Léna
Írta: Urbán Dániel
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 31
Léna
Jó hangulatú beszélgetés moraja tölti meg az ízlésesen és divatosan berendezett kertet. Mintegy negyven vendég álldogál vagy ül nyárestéhez illő kisestélyiben. Kezükben különféle alakú poharakban változatos színű italok, jéggel vagy anélkül, gyümölccsel, szívószállal, tisztán vagy keverve.
A grillen pecsenyék és steak húsok még halkan sercegnek, magas kerek asztalokon a sajt-, zöldség-, gyümölcstálak és saláták szerényen megfogyatkozva sorakoznak. Fehérzakós pincérek diszkréten körbejárnak, és mindenkit pezsgővel kínálnak.
- Egy kis figyelmet szeretnénk kérni! – A vidám férfihang nem volt szónoki. Büszkén és közvetlenül hallatta a hangját, barátok és rokonok között. A felszólításra udvariasan mindenki elhallgat. Erőtlen taps hangzott a mikrofonállvány mögött álló férfi, és belé karoló nő irányába. – Köszönjük. Köszönjük, hogy eljöttetek, és velünk együtt ünneplitek ezt a különleges alkalmat, amikor egy korszak… egy nehéz és rögös korszak ilyen… ilyen dicső… módon zárul le. – Hangja elakad a meghatódottságtól, a nő veszi át a szót.
- Mindannyian velünk voltatok, rokonként és barátként. Mind tudjátok, hogy mi mindent álltunk ki. De ez nem rólunk szól, hanem a mi kis… Mit kis?! A mi nagylányunkról, Lénáról! – Kiáltja, amit taps jutalmaz. – Szeretnénk felidézni számotokra mindazokat az eseményeket, amiken végig kellett haladnia, hogy eljusson idáig. Kezdtü…
- Idáig… – vág közbe a férfi, aki időközben úrrá lett magán, és megérinti a nő karját –Ne haragudj kedvesem, de mielőtt még számba vennénk az eseményeket, el kell mondani, hogy hova is érkezett el, csak azért, mert hitt magában és mi is hittünk benne! És természetesen azért, mert olyan emberek vették körbe, akik most is, szerény kis ünnepségünkön részt vesznek. – Taps.
- Igazad van! – Veszi vissza a szót a nő. – Néha előfordul, hogy Karesznak is igaza van. – Udvarias nevetés. – Léna érettségi eredménye megérkezett a múlt héten, és kiváló bizonyítványt kapott dicsérettel. – A közönség tapsol, és éljenez. A férfi felemeli a kezét, csendre intve a vendégeket.
- A három nyelvvizsgával és ezzel a kiváló eredménnyel a Fővárosi Orvosi Egyetem, felvételi eljárás nélkül ajánlott fel a számára ösztöndíjas státuszt! – Újabb, még az előzőnél is nagyobb taps. A férfi magasba emeli a poharát. – Igyunk Léna egészségére!
- Lénára!
- Bár szerettem volna, ha a marketing felkelti az érdeklődését – folytatja a nő – de már kislányként is világos volt, hogy apja lánya, és az ő hivatását fogja választani. – Elgondolkodik. Mindenki vár, tudják, ez nagy pillanat. A nap már lemenőben, így felkapcsolják a kifeszített lámpafüzéreket, és a pincérek alig észrevehető módon körbe járnak, újabb italokat szolgálnak fel, és elviszik az üres poharakat és tányérokat. A grillt közben elpakolták, és újabb tálakat és tányérokat helyeznek ki az esti fogyasztáshoz.
- Sokat elért a családunk. – Folytatja a nő. – Mind a ketten az egyetem után választhattunk, hogy gyereket vállalunk, vagy karriert építünk. – A vendégek irányából morajlás hallatszott, ami jelzi, még emlékeznek, hogy hogyan volt. – Döntöttünk! Mind a kettőnknek saját karrierje és jól menő vállalkozása lett. Nem úgy sikerült minden, ahogyan szerettük volna. Nem akkor és nem úgy, de elértük, amit akartunk. A lényeg, hogy mikor Lénát óvodába akartuk vinni, azt mondták, hogy nem lehet. Szerencsére megtehettük, hogy ajánljunk egy nagyobb összeget, így bekerült. De nem úgy, mint a többieket!
