A gránát

A gránát

A rendőrőrsre éjfél után futott be a riasztás, ami úgy felzaklatta az éppen haza készülő kerületi rendőrfőnököt, hogy mérgezett egérként rohangált fel-alá az örsön, noszogatva mindenkit. Lerohant a készenléti szintre, ahol az egység éppen a bevetésre készült magára kapva védőfelszereléseket.
– Mozogjanak már az istenért! – Azzal el is rohant, hogy mások idegeit cincálja. Miska a társához fordult, miközben becsapta az öltözőszekrény ajtaját.
– Nyalinger főtörzsnek meg mi baja van? Nem ez az első villa, amibe valaki betör.
– Ez nem egy közönséges villa, ez a Dorzsay-villa – válaszolta a társa. Miska már mindent értett. Az említett úr igencsak befolyásos és igencsak kormányközeli volt, így hát a többszörösen újraválasztott rendőrfőnöknek (akinek nem igazán volt meg a kvalitása erre a posztra) volt mit veszítenie. Az egység futva vonult le a garázsba, de létszámhiányosan. Az újonc lihegve érte be őket.
– Maga meg hol járt? Befelé a furgonba, de rögtön!
– Igenis, uram!
– Újoncprobléma? – Kérdezte a sofőr vigyorogva a beülő Miskát, aki némán bólintott.
– Csak tudnám, hogy honnan szalajtják ezeket! – morgolódott, majd kezébe vette a bejelentés másolatát. Hát ennél meghökkentőbbet még nem igazán olvasott. A betörők leparkoltak a villanegyed alatt egy paneltömb parkolójában, majd egy gumicsónakot húzogattak le-föl a havas domboldalon, megpakolva lopott értékekkel. Az egész mutatvány rejtve maradt volna, ha a tettesek nem tesznek ki egy neontáblát „költöztetés” felirattal. Az egyik lakó, aki felébredt a szokatlan villódzásra, értesítette a rendőröket. Miska kuncogva eltette a bejelentést, és összpontosított. Utasítására a furgont kísérő két járőrkocsi előre ment, hogy biztosítsa a helyszínt. A furgon épp az utolsó csónakos menetre ért oda. A kommandósok kiugrottak a kocsiból, és előre szegezett fegyverrel lerohanták a bűnözőket, megadásra szólítva fel őket. Az egyikük azonban elkezdett felfelé rohanni a lépcsőn. Vili, az újonc a nyomába eredt, és leteperte a fickót. Megbilincselte, miközben felolvasta a jogait. Az a bizonyos tárgy akkor gurult ki a lator zsebéből. Vilmos persze azonnal felismerte, miközben a rémület megdermesztette, és várta a detonációt. Az végül elmaradt. Ahogy jobban megnézte, rájött, hogy mit lát valójában. Mint amatőr műértő felismerte a tárgyat és kézbe vette. Társai ekkor értek oda.

Végül majdnem mindenkit elkaptak, már csak az utolsó elkövető és az újonc hiányzott. Miska felnézett a lépcsőn, és elsápadt. Remélte, hogy nincs igaza. Már tíz éve volt szolgálatban, és még nem veszített el senkit. Mostanáig? Magához intette Kurucot és Petkót, felrohantak a lépcsőn, meg is találták újonc Vilit, aki elkapta az utolsó elkövetőt. Miska éppen gratulálni akart neki, amikoris észrevette, hogy a balfácán egy gránátot tart a kezében.
– Nézze, uram, mit találtam! – mondta miközben vigyorgott, mint egy szerencsés aranyásó.
– Tegye azt le nyomban és inkább vigye le a gyanúsítottat a kocsihoz! – Vili engedelmeskedett, Miska pedig megtörölte izzadt homlokát.
– Ezt a barmot! – dörmögte, társai hevesen bólogattak hozzá.

