Demeter harangja
novella, harang, elásott, kincs
Demeter Harangja
-Itt kell lennie, Tóbiás! – mondta a khaki színbe öltözött, szemüveges férfi a homokban tátongó hatalmas lyuk felé intve. – Hétévnyi kutatásom van benne! Az összes forrás erre a helyre mutat.
– Itt lesz az, Dokikám, csak ne izgasd fel magad! – válaszolt a lyuk, miközben okádta magából a homokot.
– Fél tonna és bronzból van – emlékeztetett a parton álló, miközben a Tiszában gyönyörködött. – A múzeum csaknem féléves költségvetését használtuk el eddig.
– Hidd el, hogy észre fogom venni, ha előkerül – érkezett a válasz. – Mellesleg, miért is olyan fontos ez nekünk?
– Ez most komoly, Tóbiás? Hét éve ásunk a községben mindenfelé, mint valami elvetemült földikutya-falka, és nem raktad össze, miért?
– Addig emlékszem, hogy Eger alól elűzték a törököt. Aztán valami földesúr kimentett némi színesfémet, mielőtt hazatért.
– Tóbiás, eddig elégtelen – masszírozta a halántékát a Doki, majd egy nagy lélegzetvétel után belekezdett:
– 1551-ben Oroszi Demeter kapott itt birtokot a királytól. Jelenleg épp annak a közepén állunk. Akkoriban a Tisza, bizony, még nem itt folyt – mutatott körbe a strand homokján. – Vagyis nem mindig.
– Igen, erre emlékszem még az előadásodról. Ez a szabályozás előtt történt.
– Épp csak uszkve háromszáz évvel, ebben nem tévedsz. Szóval a forrás szerint az adományozás után egy évvel az egri védekezésben Oroszi is részt vett, mint az I. Ferdinánd által küldött felmentősereg hadnagya.
– De elkésett, mint akkoriban mindenki, akit Ferdinánd küldött – repült ki egy újabb adag homok.
– Nyilván nem volt szívügye az egri vár, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy Oroszi október negyedik napján tizedmagával mégis megérkezett, és látta a sekrestyében felcsapó tűzijátékot.
– A lőszerek – következtetett Tóbiás.
– A lőszerek – nyugtázta a Doki egy bólintással. – A falak egy része leomlott, és így bejutott a várba, sőt életben maradt. Mi több, az ütközetet követően ő is megkapta a részét a törökök által otthagyott ingóságokból. Csakhogy a mi jó Demeterünk nem lovat vagy fegyvert hozott el onnan, mint minden rendes várvédő.
– Hanem a Félholdat?
– Nem, Tóbiás, sarlót meg kalapácsot – forgatta a szemét a tudós. – Jó, hogy a Félholdat!
Meg minden mást, ami másoknak kacatnak tűnt. Bronzkarcokat, oszmán birodalmi címerlapokat – kis szünetet tartott, hogy lehiggadjon. – A medinai mecset kapuját 622 óta egy felírat díszíti: Mohamed, Isten apostola. Ebből a bronzöntvényből mindössze kettő készült a világon.
– Nem mondod? – dobta el Tóbiás az ásót, hogy kiüljön az általa ásott árok partjára.
– De mondom. Valószínűleg Kara Ahmed pasa, az ostromlók egyik nagyvezíre hozta magával, mint szent ereklyét. De Eger alól már Oroszi szekerén távozott.
– Tudhatta, micsoda értéket vitt magával? – kérdezte Tóbiás.
– Ennek köszönhető, hogy mi most itt vagyunk – veregette meg a vállát a Doki. – Ezért kérlek, ássál tovább!
– Nem egészen értem.
– Fogd az ásót, szúrd a földbe, és emeld ki vele a homokot! – magyarázta lassan és érthetően.
– Nem az ásókezeléssel van bajom – legyintett Tóbiás. – Miért pont itt ásunk?
A Doki fohászkodva felpillantott az égen épp lebukni készülő, tavaszi Napra, amely a kanyar mögött búcsúzott. Ekkor pillantotta meg a két alakot a hídon, akiket felismert, majd heves integetésben tört ki. Azok viszonozták.
– Ismerjük őket? – kérdezte Tóbiás feléjük biccentve.
