Cserni András

Cserni András vagyok, a Pázmány Egyetem joghallgatója.
Az írással egész fiatal koromban kerültem közeli kapcsolatba.
Tizenegy évesen írtam első verseimet, illetve regénykezdeményeimet. A költeményekkel szép eredményeket értem el az érdi Így írok én… pályázaton. E megerősítés hozzájárult, hogy nem hagytam abba a tollforgatást, sőt, gimnazista éveimtől kezdve egyre mélyebben vetettem bele magam az írás mélyégeibe. Versek, novellák, regények és egy színdarab is született az alatt a négy év alatt. Ezek többsége az Irodalmi Rádió és a Poly-Art Alapítvány antológiáiban, illetve
az Érdi IRKA irodalmi-kulturális folyóiratban olvashatók, Hogyan (ne) forgass filmet a középkorról? című bohózatomat az Érdi VMG 2022-es Diákgáláján mutattuk be.
Regénysorozatom első része (A farkasfalka) 2022 júliusban került kiadásra. Ez az ősmagyar hitvilágon s a népi folklóron alapuló fantasytrilógia Mistariába kalauzolja el a kedves Olvasót, mely a mi Evilágunk mellett található, az Álca túloldalán. Főhőse Roland, egy csordásfarkas fiú, aki oly események sűrűjébe kerül, mely mindkét világ lakóit mélyen érintik. S miközben pörög, sodor a cselekmény, oly fontos kérdéseken is eltöprengünk a szereplőkkel, mint hogy van-e felsőbb hatalom, jogos-e a bosszú, lehet-e nagyobb bűn a gyilkosságnál; valamint megismerkedünk az avilágiak nyelvével, a misttel, melyet én alkottam kifejezetten a Sötét sorsokhoz.
Számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el eddigi alkotómunkámat. A Maradok #vers #dal Háló Weöres-reflexiópályázatán országos kilencedik helyezést értem el; a Poly-Art Alapítvány 2022-es Boldog(talan)ság pályázatán Borozgatás a Magánnyal és Pásztortüzek című verseimre Arany minősítést kaptam; regényemért pedig nekem ítélték oda a 2022-es Smaragd Díjat.
Jövőbeli terveim között a Sötét sorsok trilógia folytatása szerepel (a befejező részek már kész vannak, csak szerkesztésre várnak), illetve verses- és novelláskötetek kiadása.


Óév-Újév
Óév-Újév

Szerző: Cserni András

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

Borozgatás a Magánnyal
Borozgatás a Magánnyal

Szerző: Cserni András

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

Panem et circenses
Panem et circenses

Szerző: Cserni András

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

Tele az asztal
Tele az asztal

Szerző: Cserni András

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

Az úriember
Az úriember

Szerző: Cserni András

Kategóriák:
Pályázat
Novellák és kisprózák

Közzétéve 1 éve

Az idő rabszolgája
Az idő rabszolgája

Szerző: Cserni András

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 10 hónapja

Haiku-füzér
Haiku-füzér

Szerző: Cserni András

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 5 hónapja

Febris
Febris

Szerző: Cserni András

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 2 hónapja

Égi vándorok
Égi vándorok

Szerző: Cserni András

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 2 hónapja