Az ajándék
Az ajándék
Betöltötte a kort, melyről senki sem tudta tulajdonképpen mennyi is. Ma kell beszállnia a Spirális csillagközi űrhajóba. Azok, akik útra keltek vele, soha többé nem jöttek vissza. Senki sem tudta, mi lett velük, csak az Őrök, akik elvitték őket. De az Őrök nem beszéltek, némán tették a dolgukat.
Kilibbent a Kerengő tetőteraszára, ahonnan belátta az egész Tejutat. A csillagok végtelen látványa erőt és reményt adott. Már nem félt a titokzatos Őröktől. Ugyanolyan átlátszó, zselészerű a testük, mint az övé, de nagyobbak a szárnyaik. Elszántan szállt be az űrhajóba.
A csillagközi járat pontosan érkezett a Marsra. Csodálkozva nézte a vörös bolygó kopár, élettelen szikláit. Az Őrök leültették a Kívánság szikla peremére, majd némaságukat megtörve, így szóltak:
– Nézz körül és válassz, melyik bolygóra szeretnél utazni, a Vénuszra, a Földre vagy a Jupiterre?
Ijedten nézett körül. A Jupiter hatalmasnak tűnt a Mars mellett, és furcsa ibolyakék fény táncolt fölötte. A Vénusz látványa meglepte, eddig úgy tudta, ott nincs sarki fény. Végül a kékes ködben forgó Föld felé nézett. Titokzatos zöldes fény táncolt, lebegett a bolygó felett.
– Miért most kellett idejönnöm? Van köze a sarki fényekhez? – kérdezte kíváncsian, de az Őrök rászóltak:
– Válassz, a többit utána megtudod!
– Legyen a Föld. Szép, meleg fény kering felette, ott biztosan jól érezném magam – válaszolta bizonytalanul, mert nem tudta, a válasza mit vált ki az Őrökből.
– Szerencsés választás. A Földön most karácsonyt ünnepelnek. Minden fényárban úszik. A magukat embereknek nevező lények díszes fenyőfát állítanak és ajándékokkal lepik meg egymást. Mivel ezt a helyet kívántad magadnak, te is kapsz ajándékot. Nézz bele!
Egy áttetsző, csillogó gömböt kapott, ami olyan volt, mint egy bolygó kicsinyített mása. Belül érdekes alakzatokat látott, zöld valamit, amin sokszínű fény világított és apró színes bolygócskák függtek rajta. Körülötte furcsa lények mozogtak.
– Ők lennének az emberek? – kérdezte.
– Igen. Testük nehéz, nem tudnak repülni. Karjuk van, azzal fognak és lábbal haladnak. A kommunikációs rezgéseik a hangok és dallamok.
Jobban megnézte őket. A látványtól szokatlan melegség járta át. Közben kellemes zörejeket észlelt. Nem tudta, mi ez, de érezte, hogy jó.
– Lejárt az időd, indulnod kell!
Azzal felkapták az Őrök és szárnyukat kitárva elrugaszkodtak a Marsról. Repülés közben sötétséget és hideget érzett. Lassan zsugorodni kezdett, átlátszó teste apró cseppé változott és elfelejtett mindent, amit hátrahagyott. Csak egy halvány emlék kísérte útján, az Őrök búcsúja, amikor elengedték és zuhanni kezdett a Föld felé:
– Cseppként cseppensz majd a cseppbe. Cseppnyi csepp a létbe kapaszkodva. Cseppenként szívod magadba az életet, így leszel cseppről cseppre terjedelmesebb. Végül érett cseppé cseperedve, cseppnyi ordítással cseppensz a földi világra.
Egy puha valamiben találta magát. Karjaival, rugdalózó lábacskáival úgy verdesett, mintha repülni akarna. Egyedül volt és félt.
– Jaj, sír a pici – ugrott fel a fiatalasszony az ünnepi asztal mellől.
Valaki óvatosan felemelte és halk hangon dúdolni kezdett. Cseppnyi tudata melegséget, biztonságot érzett. És mintha hallotta volna már ezt a dallamot.
Gödöllő, 2020. október 29.