Pedig jó anya lennél
Írta: Csányi Tímea
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 32
Pedig jó anya lennél
Jácinthagymákat ültetnek. Miközben egyenként kiássa a tíz centiméteres gödröket az előkertben, anyja a járdaszegélyen a gumókat sorakoztatja fel. A szomszéd kislány az utcán biciklizik, a láncnak furcsa hangja van, ami felettébb idegesíti. Mellkasán érzi az októberi hűvös szelet, összecipzározza a kabátját. A gödörbe virágföldet szór, majd leguggol, és gondosan belehelyezi az első gumót úgy, hogy a hegyes vége felfelé néz. Aztán a következő után nyúl, az ujján lévő Mikiegeres sebtapasz földes lesz.
Az meg mi, kérdezi az anyja a sebtapaszt nézve. Semmiség, tegnap vacsorakészítés közben megvágtam magam, válaszolja. Anna a gumót a föld alá nyomja, egy kis vizet locsol rá a kannából. Megmondtam neki, közli, közben anyjára pillant, majd a következő hagymáért nyúl. Hát, legalább nyugodtan alhattok éjjelente. Hogy fogadta, kérdezi az anyja. Azt mondta, én fontosabb vagyok neki. Ha nem akarok, nem baj, ő így is szeret, mondja. És nem fogja magát meggondolni? Nem tudom. És te? Ah, kérlek, anya, sóhajt egyet, és egy adag virágföldet szór a soron következő lyukba.
A lánc hangja felerősödik, ahogy a kislány a kerítés előtt teker el. Anna rosszalló szemmel nézi. Látja a jelenetet, ahogy a kerék hirtelen megcsúszik, és a kislány elterül bicikliével az aszfalton. Anna a földre dobja a kezében lévő gumót és a kannát, amiből kifolyik a víz, szalad a kapuhoz, kirohan rajta az ordító kislányhoz. Hol fáj, szívem, kérdezi tőle. Meglátja a kislány térdét, lehorzsolódottan. Na, állj fel szépen, mutasd, rá tudsz állni a lábikóidra? Felsegíti a földről. A kislány feláll. Bicegve tesz egy-két lépést, nincs nagy gond, konstatálja Anna, csak a térde csúnya. Várj meg itt, hozok kötszert, mondja és berohan a házba. A konyhában kihúzza az egyik fiókot, és kivesz belőle egy ládát, majd visszasiet a kislányhoz az utcára.
Nézd, mi van benne, nyitja fel a fedelét. Mikiegeres sebtapasz. Tetszik? A kislány maga elé nézve hüppög, de azért szemei érdeklődve fordulnak a láda felé. Bólint. Anna kivesz egy tapaszt, lehúzza róla a védőpapírt, és ráragasztja a sérült felületre. Meg is volnánk, mondja, a kislány a térdén lévő tapaszt nézegeti. Nagyon szép, állapítja meg csendesen. A néninek is van egy, az ujján, mondja.
Igen, valóban.
Hogyhogy Mikiegeres? Gyereke van?, kérdezi a kislány.
Nem szívem, tudod, igazából még én is gyerek vagyok belül, és nagyon szeretem a mesefigurás tapaszokat.
A meséket is szereti?
De még mennyire, válaszolja Anna.
Anya utálja őket, mindig azt mondja, alig várja, hogy kinőjek ebből a korból. Idegesíti őt az idióta hangjuk, ezt szokta mondani. A néni átjön egyszer hozzánk?, kérdezi.
Jaj, ne nénizz, hívj csak Annának. És persze, szívesen átmegyek hozzátok.
És mesét is nézünk együtt? Valamit, amit még sosem látott?
Persze.
És ha majd lesz gyereke, vele is nézhetek mesét?
Hát, azt majd akkor megbeszéljük. De most hazakísérlek, hogy anyukád ne kapjon szívinfarktust, amikor meglátja a horzsolásodat, rendben?
Rendben.
Anna utána visszasétál anyjához, aki közben végzett a kerti munkával. A gödrökben tíz centiméter mélyen jácinthagymák várják, hogy tavasszal kirobbanjanak, és illatukkal elkápráztassák az arra járókat. Pedig jó anya lennél, mondja Annának, aki éppen ellenőrzi, kellően nedves-e az ágyás.