Vilmost az őrsön úgy megdorgálták, hogy annak felfüggesztés lett a vége. El se mondhatta az igazat. Otthon elővette a Patina magazin legújabb számát, és ellenőrizte azt, amit ott látott. A cikk igazolta az állítását. Valamit tennie kellett. Mielőtt még akcióba lendült volna, az övére akasztotta kabala-könnygázgránátját.

Az őrsön a rendőrfőnök örült, mint majom a farkának. A rablókat elkapták, az értékek meglettek. Már alig várta, hogy telefonon közölje Dorzsay úrral a jó hírt. Még Miskát is magához rendelte, hogy megerősítse az örs sikerét. Az ajtó ebben a pillanatban kinyílt, és maga Dorzsay úr lépett be rajta zord arckifejezéssel!
– Egy értéktárgy hiányzik! – vágott a közepébe köszönés nélkül.
– Hogyan? – kérdezte a rendőrfőnök rémült arccal.
– Egy értéktárgy hiányzik! – Jelentette ki újra Dorzsay.
– Az lehetetlen! Mi mindent visszaszereztünk!
– Tudja, mi a lehetetlen? Az, hogy én közpénzen megvegyem a Hold legmélyebb kráterét, és strandot csináljak belőle, pedig jól mutatna a memoáromban! Maga viszont kontár munkát végzett, és eltűnt a legbecsesebb kincsem!

A rendőrfőnök tátogott, mint egy hal, mire Miska közbeszólt.
– Lenne szíves leírást adni a hiányzó tárgyról? – Dorzsay úr az asztalra dobta a Patina magazin friss számát. A rendőrfőnök megnézte a fotót, és így szólt nyögve.
– Ez egy gránát.
– A látszat csal. A robbanótest valójában egy nagyméretű faragott smaragd és a biztosítószerkezet valójában fehéraranyból van gyémántberakásokkal. Elismerem, gyér fényben és avatatlan szemekkel nehéz különbséget tenni. De a lényeg az, hogy ez egy műtárgy, és nem került vissza hozzám! – Mondta Dorzsay olyan fenyegető hangsúllyal, hogy a rendőrfőnök majdnem elájult. Miska újfent közbe akart szólni, de felettese magához tért.
– A tárgyat tévesen robbanószerkezetként azonosítottuk, és megsemmisítésre küldtük! De mindjárt intézkedem. – Nyúlt a telefonért, ebben a pillanatban a távolban a katonai lőtér irányából tompa durranás hallatszott. Bevégeztetett. Dorzsay úr feje vörösen kezdett el izzani!
– Magukat én úgy meg fogom kopasztani, hogy abba még az ükunokáik is belegebednek! Olyan kártérítést akasztok a nyakukba, hogy a világ összes bankját végig fogják koldulni hitelért! Néhány telefon, és magukat még közmunkára se fogják felvenni! – Dorzsay úr még hosszasan taglalta volna szenvedésük részleteit, de az ajtó kivágódott, és Vilmos rontott be rajta kezében a drágasággal. A művészet nevében betört a laktanyába, és karrierje kockáztatásával visszaszerezte a kincset.
– Megvan! – lihegte miközben elismerésre várva végignézett a jelenlevőkön.

Miska kapcsolt először. – Maga meg hol késlekedett? Észleltük a tévedésünket, és magát bíztuk meg a tárgy kicserélésével! – mondta, miközben a rendőrfőnökre nézett aprókat biccentve a fejével. Hála az égnek, felettese most eszénél volt.
– Igen, szégyellje magát! Dorzsay úr nagyon mérges volt ránk! – Azzal Vilihez lépett, elvette tőle a gránátot, őt pedig kipenderítette az ajtón. A fiatal rendőr döbbenten bámult, s kezével automatikusan végigsimított kabala-könnygázgránátján. Az most valahogy szokatlanul nehéznek tűnt. Szemügyre vette, és szemei kigúvadtak. A rendőrfőnök irodájából ekkor hangos pukkanás hallatszott, és az ajtó alatt füstcsík szállt ki. Vili lehuppant az egyik székre, és csak röhögött, miközben potyogtak a könnyei.