terra bázisra mindenki eljött, aki kormányzatilag számított. Az űrtestvérek már korábban
megérkeztek, és már a tanácsteremben várakoztak. Travis az utolsók között foglalta el a
helyét. A házelnök, egy alacsony termetű, pufók ember szájához emelte a mikrofont.
- Jó estét kívánok az itt jelenlévő kormánytagoknak és kolóniaküldötteknek! Mielőtt
felvezetném a mai ülés témáját, szóbeli megrovásban részesítem önöket! – Körbenézett, hogy
vajon mindenki figyel-e, és folytatta. – Ahogy önökre várva kinéztem a megfigyelő kupola
ablakán, sajnálattal konstatáltam, hogy megint a hatalmukat fitogtatják, és az ajánlottnál
nagyobb számú kísérettel érkeztek a bázisra. Az ugyebár két felfegyverzett kísérőhajót jelent.
Ezt mindannyian jelentősen túllépték, különösen ön, Cobb főtitkár úr! Száz vadászgép?
Ennyire nem érzi magát biztonságban? S úgy látom, a híveit is magával hozta. – A titkár
zavartan nézett körbe, miközben az űrtestvérek és az alvilág küldöttei diszkréten kacarásztak.
A házelnök folytatta.
– A szóbeli megrovást ezennel kiegészítem bírsággal is! Kedves Főtitkár úr, maga fogja
fizetni kíséretének ellátási költségeit, amíg a bázison tartózkodnak. És ez a többieknek is szól,
akik kettőnél több kísérővel érkeztek. Imádkozzanak, hogy a mai ülés napirendi pontja után
senki ne hozzon fel továbbiakat, amiket jó hosszan el lehet húzni! – Egy kézlegyintéssel

előhívta az ülés tervezett anyagát. – Ma Travis Moonspell vészhelyzetügyi minisztert fogjuk
meghallgatni. - Travis felállt. Végignézett a kormánytagokon, a lunai, a marsi és vénuszi
küldöttségeken, majd biccentett az alvilág küldöttjének.
- Uraim! A sürgős ügyre való tekintettel nem fogok felesleges köröket futni. Néhány nappal
ezelőtt Seamus Koonings kelet-európai állampolgár egy gyilokjátszma során életét vesztette.
Ténylegesen és visszafordíthatatlanul! – Azzal részletesen ismertette az esetet. A teremben a
döbbenet halk morajlásként futott végig. Még az űrtestvérek, azaz a kolóniákon élő emberek
is eltátották a szájukat. Az űrben gyakoriak voltak a balesetből és a merényletből származó
halálesetek, de párbajból eredő tényleges halált még nem jegyeztek fel a történelem során.
Mindenki izgatottan pusmogott a holdlakók kivételével, akiknek arcáról meg lehetett volna
mintázni az érzéketlenség szobrát. Végül a küldöttségük vezetője kért szót.
- Én már korábban is figyelmeztettem önöket, földlakókat, hogy egyszer ez be fog következni.
Ez a statisztika törvénye. Ha sok-sok hosszúlétű egymás életére tör, egyszer valamelyikük
tényleg bele fog halni. Ez nem vészhelyzet, hanem csak ostobaság és időpazarlás. Vagyis
uraim, ezzel az üléssel csak az időnk megy feleslegesen. – A követ szavaira sokan bólogattak.
Travis gyorsan visszavette a kezdeményezést.
- Kedves Levar szenátor, elbagatellizálja az egészet. Ön az esetet egyszeri balesetnek akarja
feltűntetni, de biztosíthatom róla, hogy ez sokkal több annál!
- Azt mondja, több mint baleset? Akkor nyilván valaki hibázott, mondjuk a párbajt felügyelő
orvos! – Travis ledobta a bombát.
