Oszlopos Simeon
Írta: Szilasi Katalin
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 75
Oszlopos Simeon
Látom, hogy terít füvet, virágot
alátok a rét.
Kócos falombok hajolnak árnyékot
adva a fejetek fölé.
Az áldásnak hitt eső
a megtisztulás, az élet is lehetne.
De ti befogjátok az égi madarakat
könnyű lepkehálóval,
mintha játék lenne az egész.
Pedig gyilkos vizeitekből
bűzlő haltetemek buknak elő,
szemükre merevedve
az ártatlan áldozatok kíváncsisága:
miért?
Az irányt vesztett vadak riadtan
téblábolnak a pöfögő autók közt
a flaszteren,
mert erdők helyett csonka
fatuskók őrzik
a sikoltó körfűrész nyomát.
De egy nap majd hatalmas szárnyat
bont a madárijesztő,
és vijjogni kezd,
a gyáva oroszlán körmöt, fogat
köszörül,
s a jámbor bádogember szeme
vörösen izzik és forog,
mikor egy-kettő-egy
felétek lépdel.
Ti meg nyíva menekültök majd
oszlopom köré,
de már távol leszek akkor,
fenn, húsz méter magasban.
Megjelent: Liget, 2019. 09. 16.