Poszeidon fogata
Írta: Cserni András
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 40
Poszeidon fogata
A Föld azúrkék zakója most frissen vasalt,
nem fodrozzák morajló hullám-gyűrődések,
s pár perce a Nap is a horizotra hasalt.
Nyugodalmas álmára készül a Hét Tenger.
A pillanatban, mikor a tűzfényű korong
aranyszín, szikrázó szegélyt szab a zakóra,
csengve szólal meg a Tengerek mélyén egy gong,
és mozogni kezd az eddig békés vízfelszín.
Csattogó-csipogó kacajokat hoz a szél,
táncra perdülnek a hullámok és tajtékok,
a látóhatár zakót pompás palástra cserél,
kagylókürtök búgnak, nyüzsög a tengeri nép.
S érkezik delfinek vonta kagylófogaton,
tritónok és hippokamposzok gyűrűjében
a szürke szakállú, hínárhajú Poszeidon
örvényszínű, évezredes, kutató szemmel.
Szétnéz az égen, majd végig a szárazföldön,
elmerengve simogatja közben kagylóját…
Nincs az otthonnál erősebb, örökebb börtön
– súgja a semminek, miközben alámerül.
Így bukkan fel alkonyatkor minden nap e fogat,
és választ sose, csak kérdést hagy maga után,
amint az esti víz aranytálat mosogat
a Hét Tenger delfinjeit fogva szivacsnak.
2025. 04. 10.