- A nyomokból én azt olvasom ki, hogy életellenes merénylet történt, amihez felhasználtak
egy, a párbajhoz minősített fegyvert. – Erre mindenki felhördült. Szándékos gyilkosság, ez
már tényleg figyelmet érdemlő esemény. A holdlakó arca azonban még mindig nem sugárzott
semmiféle érzelmet.
- Mutassa be a nyomozás eredményeit! Ha igaz a gyanúja, akkor lépéseket kell tennünk
továbbiak megakadályozására – mondta egykedvűen.
- Egyelőre nem szolgálhatok eredményekkel, hisz a nyomozás még el sem kezdődött. A
bejelentésem figyelmeztetés a Naprendszer összes kormányzatának! – Levar hidegen
elmosolyodott.
- Köszönjük, Miniszter úr! Akkor ugyebár ön sem bánja, ha én is figyelmeztetem arra, hogy a
Nap egyszer majd elnyeli a belső bolygókat, miközben vörös óriássá válik. Szerencsére még
van pár millió évünk felkészülni erre. - A teremben halk nevetés futott végig, mire a házelnök
csendet rendelt el, és Levarhoz fordult.
- Nem éppen illendő dolog egy képviselőtársán nyilvánosan gúnyolódni!
- Kedves Házelnök úr! Önnek igaza van, de mit gondolhatunk egy olyan emberről, aki
vészhelyzetet akar bejelenteni bármilyen vizsgálat nélkül! – A házelnök igazat adott a
szenátornak, és Travishoz fordult.
- Hallhatjuk az indoklását, Miniszter úr? - – Travis szóra nyitotta a száját, majd becsukta.
Most, hogy jobban belegondolt, nem készült fel az ülésre alaposan. A mesterséges
intelligencia segítségképpen felajánlott számára számos szimulációs gyakorlóprogramot, de ő
nem élt vele. Travis újra próbálkozott, de nem jött ki hang a torkán.
- Tisztelt Házelnök úr! Engedje meg, hogy kisegítsem Moonspell miniszter urat! – szólalt
meg egy hang mellőle. Travis odanézett, és a legfőbb ügyész helyén meglátta Percival
Molochot, a kelet-európai régió főügyészét.

- Ha Moonspell úr hozzájárul, akkor hallgatjuk önt.
- Átadom a szót – mondta Travis, s gyanakodva nézett Percivalra. Sosem kedvelte őt. Sápadt,
bajszos arcától mindig a hideg futkosott a hátán. Ez az alak bármire képes volt a céljai
elérésében, és ezt az ittléte is igazolta. – A férfi beszélni kezdett.
- Uraim! Travis Moonspell vészhelyzetügyi miniszter szavai igenis aggodalomra adhatnak
okot. Levar szenátor felvetett egy lehetőséget, ami az orvos felelősségéről szól. Ez valóban
nem egy vészhelyzet, csak egy gondatlanságból elkövetett emberölés. A második lehetőség
viszont aggasztóbb. Tegyük fel, hogy a gyilokjátszma vadásza szándékosan ölte meg a prédát
egy általunk ismeretlen módszerrel. S ha ez még nem elég önöknek, akkor mondom a
harmadik, egyben a legrosszabb lehetőséget. A gyilkos személye ismeretlen. Az indítéka és
módszere szintén ismeretlen. Csak annyi tudunk, hogy egy számszeríjat használt fel a tett
elkövetéséhez. Ez a gyilkos jelenleg a Földön tartózkodik, de a fejlett űrutazásnak hála
hónapok alatt eljuthat a Naprendszer bármelyik pontjára, s legközelebb lehet, hogy egy ház
udvarán, egy keresztalagútban, vagy egy bázison fog lecsapni a tökéletes halálhozó fegyverrel
a kezében. Ennek fényében most már értik, hogy a vészhelyzetügyi miniszter miért akarta,
hogy tudjanak az esetről, melynek felgöngyölítése természetesen a Föld hatáskörébe tartozik.
