Csendes könyv hangos érzelmekkel
Csendes könyv hangos érzelmekkel
Kritika Szinvai Dániel álmomban az eső című könyvéről
A silent book, vagyis csendes könyv szöveg nélkül mesél el egy figyelemfelkeltő történetet csupán képeken keresztül. Ez a műfaj kreativitásra ösztönözi a befogadót. A történet megfejtésébe, alakulásába teljesen bevonja az olvasót, együtt írják a közös kalandjukat.
A csendes könyvet lehet zenével, auditív hatásokkal kiegészítve elmélyülten belső narrációval olvasni, vagy hangosan kimondani a le nem írt, de a képeken keresztül megálmodott történetet. Tehát megfordítja a könyv befogadói struktúráját: általában elolvassuk a szöveget, és utána megjelenik egy kép a fejünkben róla, itt meglátjuk a képet, és megalkotjuk a szöveget hozzá.
Bárhogy kezdünk is ismerkedni Szinvai Dániel második önálló kötetével, az bizonyos, hogy erőteljesen fog hatni a befogadó érzelmeire, elgondolkodtatja és a cselekmény fordulatai során együtt izgul a szereplőkkel, sodródik az árral. Szinvai Dániel, aki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett tervezőgrafikus, számos – főleg gyermekeknek, fiataloknak szóló – történetet keltett életre egyéni képi világával. 2021-ben a Péczely Dóra által szerkesztett Szevasz – 25 kortárs novella című gyűjtemény illusztrátoraként lépett ki az ismeretlenség homályából. Még ebben az évben elnyerte a Legjobb pályakezdő illusztrátor különdíját a 2. Budapesti Illusztrációs fesztiválon. A következő évben több könyvben is közreműködött, Kemény Gabriella: Más világok című könyvében, Illyés Gyula: Ludas Matyi című papírszínházában és a gödöllői irodalmi műhely karácsonyi antológiájában, melynek címe Csodák és egyéb hétköznapi dolgok. 2024-ben a HUBBY az Év Gyerekkönyve díj ismeretterjesztő kategóriájában nyert, illetve a Szép Magyar Könyv díj gyerek- és ifjúsági könyv kategóriájában Kovács Tamás György: A villamos című könyvének illusztrátoraként. Idén is díjazták Szinvai Dániel munkáját a szerző újabb kötetének (A metró) illusztrálásáért a HUBBY az Év Gyerekkönyve díj diákzsűri díjával ismeretterjesztő kategóriában.
2024-ben jelent meg első saját könyve, a Párhuzam című két irányból is olvasható, elgondolkodtató és erősen a vizualitásra épülő kötete. Ezzel, a kép és szöveg dialógusára épülő különleges könyvvel újra elnyerte 2025-ben a HUBBY az Év Gyerekkönyve díjat elsőkönyves kategóriában, illetve a Szép Magyar Könyv különdíját. 1
Legújabb kötete az álmomban az eső című csendes könyv sok tekintetben hasonlít a Párhuzam című könyvhöz. Közös bennük a digitális rajzok színvilága, élénk, dinamikus képei, valamint a főszereplő kisfiú – aki talán az szerző gyermekkori alteregója – és a lány karakterei, és egymásra találása.
Ez a könyve is a Csimota Könyvkiadónál jelent meg, mely számos elismert szerző gyermekeknek, fiataloknak szóló progresszív könyvét jelentette meg 2003 óta. A Könyvkiadó célul tűzte ki, hogy a hagyományos irodalmi témák, műfajok mellett nagy hangsúlyt fektessen a gyermekek korai képi és vizuális nevelésére. 2 Ennek az elvárásnak maximálisan megfelel Szinvai Dániel új könyve, annak ellenére, hogy nem csak a gyermekeknek, hanem a felnőtteknek is érdekes olvasmány.
