Pődör György                                    Lisztes László

Meglepetés találkozásból barátság
Beszélgetés Lisztes László énekművésszel (bariton), a Nemzeti Énekkar alapító tagjával.

 András Adél

Együtt az igazságért

Drága barátaim, köszönöm, hogy ilyen szép számban eljöttetek, hogy velem tartsatok ebben a nehéz küldetésben. Nagy küzdelmek várnak ránk, de nem adjuk fel, mert az igazság, a tények, a történelem, a régi- és a mai tudományos eredmények mellettünk állnak. Felvesszük a harcot a sötétséggel, irányt mutatunk az egyelőre többségben levő kritikusoknak.

Fejkendő a hidegben

– Léjta?! Viccelsz? Hányan lakják, háromszázan?
– Ezerötszázan – ült le sértődötten a férje. – De nincs messze, és kapunk egy szolgálati házat is, saját kerttel.
– Mit kezdjek egy kerttel? Sosem volt kertem, sosem laktam falun. Azok nem bírják a városiakat. 

Fémes, fekete

Tizenöt járólap a folyosó végéig. Hét bordó, nyolc szürke. Hibásan rakták le a szélén, bordó járna a két szürke közé. 
Tizenöt járólap vissza, a cetlikkel teleragasztott ajtóig. „Kérjük, ne hangoskodjon!”, „Kérjük, jelentkezzen be a pultnál!”, „Kérjük, ne kopogjon!”
Megáll, bámulja a macis falat; ízléses, szép, csak derékmagasságban sérült, ahol a hordágyak lehorzsolták a festéket. 

Kengurupapa

– Anya, jó lesz ez?
Fruzsi arca jobban csillogott, mint flitteres, lila ruhája.
– Ez az ünneplőd, drágám. Biztos, ezt szeretnéd felvenni? Lehet, hogy Apa játszótérre visz.
– Majd vigyázok rá.

Míra

Szabálytisztelő sofőr, most mégis jócskán túllépi a sebességhatárt. Szokatlanul furán érzi magát, nem beteg, de nem is egészséges. Megbomlott benne az egész egysége. Nem kerek, nem teljes.
Kevesebb vagy épp több.
Talán csak elrontotta a gyomrát, émelyeg kicsit. Mielőbb haza kell jutnia lepihenni.
A kocsisor lassan halad, péntek délután van, csúcsidő, sok lámpa.
„Mit vacakol ez a böhöm fekete autó? Még simán át lehet érni a zöldön.”

Tiszta lappal

– Anyu, engedj be, kérlek! Tudom, hogy otthon vagy. Anyuu, hallasz?
– Menj el, Domi!
– Engedj be egy percre, beszéljünk. Megfagyok. Jól vagy, minden rendben?
– Semmi bajom. Azonnal menj el!

Haász Irén

Cicák és kutyák

Cica, ne csináld már, könyörög a szobatársam, és látom rajta, hogy megijedt, de ha egyszer kimondtam, hogy elmegyek, akkor úgy elhúzok, mint a vadliba, még ha éjfél el is múlt már, még ha rémesen néptelen is mifelénk a tengerpart. Engem ne piszkáljon mindig a súlyommal, örüljön, hogy ő olyan piszkafa, bezzeg amikor fizikai erőre van szükség a csomagjai cipeléséhez, akkor nem nyavalyog a méretemen a nagyokos. Na.

Bartos Anita

A közlegény

1957. november
Bernát a sarokba húzódva a deszkák között beszűrődő fénycsíkot figyelte, ami éppen tökéletesen kettészelte a földön heverő kopott, rojtos szőnyeget. A kapitány a rejtekhely közepén állt, szavai betöltötték a szűk teret, Bernát mégis nehezen tudott a felettesére figyelni.
Újra hangosan megkordult a gyomra, mire a mellette gubbasztó Pierre szemrehányóan pillantott rá.