Már kezembe is vettem az irányítását, és hamarosan behívom a személyt, aki a nyomozást
fogja vezetni. – A házelnök körbenézett.
- Ha valakinek van ellenvetése az elhangzottakat illetően azt most mondja, vagy hallgasson
róla örökké! – mondta halvány mosollyal az arcán. Senkinek sem volt ellenvetése.
- És önnek, Moonspell miniszterelnök úr? – Travisnek éppenséggel lett volna, hisz Percival
szinte lemosta a pályáról elragadva tőle a főszerepet, de tudta, hogy a közjó érdeke előrébb
való, mint az övé, legyen az bármilyen kicsinyes is.
- Nincs, uram - mondta fanyar mosollyal az arcán, és leült.
Ekkor nyílt a tanácsterem ajtaja.
Pearl nyomozó el sem tudta képzelni, hogy mi a fenét akarhattak tőle. Ott ült a Terra bázis
kormányzati várószobájában arra várva, hogy behívják a tanácsterembe. A kerületi
rendőrkapitány tegnapelőtt hívta be magához, és adta kezébe a papírra írt parancsot. Pearl újra
végigolvasta, hátha talál valami hibát benne, de nem talált. A földre ejtette a lapot, és a
tenyerébe temette az arcát. Ez hiányzott neki a legkevésbé, hogy felrángassák egy űrbázisra.
Ő és az űr soha nem voltak jóban. Hiába hordott a bevetések idején jó minőségű űrruhát,
hiába voltak felszerelve a bázisok a legjobb nyomáskiegyenlítővel, ő mindig szédülni kezdett
egy bizonyos idő után. Ezt általában súlyos egyensúlyzavar és ájulás követte. Elővette a
táskájából Koonings ügy dokumentációját. Felkészült arra, hogy a húszoldalas dokumentumot
az elejétől a végéig felolvassa nekik. Szólították. Egy oldalajtón keresztül lépett be a
tanácsterembe, és a vendégpulpitushoz állt.
- Üdvözlöm, Hobs Pearl nyomozó! – szólt hozzá egy alacsony férfi a házelnöki pulpitusról.
- Üdvözlöm önöket! Magammal hoztam az eset teljes dokumentációját, amit maguk elé is
fogok tárni…
- Arra nem lesz szükség – szakította félbe a házelnök. – Travis Moonspell miniszterelnök már
megtette ezt az előbb. Ön azért van itt, hogy felkérjük eme rendkívüli eset megoldására. –
Pearl nyomozónak erősen meg kellett markolnia a pulpitust, nehogy elvágódjon. Na, erre nem
számított.

- Minden tiszteletem az önöké, de mérlegelniük kellene más nyomozók bevonását az ügybe.
- Nincs rá szükség - szólalt meg egy ismerős hang, miközben a gazdája, Percival Moloch
területi főügyész odasétált hozzá. Hobs nem hitte, hogy ezzel a személyiségzavaros fickóval
épp itt fog összefutni. – Ön már eddig is sokat tett a közösségért. A baleseteknek álcázott
merényletek felgöngyölítésével bebizonyította a hozzáértését és a tehetségét. Ez az ügy éppen
önre vár. – Pearl nyomozó tiltakozni próbált, de az ügyész bevetette a legerősebb fegyverét a
meggyőzésre. Szomorú, szánni való kiskutya szemekkel nézett rá.
- Képes lenne hátat fordítani a hosszúlétűek közösségének, mikor a szükség önért kiállt?
Képes lesz annak tudatában nyugodtan álomra hajtani a fejét, hogy egy veszélyes gyilkos
szabadon mászkál? – Pearl nyomozó képes lett volna ennek a behízelgő módszernek
ellenállni, de mivel nem akarta végignézni a teljes repertoárt, inkább beadta a derekát.
- Elvállalom az ügyet! – mondta rezignáltan.
A házelnök bólintott. - Ezennel lezárom az ülést!