– A szállásadónk a panzióból, és ha jól látom, talán az öreg Sanyi bá’. Oroszi Demeter életének nagy ismerője.
– Csodálatos! Ha akkora tudor az öreg, miért nem kérdezzük meg, hogy pontosan hol a harang? – húzta a száját Tóbiás.
– A tudomány befejezi a legendákat! – húzta ki magát a Doki. – Itt a harang. Áss tovább!
– De még mindig nem tudom, miért itt ásunk.
– Ha ragaszkodsz hozzá! – imitált egy meghajlást pukedlivel a Doki, majd folytatta:
-Demeter meglehetősen vallásos ember volt. Néhány évvel később elhatározta, hogy a birtokán templomot emel az egri győzelem emlékére. Ehhez mit sem talált frappánsabbnak, minthogy a rekvirált, oszmán ékességeket használja a harangöntéshez.
– De az első templomot csak 1640 után építi Zólyomy III. Miklós – vetett ellen Tóbiás.
– Most ki itt a professzor? – kérdezte a Doki. – Képzeld, tudom, de a harangot Bécsben 1560-ban Oroszi rendelésére elkészítették és 1564-re visszaszállították ide. Csakhogy a törökök neszét vették, hogy az eltűnt felirat felbukkant, és jól olvashatóan egy harang külső burkolatát díszíti. Ezt barátságtalan lépésnek tekintették, mivel jellemzően a harangokat keresztény templomokban használják.
– Várj, várj, várj! 1564? – kérdezett vissza Tóbiás. – Az nem kettő évvel azelőtt volt, hogy…?
– De bizony. Két év alatt ért el a hír Törökországba. Kara Ahmed addigra már halott volt, Szulejmán megfojttatta ’55-ben. Sokan azt hitték, hogy a Szultána intrikái miatt, de valójában a tábla elvesztésért volt ez a büntetése. Szóval 1566-ban pedig, minő véletlen, megjelentek itt olyan tatár lovasok, akik a muhi csata óta nem jártak nálunk, és török megbízásból a földdel tették egyenlővé egész Tivadart, miközben eszeveszetten keresték a harangot.
– És nem lelték meg azt a böszme nagy jószágot?
– Kitalálod, miért?
Tóbiás, sorrendben az ásóra, a gödörre, majd a professzorra vetette a pillantását.
Hitetlenkedve rázta meg a fejét. A Doki, vele párhuzamosan, egyetértően bólogatott, sugallva: Demeter földje, Demeter homokja, Demeter harangja.
A hídon álló két férfi vidáman fogadta és viszonozta az integetést. Elnézték a strand homokján tüsténkedőket, majd az idősebb a társa felé fordulva megszólalt:
– Nagyon lelkesek. Manapság ritkán látni ilyen elkötelezettséget.
– Tudja, Sanyi bátyám, azért beavathatta volna a doktor urat a történet végébe is.
– Sosem tudta azt kivárni – legyintett az öreg. – Mindig mondta, hogy a tudomány befejezi a legendát. Hét év alatt csak odáig jutottam, hogy Demeter elásta a harangot.
– Ne higgye, hogy nem vagyok hálás érte, hisz ebben az évben már három hete nálam laknak. Csak hát…
– Már három hete? Idén sokkal tovább bírják. Ez az új tanítvány jó fizikumú.
– És remélem, ha hazatér sok barátjának mesél majd Tivadarról, hogy milyen jól érezte magát nálunk.
– Nem úgy tűnik, hogy jól érzi magát. De biztosan meséltek rólunk az elődei is. Végtére, már hetedik éve érkeznek nagy számban a kincsvadászok, akik szép kis summát jelentenek a községnek.
– Akaratlan is fellendítette a turizmust, Sanyi bátyám. Meg persze a Doki is – mondta, majd kisvártatva hozzátette: – De kérem, jövőre fejezze be a történetet! Csak neki. Igazán megérdemli ennyi idő után.
– Gondolja, tényleg fontos megtudnia, hogy ’48-ban Gábor Áron is járt nálunk?
– Azt hiszem, nem elhanyagolható, miként lett ágyú a harangból – bólintott a panziós. – De azért szép hét esztendő volt.
– Szerintem, barátom, azután is szép lesz, ha kiderül, három ágyú jött ki belőle, és azok is mind itt vannak valahol.