Charles Bukowski: német

Charles Bukowski: német

nehéz volt a német gyereknek lenni
a 20-as években Los Angelesben
sok volt a német ellenes érzés akkor,
első világháborús hagyaték.
a kölkök bandákban kergettek át a környéken
kiáltozván, "Seggfej! Seggfej! Seggfej!"
de sosem kaptak el
olyan voltam, mint egy macska
ismertem az összes ösvényt a bokrokon és a sikátorokon át
egy 6 láb magas kerítésen egy villanás alatt átugrottam és eltűntem
a hátsó kertek alatt a háztömböknél
garázstetőkön és más rejtekhelyeken bujkáltam,
de nem is igazán akartak elkapni
tán attól tartottak, hogy ledöföm majd őket
a szuronyommal és kivájom a szemüket

ez így ment körülbelül 18 hónapon át,
majd hirtelen úgy tűnt abbahagyták
többé-kevésbé elfogadott lettem (de sosem igazán)
nem érdekelt
amerikaiak voltak azok a kurafik
ők és már szüleik is itt születtek
neveik is voltak, mint Jones Baker
és Sullivan
sápadtak voltak, legtöbbjük elhízott,
taknyos orral és nagy övcsattokkal
úgy döntöttem soha sem leszek amerikai
a példaképem Manfred von Richthofen báró volt
a német vadászpilóta;
aki 80-at lőtt le a legjobbjaik közül,
és ez ellen semmit sem tudtak
tenni már
a szüleik nem szerették a szüleimet
(én sem) és
ezért döntöttem úgy, hogy majd ha nagy leszek,
olyan helyen lakok majd,
mint Izland
hol sosem fogom kinyitni az ajtóm senkinek és a magam
szerencséjének leszek a kovácsa
ott élek majd gyönyörű feleségemmel
és egy csomó vadállattal:
többé-kevésbé
így is történt.

German

being the German kid in the 20's in Los Angeles
was difficult.
there was much anti-German feeling then,
a carry-over from World War 1.
gangs of kids chased me through the neighborhood
yelling, "Hieneie! Hieneie! Hienie!"
they never caught me.
I was like a cat.
I knew all the paths through brush and alleys.
I scaled 6-foot back fences in a flash and was off through
backyards and around blocks
and onto garage roofs and other hiding places.
then too, they didn't really want to catch me.
they were afraid I might bayonet them
or gouge out their eyes.

this went on for about 18 months
then all of a sudden it seemed to stop.
I was more or less accepted(but never really)
which was all right with me.
those sons-of-bitches were Americans,
they and their parents had been born here.
they had names like Jones and Sullivan and
Baker.
they were pale and often fat with runny
noses and big belt buckles.
I decided never to become an American.
my hero was Baron Manfred von Richthofen
the German air ace;
he'd shot down 80 of their best
and there was nothing they could do about
that now.
their parents didn't like my parents
(I didn't either) and
I decided when I got big I'd go live in some place
like Iceland,
never open my door to anybody and live on my
luck, live with a beautiful wife and a bunch of wild
animals:
which is, more or less, what
happened