Megkülönböztetve, dőlten írták be a névsor legvégére. Akkor ez nem foglalkoztatott, mert legalább egy jó óvodában volt, ahol nem is volt vele semmi baj. Kedves és segítő kész volt, az óvónők kedvence. Majd jött az iskola. – A férfi átkarolta a nőt. – Az iskolába nem akarták felvenni. Ugyanúgy, mint az óvodánál, pénzt ajánlottunk, de azt mondták, hogy nincs mód a felvételére. Semmi. Személyesen mentünk be, hogy az iskola vezetőségével és a tanári karral leülve beszéljünk. Az igazgató, bár nagyon segítőkész volt, és a későbbi években jó kapcsolatot sikerült kialakítani, de akkor még azt mondta, hogy értsük meg, nem tudják felvenni Lénát. Azt ajánlotta, hogy esetleg vállaljunk gyereket, vagy fogadjunk örökbe egyet. Nem értették meg, hogy nekünk erre nincs lehetőségünk. Az akkori világgazdasági, és magánéleti helyzetünkben elképzelhetetlen volt. Akkor volt, tizenkét évvel ezelőtt, az első bírósági tárgyalás. Akkor volt az első valódi erkölcsi és morális győzelmünk, mikor azt éreztem, hogy ebben az országban lehet jövőt építeni. A bíróság engedett az érveinknek.
Nemrég találtam meg a beszédet, amit arra a napra írtunk:
„Mi is befizetjük azt az adót, mint mindenki. Mi is vagyunk olyan jó és felelősségteljes állampolgárok, mint mindenki. Mi is szeretjük egymást, mint bármelyik házaspár, akár szülők, akár nem. Szeretjük Lénát, mint minden szülő a gyermekét, még akkor is, ha nincs megszületve. Mindent megadtunk neki, mindenben támogattuk. Miért kellene megfogannia és miért kellene megszülni őt? Az én anyaságomat, Károly apaságát ne tagadja senki! Ne kérdőjelezze meg senki a szülőségünket! Hova vezetne az? Mennyivel jobb szülő az, aki megszüli gyermekét, mint aki örökbe fogad? Mennyivel jobb szülő az, aki örökbe fogad, mint mi? Mert, ha jobbak az örökbefogadók minálunk, akkor a saját gyermeküket nevelők is jobbak, mint az örökbefogadók! Nem irathatom a gyermekem iskolába, nem fogadják el az anyaságom, nem fogadják el a gyermekünket, csak azért, mert nem fogant és nem született meg! Szerintem ez nem tisztességes! Kérjük, hogy lányunk ügyében hozzanak igazságos és tisztességes döntést!” – A felolvasást meghatódott tapssal jutalmazták.
- Ezt követően – folytatja a nő – a bíróság azt mondta ki, hogy mehet iskolába, osztályzatot és bizonyítványt kell kiállítani a számára, de a létszámba nem számít bele és külön fejpénzt kell befizetnünk utána. A neve megint csak dőlt betűvel volt a névsor végén, de legalább ott volt!
Óriási taps és ováció a vendégek részéről, akik bár tudták és ismerték a történetet, de ebben a nyíltságban és közvetlenségben, még nem hallották. A szűnni nem akaró taps után a férfi vette át a szót.
- Ezután már könnyebb volt minden. Még mindig a névsor végén és külön pénzért járhatott általános iskolába és gimnáziumba. Ugyanígy, ezt a külön státuszpénzt kell majd fizetni az egyetemen, de legalább ösztöndíjasként fel van véve, és kollégiumi helyet is kapott már a legjobb épületben! – Taps. – De nemcsak a jogi státusz állt akadályként előtte. A második nagy nehézség hetedikben ért el minket, amikor…
- Jaj Istenem! – Törli meg a homlokát a nő, a vendégek suttognak.
- Léna hetedikben nagyon… eleven kislány volt. – Folytatta a férfi. – Sokszor eljárt a barátnőihez, és a barátnői is gyakran eljártak hozzánk. Ekkor volt egy perünk. Valójában nem is volt nagy per, csak nagyra fújta a média. Egy alkalommal Léna medencés partit rendezett hetedik év végén, a nyári szünet elején. Milyenek a gyerekek? A tinédzserek, ugye.
