Charles Bukowski: az elgyötört barátomról, Peterről
Írta: Bozóky Balázs
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 28
az elgyötört barátomról, Peterről
egy medencés házban lakik
és panaszkodik, hogy a munkája
kicsinálja.
27 éves. én 44 vagyok. úgy tűnik, nem tudok
megszabadulni tőle
a regényei folyamatosan
visszatérnek. “mit vársz tőlem, mit tegyek?" - kiabálja
"menjek New Yorkba, és nézzek a
kiadók körmére?"
"nem", mondom neki, "de hagyd ott a munkádat, menj be egy
kis szobába, és tedd a
dolgod."
"De nekem BIZTOSÍTÉK kell, kell valami, amire
támaszkodhatok, valami szóra, valami jelre!"
"pár ember nem így gondolkodott:
Van Gogh, Wagner..."
"ó, a pokolba, Van Gogh-nak volt egy testvére aki
festéket adott neki, amikor csak
szüksége volt rá!"
"nézd", mondta, "ma átmentem ennek a nőnek a házába és
bejön egy fickó. egy üzletkötő. tudod
hogy beszélnek. egy új autóval jött.
a nyaralásáról beszélt. azt mondta, elment
Frisco-ba - látta ott a Fideliót, de elfelejtette,
ki írta. most ez a fickó 54 éves.
mondtam neki: "A Fidelio Beethoven egyetlen
operája." és aztán azt mondtam
"te egy bunkó vagy!" "hogy érted ezt?" - kérdezte.
"Úgy értem, hogy egy bunkó vagy, 54 éves vagy és
nem tudsz semmit!'"
"mi történt
aztán?"
"elsétáltam."
"úgy érted, hogy ráhagytad?"
"igen."
"nem tudom otthagyni a munkámat" - mondta. "mindig gondot okoz a
munkakeresés. bemegyek, rám néznek, meghallgatják a szövegemet,
és rögtön azt gondolják, hogy
túl intelligens vagyok ehhez a munkához, nem fogok ott maradni.
szóval tényleg nincs értelme felvenni engem.
szóval ha TE bemész egy helyre, nem lesz semmi gondod:
úgy nézel ki, mint egy öreg piás, úgy nézel ki, mint egy fickó, akinek szüksége van egy munkára és rád néznek és azt gondolják:
most itt van egy fickó, akinek tényleg munkára van szüksége.
ha felvesszük, akkor sokáig marad és dolgozik.
KEMÉNYEN FOG DOLGOZNI!"
"tudja valamelyikük", kérdezi, "hogy te egy
író vagy, hogy verseket írsz?"
"nem."
"soha nem beszélsz róla,
még a költőknek sem.
ha nem láttalak volna abban a magazinban, akkor
soha nem tudtam volna meg."
"így van."
"mégis, szeretném elmondani ezeknek az embereknek, hogy te egy
író vagy."
"én is szeretném
elmondani nekik."
"miért?"
"hát, beszélnek rólad. azt hiszik, hogy csak egy
lóversenyző részeges fráter vagy."
"mindkettő vagyok."
"nos, beszélnek rólad. furcsa szokásaid vannak. egyedül utazol.
én vagyok az egyetlen barátod.”
"az egyetlen barátod."
"igen."
"pletykálnak rólad. szeretnélek megvédeni. szeretném elmondani
hogy te
verseket írsz."
"hagyj békén. ugyanúgy dolgozom itt, ahogy ők
mindannyian egyformák vagyunk."
"nos, akkor szeretném magam miatt. azt akarom, hogy tudják, miért
utazom
veled. Hét nyelven beszélek, ismerem a klasszikusokat..."
"felejtsd el."
"rendben, tiszteletben tartom a
kívánságodat.
de van még valami..."
"mi az?"
"azon gondolkodtam, hogy szerzek egy
zongorát. de aztán azon gondolkodtam, hogy veszek egy
hegedűt is,
de nem tudok dönteni!"
"vegyél egy zongorát."
"úgy gondolod?"
"Igen."
elsétál.
gondolkodva...
...gondolkodva.
agyaltam rajta
én is: gondoltam, bármikor átjöhet a
hegedűjével és még több
szomorú számmal.
About My Very Tortured Friend, Peter
he lives in a house with a swimming pool
and says the job is
killing him.
he is 27. I am 44. I can’t seem to
get rid of
him. his novels keep coming
back. “what do you expect me to do?” he screams
“go to New York and pump the hands of the
publishers?”
“no,” I tell him, “but quit your job, go into a
small room and do the
thing.”
“but I need ASSURANCE, I need something to
go by, some word, some sign!”
“some men did not think that way:
Van Gogh, Wagner—”
“oh hell, Van Gogh had a brother who gave him
paints whenever he
needed them!”
“look,” he said, “I’m over at this broad’s house today and
this guy walks in. a salesman. you know
how they talk. drove up in this new
car. talked about his vacation. said he went to
Frisco—saw Fidelio up there but forgot who
wrote it. now this guy is 54 years
old. so I told him: ‘Fidelio is Beethoven’s only
opera.’ and then I told
him: ‘you’re a jerk!’ ‘whatcha mean?’ he
asked. ‘I mean, you’re a jerk, you’re 54 years old and
you don’t know anything!’”
“what happened
then?”
“I walked out.”
“you mean you left him there with
her?”
“yes.”
“I can’t quit my job,” he said. “I always have trouble getting a
job. I walk in, they look at me, listen to me talk and
they think right away, ah ha! he’s too intelligent for
this job, he won’t stay
so there’s really no sense in hiring
him.
now, YOU walk into a place and you don’t have any trouble:
you look like an old wino, you look like a guy who needs a
job and they look at you and they think:
ah ha!: now here’s a guy who really needs work! if we hire
him he’ll stay a long time and work
HARD!”
“do any of those people,” he asks “know you are a
writer, that you write poetry?”
“no.”
“you never talk about
it. not even to
me! if I hadn’t seen you in that magazine I’d
have never known.”
“that’s right.”
“still, I’d like to tell these people that you are a
writer.”
“I’d still like to
tell them.”
“why?”
“well, they talk about you. they think you are just a
horseplayer and a drunk.”
“I am both of those.”
“well, they talk about you. you have odd ways. you travel alone.
I’m the only friend you
have.”
“yes.”
“they talk you down. I’d like to defend you. I’d like to tell
them you write
poetry.”
“leave it alone. I work here like they
do. we’re all the same.”
“well, I’d like to do it for myself then. I want them to know why
I travel with
you. I speak 7 languages, I know my music—”
“forget it.”
“all right, I’ll respect your
wishes. but there’s something else—”
“what?”
“I’ve been thinking about getting a
piano. but then I’ve been thinking about getting a
violin too but I can’t make up my
mind!”
“buy a piano.”
“you think
so?”
“yes.”
he walks away
thinking about
it.
I was thinking about it
too: I figure he can always come over with his
violin and more
sad music.