A tanár

1964. március

Bernát a krétás, fali tábla felett lógó fekete-fehér órát bámulta. A mutató kattogása és a terem ablakán kopogó esőcseppek hangja összekeveredett az osztálytársai beszélgetésével.
– Már hét perce késik. Ez jót jelent – mondta Bernát a padtársának.
Albert fel sem nézett a könyvéből, csak mormogott valamit, miközben megigazította az orrára csúszott fekete keretes szemüveget

Az angyal

A hotel rendezvényterme zsúfolásig megtelt vendégekkel, mire Bernát megérkezett. A bál már legalább fél órája tartott, kollégái kis csoportokba verődve beszélgettek a terem különböző pontjain. Néhányan a fehér abroszos, hosszú asztaloknál iszogattak, és várták a vacsorát. A terem túlsó sarkában a szimfonikus zenekar szolgáltatta a zenét. Éppen a Rózsaszín párduc filmzenéjét játszották, valószínűleg azért, hogy fellelkesítsék a társaságot. Nem mintha Bernáton ez segített volna. Még egy hangoskodó, diákokkal teli vagonban is szívesebben töltötte volna az idejét. 

A kém

– A következő a harminckettes – mondta a számfelolvasó férfi lassú, monoton hangon.
Bernát ránézett az előtte heverő táblázatra, de megint egy számmal mellélőttek. Hátradőlt a széken, és halkan morgott az orra alatt:
– Utálom a bingót.
Vele szemben Albert egészen közel hajolt a papírjához, és hunyorgott, aztán nagy lendülettel áthúzta a tizennyolcas számot.

Nagy Gábor

Együttható

Kael futott amennyire bírt, de végül a város határában körbevették őt fajtársai. Ketten közülük két oldalról kapták el. Próbált szabadulni, de nem engedték.
- Kael, hagyd abba az értelmetlen ellenállást! – mondta az egyikük.
- Ennek meg kell történnie! – mondta a másik.
- De ő a testvérünk. A fajtársunk!
- Aki fellázadt az uraink ellen, és veszélybe sodorta az egész fajunkat.

 Mészáros Szabolcs

Szellemláng

A fotókba kapó lángok ugyanolyanok, mint azon a nyolc évvel ezelőtti napon. Mint a tűz, amit azóta sem bánok, és ami azóta is kísért, igaz, nem ez a legjobb szó rá, hiszen az emlékét inkább érzem felszabadítónak, mintsem nyomasztónak. A cellulóz tekercsek éles fénnyel lobbannak fel, füstjük a lángok láttán kiszáradt szájpadlásomra tapad, mint a porcukor, csak ez keserű, mégis izgatóan finom. Odafent, a körtefa kopasz ágai között elkeveredik a november végén feltámadt kémények leheletével. A karomszerű lombok, meg a füstokádó kéménytorkok sárkányokat juttatnak eszembe, amelyeket nyári álmukból ébresztett a fagy. Persze lehet, ezek nem is az én gondolataim, Fanni előtt nem voltam ilyen elvont. Bár ki tudja, milyen voltam Fanni előtt? Anyu szerint nem változtam.

 Toldi Zsuzsa

Félig és egészen

Még csak hajnalodott. Komor ég nézett le rá. A fél szemével látta tisztán. Az utcák lassan ébredeztek, fáradt emberek csoszogtak, az álmos nap lépésre készülődött. A férfi csak ment előre. Néha kanyarodott, néha megállt, szétnézett, talán magával beszélgetett, de az nem biztos. Mindenesetre nem szólt senkihez. Határozott célja nem volt, a kocsmába nem szándékosan lépett be. Csak egyik lábát nyújtotta előre, az ajtót félig nyitva hagyta maga után.

A Paradicsom menekültje

Az égei Nap érzékien lassú búcsúcsókját váltotta a tengerrel, mikor a köpcös szerzetes egy kosárral és egy gereblyével a kezében a júdásfák árnyékában a nyugati kertbe lépett. Túl az esetebéden, elégedetten hordozta körül tekintetét az egyébként égszínben játszó tengeren, mely a horizonttal kötött frigyének óráira minden nap aranyba öltözött. Gyakran mondogatták neki idelátogató rendtársai, milyen nagyon szerencsés, hogy majdnem egy emberöltőt tölthetett a rend tengeri kolostorainak legszebbikén. 

  Saláth Barbara

Miért ne vegyünk kutyát?