Bohóckodtak, játszottak, kamaszos dolgokat csináltak. Kinyitották a pincét felbontottak pár üveg sört. És persze néhány fotót készítettek, ami Léna profilján megjelent. Ebből az újságcikket engedjétek meg, hogy felolvassam:
„Pedofil buli az orvosnál és reklámgurunál” – ez volt a cím.
„Fél tucat tizenkétéves diáklány, majdnem meztelenül – a medencébe nyáron mindenki bundakabátba jár, na mindegy – részegen – négy üveg sört ittak meg heten, és nem hiszem, hogy ekkor találkoztak alkohollal először, nem számít – bulizott Dr. Mátrahegyi Adél reklámszakember és Dr. Halmos Károly sebészfőorvos Dunaparti villájában. A buliról képek is készültek, amelyek kiszivárogtak a világhálóra. – Kiszivárogtak! Léna egészen konkrétan megosztotta eszeket a képeket, nem kiszivárogtak, de semmi baj. – A sértett diáklányok…” satöbbi, satöbbi. Bíróságra mentünk, ahol természetesen felmentettek. Milyen ostobaság! Meg kell nézni, hogy mennyi kiskorúról kerülnek fel az internetre ennél sokkal kitárulkozóbb képek, mennyivel többet isznak, és engedjétek meg, hogy ne is soroljam mi mindent tesznek.
Ez az egész olyan volt, mintha egy nőgyógyászt vádolnának meg azzal, hogy a kivizsgálásai szexuális zaklatások volnának. Megjegyzem, erre is van példa. A bíróság kisösszegű kártérítést állapított meg a károsult családok javára. Egyébként teljes mértékben felmentettek minket. – Újabb taps a vendégektől, akiken látszott a felháborodás, és az igazságos döntés felett érzett diadal.
- Végül Lénát felvették gyermekkorunk középiskolájába. – Folytatta a nő. – A tandíj nem volt kevés, de megérte. Ekkor volt a harmadik nagy per, ami leginkább, mint szülő érintett meg minket. Merthogy Léna nagyon szép lány volt mindig is. Középiskolás korában pedig hát még inkább adott a küllemére. Tizedikes korában összejött egy végzős fiúval, akivel nagyon sok időt töltött. Érthető is volt, mert a fiú… nem is akarom mondani a nevét, okos volt, jóképű, célja volt az életben. Karizmatikus fiatalember volt, na. Tényleg nagyon megnyerő volt, májusban betöltötte a tizennyolcat, ami még imponálóbb volt a mi kis Lénánknak! A fiú érettségije után néhány barátjával kibéreltek egy tóparti kis házat. A második este… – A nő már könnyezett az emlékektől. – A második este balesetet szenvedtek, mert el akartak menni a kisboltba még sörért, vagy valami rágcsálni valóért. A fiú ittas volt, Léna nem tudott vezetni, de beszállt a fiú mellé. Egy fába csapódtak. – Halk sikolyok a vendégek részéről. Tudták, hogy volt valami abban az időben, de fogalmuk sem volt róla, hogy mi lehetett. – A fiú könnyebben megsérült, de Lénának több csontja eltörött.
Természetesen a fiú szülei intézkedtek, mivel, ahogy ők mondták, nem történt különösebb baj, a hatóság csak ittas vezetés vádjával állította elő a fiút. Természetesen nem hagytuk annyiban, de peren kívül kellett megegyeznünk, mert a bíróság nem fogadta el Léna orvosi papírjait! Csak azért nem, mert a neve, egyébként érthetetlen módon, dőlten van szedve egy névsor végén! – Elégedetlen szitkozódás a vendégseregtől.
- De hova jutottunk? Hova jutott a mi nagylányunk ennyi viszontagság után? Néhány év, és belőle is orvos lesz, és átveszi majd tőlem a praxist, és én hátradőlhetek nyugdíjas éveimre. – Taps és ováció.
- Ez soha nem sikerült volna a rokonaink és barátaink nélkül, vagyis nélkületek. Köszönjük, hogy vagytok nekünk! – Meghatódott taps. – Most kérlek fogyasszatok, beszélgessetek, érezzétek jól magatokat! Legközelebb reméljük nemcsak a diplomaosztót tudjuk megünnepelni, de egy unoka esetleges érkezése miatt is össze tudunk gyűlni. A vendégek tapsolnak, gratulálnak és újra beszélgetni kezdenek, főképp Léna eredményeiről és kiállt nehézségeiről.