A kötet már első ránézésre felkelti az olvasó figyelmét pauszpapírból szőtt köpenyével, amely esővel borítja a könyvet. Két képből áll össze a valódi borítókép: köpennyel a víz alatt lévő város kontúrja rejtőzik a türkiz tengerben, melyen a főszereplőink kis hajója hatalmas gramofontölcsérekkel áll a középpontban. Az álom fátyolát fellebbentve a valóságot láthatjuk a várost, amelyre sötét felhőkből fonálként hullanak le az esőcseppek. A védőborítót eltávolítva feltűnik, hogy az illusztráció, a szerző neve és a kötet címe csak a zsírpapíron vannak feltűntetve, a könyv borítófedelén nincsenek. Viszont a hátsó borítón így válik olvashatóvá a fülszöveg, mely egyszerre utal a címre és könyv témájára (az esőre) és a műfajára (csendes könyv). Ezáltal még inkább növeli a befogadó kíváncsiságát.
A címadás az egyetlen írott kommunikáció a szerzőtől, így még fontosabbá válik, mint például egy vers vagy novella esetében. Szinvai Dániel már itt is kiemelkedik az átlagból, mivel a cím – melyek tulajdonnevek – helyesírását figyelmen kívül hagyva kis kezdőbetűvel írta le az álmomban az eső mondattöredékét. Ezzel a három szóval azonban három támpontot is adott az mű értelmezéséhez. Az első, hogy egy álomvilágban fogunk elmerülni, ahol egyébként is a képek dominálnak, illetve bármi megtörténhet. A második, hogy ezt a világot maga a szerző álmodja, mivel ott van a főnév végén az egyes szám első személyű birtokos személyjel.
Ebben a kontextusban figyelve a főszereplőként megjelenő rajzoló, álmodozó kisfiúval azonosíthatjuk a szerzőt. Ez még azért lehet empirikus állítás, mert az előző kötetében (Párhuzam), szintén egy fiú volt az egyik protagonista, akire végig egyes szám első személyben reflektált az író.
Ha a két kötetet egymás után vesszük kézbe, olyannak tűnik az új könyv, mintha ebben a történetben még inkább visszamentünk volna a múltba, egy olyan korszakába az alkotónak, amikor még nem voltak meg a megfelelő szavai, hogy megfogalmazza a magányt, a vágyakozást, így csak a rajzaival tudta átadni a világot elsöprő érzéseit. Ezek a rajzok, melyek a történet során a valóságot jelképezik, az utolsó dupla oldalon, az alvó gyermek körül meg is találhatóak.
A harmadik kulcsszó, az eső, mely gyenge zápor, vagy mindent elnyelő árvíz képében is megjelenhet. Az eső, a víz irodalmi toposz, mely számtalan klasszikus és kortárs műben visszaköszön. Nekem először Apollinaire kalligrammája jutott eszembe róla, ami Illyés Gyula fordításában az Esik címet kapta.
Emellett az irodalmi kánon tagjai közül megihlette az eső például Georges Rodenbach-ot, akinek az elégiáját Kosztolányi Dezső fordításában ismerjük. Az Ó! Az eső! című versében a magányt, a szomorúságot kapcsolja vele össze.
Szivai Dániel képi világa sok esetben reflektál Kosztolányi soraira: „Az évek fájó könnyei pörögnek!”; „Az eső régi álmaink hurokja!”.
József Attila lírájában is találkozhatunk ezzel a motívummal az Eső című költeményében, ahol a lázadó tömeg és a vihar jegyeit olvasztja egybe: „Kaszák villannak az egen, / suhogó rendekben dől a zápor.”.
Dekadens hangulat kapcsolódik a zivatarhoz Tóth Árpád Éjféli eső című költeményében, melyben az álmodozó elégikusság dominál: „Ó, most, aki borús, aki bánata ében / Őrtornyából leszállna, s álom gyepére dőlne, / E roppant éjszaka fekete köpenyében / Hová temesse arcát, mely rejtett, lágy redőbe?”; „[…] Kalandos, kósza bárkát milyen tavakra küldje:”.
Kuczka Péter Eső Ravennában című impressziókban gazdag versében szuggesztív költői képekkel festi meg az éjszakai zápor miliőjét: „Az eső úgy kinőtt/ az éjszakából, mint sűrű, fekete haj, / bele-belefésül a villám / aranysárga fogaival”. Nála is megjelenik a társtalanság érzése és a melankolikus hangnem.