Nem hittem volna, hogy valaha felvetem ezt a kérdést.
Kisgyerekkorom óta vágytam kutyára, és amíg kertes házban éltem, mindig volt kutyám. Költözés előtt állva azonban változnak a dolgok, ezért megkérdeztem a mesterséges intelligenciát, hogy milyen állatot tartsak városi lakásban lakóként. Olyan állatban gondolkodtam, aki jól viseli a napi 10 - 12 óra magányt, viszont lelkes társ lehet a hétvégi aktív kikapcsolódásban. Azt vártam, hogy az MI valamiféle szőrös apróságot javasol, ehelyett két meglepő ötlettel állt elő: tartsak hőscincért, esetleg halakat.
Halak azok lesznek, igen, de kirándulni csak nem viszem magammal őket.

Nico figyel

Bemászott a kis baltáért a sátorba. A földön sokfelé heverő ágak, amelyek kiválóak voltak tűzifának, nem feleltek meg a célra. Erős husáng kellett neki.

A fájdalomra gondolt, amit okozni fog, és arra, amit ő érez. Marokra fogta a baltát és besétált az erdőbe. Sietnie kellett. Kiválasztott és egyetlen csapással kivágott egy ötéves forma bükkfát.

  Takács Zoltán

A cirkusz

Tavasszal, amikor megérkeztek a falu határába, még örültünk, mint az a bizonyos majom, bár mióta itt vannak, látjuk a majmukon, hogy nem is örül a farkának. Végre valami izgalom!
Csubi mondta is, hogy egy jó darabig meglesz a szórakozásunk.

Camera obscura

Egész nap erre vártam. Erre a kis fényre a szemközti falon, ahol százegynéhány percre kirajzolódik a világ... igaz, tükrözve.
Megint ugyanaz a mozi, bár most épp zuhog a képen. Ismét a buszmegálló vetül a falra, mint mindig. A fő mondanivaló is az: a dialektikus materializmus reménytelensége. Pont, mint egy Tarr Béla filmben. Kicsit már unom.

A folyosó

Az utcai bejárat nagyon hívogató volt.
Amikor belépett, a hatalmas kontraszt a portál és a folyosó között megdöbbentette. Két oldalt csupasz betonfal szorította közre. A közlekedő keskeny volt, még a kezét sem tudta széttárni. A vége alig látszott. Csak egy ajtó volt ott.
Megfordult, menekülni próbált. A bejárat, amin az előbb belépett, eltűnt. Csak egy fal volt helyette.

Védőbeszéd az "áldozattól"

A férfi letette a tollat. Egyetlen sor volt csak a papíron, a dátum és a neve.
Már sokadjára próbálta magát rákényszeríteni az írásra, de nem ment. Az érvei, mint felkapott tárgyak, kavarogtak az érzései tornádójában, menthetetlenül elragadva, és odébb, valahol messze ledobva őket.
Pedig holnap fel kell ezt olvasnia. Nincs további időhúzás!

 Szolnoki Irma

Édest vagy savanyút

Nem akarta felvenni a telefont. Tudta, véget nem érő, felesleges szócsata lesz belőle. Időpocsékolás. Elküldte a képeket, elmondta ezerszer, meg is mutatta hogy készül, mégsem úgy csinálja! A fenébe! A lelkiismerete, a hovatartozása mégis a készülékhez vezette.

Macskajaj

– Miért hozzám jött? Tudja, mi a véleményem, ha egy cukorbeteg bepiál! Mit vár tőlem? Egész napos istápolást? Abból nem eszik! A fene ott egye meg magát! Bűzlik a konyaktól és a bortól! Mondtam már, ha mindenáron piálni akar, akkor tiszta vodkát igyon, abban kevesebb a metanol. Mi??? Éjfél után forralt bort is ittak? Elment az esze? 

B Hargitai Margaréta:

Hogyan ne beszélgessünk a szülésről

Azért nem szeretem, ha a feleségemhez eljönnek a munkatársnői vagy a barátnői, amikor én is otthon vagyok, mert rövid időn belül szülni kezdenek. Ehhez elég egy csésze tea vagy kávé, egy fél óra, amíg megtárgyalják az aktualitásokat, aztán rátérnek kedvenc témájukra, a szülésre. Nem zavarja őket, hogy én is ott vagyok, hogy nem kívánom őket ilyen mélységükben megismerni, ha épp van egy új élményük, azt lelkesen megosztják.