Bakai István Eső - Boncz Pistának című költeményében újra a magánnyal és elmúlással alkot szintézist az eső motívuma: „– lábam leér az elfolyó időbe / Most egyedül Most ázik a világ”.
Szinvai Dániel történetében az eső a realitásból indul, ahogy ezt az iskolából hazaindulva tapasztalják a gyerekek, majd az álomvilág fiktív hullámain hajózva mindent elsöprő biblikus özönvízzé dagad.
Szokatlan a kötet szerkezetében, hogy nincsenek számozva az oldalak sem, ennek valószínűleg az az oka, hogy így semmi nem töri meg a képeken keresztüli meditatív utazásunkat.
A könyv első rajzán megismerjük az iskolai padban ücsörgő kék ruhás, sárga esőkabátos és gumicsizmás fiút, majd a következő illusztrációból a rózsaszín pólót és csizmát, kék kantáros nadrágot viselő lányt. (A szereplők ruháinak attribútumait is meg kell jegyeznünk, mert egyes filmes plánban ábrázolt képeken másról nem lehet őket beazonosítani.) A fiú álmodozva tekint a lány felé, aki sajnos ezt nem veszi észre, mert a pad alatt egy könyvet olvas. Hogy kihangsúlyozza a szerző a közöttük lévő áthidalhatatlannak tűnő távolságot, egy fehér lap – két üres oldal – képében válaszfalat emelt közéjük.
Érdekes a színvilága a kötetnek, mivel a türkiz (hol kékesebb, hol zöldebb árnyalatban), sárga és rózsaszín ritmikus játéka adja az alap vizuális világot. Ezek a színek bár élénkek, mégis tompítottan, visszafogottam jelennek meg a képeken. Szinvai Dániel bár nagyrészt digitálisan hozza létre illusztrációt, itt olyan hatást kelt, mely ötvözi az akvarell, helyenként a filctoll jegyeit. A recenzensben felidézte Vincent van Gogh 1889-es Rain című képét.
A képek stílusa, elrendezése is eklektikus, egyes illusztrációk a teljes dupla oldalt kitöltik, mint az órák után hazafelé induló gyerekek rajza. Ezzel szemben számos esetben képregényszerű mozzanatok, osztott képmezők, makrók jelennek meg például a gépek mozgásánál: az óriás gramofontölcsérek előhívásakor és a rákszerű tengeralattjáró indulásakor is. A dinamikusan változó illusztrációk irányítják a befogadó nézőpontját, mintegy külső szemlélőből szereplővé előléptetve, a történet részesévé téve minket. Az egyik ilyen már-már ijesztő jelenet, amikor menekülnek a főszereplőink az elvarázsolt antropomorf lények álarcosbáljából, akik a tengeralattjáróból létrehozott csodás orgonát hallgatják, velünk együtt, miközben fenyegetően lebeg felettünk a tizenhárom, máskor tizenöt karú óriás polip.
A történet egy kisfiúról szól, aki szerelmes az osztálytársnőjébe, és sokat van egyedül otthon iskola után, társa csupán a család termetes orosz agár kutyája. Az úton megnézi a képmását egy víztócsában, majd otthon a tükörben, amely mellett egy ugyanolyan sárga esernyő van letámasztva, mint amilyet a kislány vitt haza iskola után. A saját arcképe mellett a családtagjait is megmutatja nekünk, anyát és apát egy régi képen, amin még fiatalok voltak, majd egy fotót magáról és az édesanyjáról, ahol a fiú mögötti nagy területre pont beillene az apa alakja, de mégsincs ott. A hiányzó apa külseje egy hajóskapitányt idéz a sapkájával és a pipájával. Illetve egy távolról készült fényképen – amelyet egy kardhal orra kitakar –, anya és a fiú egy piros Volkswagen Bogár mellett áll.
Minden kép liláskék háttérrel van ábrázolva, mintha ott is borult lett volna az idő.
Mikor hazaér a hűtőn cetli várja, aminek a tartalma ismeretlen előttünk, viszont mivel gabonapelyhet vacsorázik tejjel – ami külön oldalon ki is van emelve –, így valószínű a hiányzó vacsoráról van bene szó. Ezután egy ideig a kutyával együtt az ablakban merengve nézik a zuhogó esőt, majd rajzolni, festeni kezd a fiú.
Ekkor indul el a fiktív cselekményszál a lassan víz alá kerülő világgal. A fiú megmentője egy Némó kapitányhoz hasonló őszes hajú és szakállú férfi, akinek a külseje, ruházata hasonlít a gyerek apjáéra, illetve a család agarával is jó viszonyt ápol.
A kis csónakkal egy nagyobbacska gőzhajóhoz eveznek, majd a négytagú legénységgel egyeztetve elindulnak a fiú szerelméért, akit szintén felvesznek a hajóra. Most már észreveszi a lány a fiút.
Az eső csak zuhog, egyre veszedelmesebbé téve a végtelen víztömeget. A kapitány kvadránsával próbál tájékozódni a viharban, nem sok sikerrel. A hullámok lassan elnyelik a kis gőzöst. Azonban mindebből semmit nem vesznek észre a fiatalok, mert gramofonzenére táncolnak jókedvűen a hajó belsejében. A veszély egyre nő, aminek a feszültségét az egyik matróz a kazán melletti alkoholizálással enyhíti.
A vihar elcsitult, de a zivatar kitart. A kapitány egy gépezettel óriási – a borítóról ismert – tölcséreket emel ki, amelyekkel bálnákat hív elő. Ezután akár a bibliai Jónást, elnyeli a cet a hajót. Egy lámpa fényénél látunk is képet erről a tervről rajzok formájában. Míg a bálnák alszanak, a kapitány búvársisakkal a fején megkeres egy sátorozó, basszusgitározó hippit, aki egy bálnacsontváz alatt lakik a vízben. Érdekes, hogy a hajón utazókon kívül senkinek nincs szüksége levegőre a víz alatt, neki sem.
A hippi segít kis tengeralattjárójával kihúzni a cet torkából a hajót. Ezt követően a fiatalok és a kapitány búvárszerelésbe öltözve útra kelnek a kis gépezettel egy épület felé, hogy megmentsék a világot az árvíztől. Az épületben éppen álarcosbált tartanak emberi alakú, de ijesztő lények, akik egy óriás Kraken-szerű lényt imádnak. Hogy a feladatukat el tudják végezni főszereplőink, a tengeralattjáró vízalatti orgonává alakul, és hangjával elbűvöli a bálozókat.
A lány felfelé indul a 45. szintre a lifttel, míg a fiú lefelé egy másikkal. Az óriás polip a gyerekek után indulna, így a hős kapitány egy állványos hamutartóval felszerelkezve harcba száll vele. A lány útja egy csigalépcsőn vezet felfelé egy múzeumszerű kiállítóterembe, ahol felfüggesztve lógnak Ikarusz szárnyai. Itt találkozik egy éppen cigarettázó férfival, akitől kölcsön kéri a zeppelinjét.
Eközben a fiú leér az alagsorba, és kihúzza az óriási dugót, ami miatt ennyire felgyűlt a víz a világban. A lány pedig eléri a felszínt és elrepülnek egy csövekre épült városba, ahol a kopaszodó, köpcös férfi egy mozdulattal elzárja az esőt. A víz apadni kezd, így a kapitány a partra vetődött óriáspolipot legyőzi. Minden visszaáll az eredeti állapotába.
Visszatérünk a realitás talajára, ami felszáradt már, mert elállt az eső. Anya hazaér, és az utolsó képen az alvó kisfút látjuk, körülötte az álmokat ihlető rajzaival.
A történet olvasmányélményét növelhetjük atmoszféra teremtéssel, ha közben például Chopin: Esőcsepp-prelűdjét hallgatjuk, vagy ambice hangokat.
A kisfiú valós és álombéli kalandjai csodás csendes könyvben öltöttek testet Szinvai Dániel illusztrációinak köszönhetően. A fantáziát megmozgató történetet kisgyermektől a felnőttekig ajánlom, tehát egy újabb all-age könyvet alkotott a szerző.
Szinvai Dániel csendes könyvjének képeit én ilyen történetben láttam megszületni, de ahány befogadója lesz a könyvnek, annyi új, érdekes világot alkothatnak.