Verebi Éva

Pál Lászlóné vagyok, 1956 szeptember 6-án születtem, verseim Verebi Éva, születésemkor kapott nevem alatt írom.


Szerettem a verseket, sokat szavaltam, felnőttként is, de nem próbáltam meg magam is írni. Aztán az első, mint a hegyből zúduló folyó, 2012 őszén megérkezett Olthatatlan címmel. Semmi előjel, egy délelőtt, erős érzelmi töltettel papírra került.


Mit mutathattam meg végre akkor, mit mutatott meg ez az első vers belőlem? Aki megérti, mindenkinek ugyanazt. A fősodor bennem ma sem változott.
A vers kitárulkozás, ha merjük vállalni önmagunk, ha ezt az önmagunkat valamire valónak tartjuk, ha nyitottak vagyunk, ha próbálunk függetlenedni minden szél forgatta izmus és eszmeáramlattól, ha egyéniségek tudunk maradni.


Amatőrként minden művészet vonz, vonzott. Szakaszosan érkeztek, ahogy az egyik csendesedett, helyet kapott a másik – zene, festészet, szobrászat, - túlélni árván, élni fiatal özvegyen, egyedül, társsal, gyermeket nevelni, munkában örömet lelni, - mind művészet, és mind benne van a verseimben, mint amatőr gondolatfaragó, mert már engedelmeskednek a szavak, szeretnek, és én viszont szeretem őket.


Ki a költő?
A szegletkövek lassan kopnak, de szót kérnek, és szót is emelnek, és még mindig ők vezetnek, és nyújtanak segítő kezet az eligazodásban. A költészet, ma pontosan olyan, mint jelenkori, emberi lelkivilágunk. Mondhatni, annak papírra vetült manifesztuma, mely megpróbál, néha kritika nélkül alkalmazkodni önmaga és a környezete változásaihoz, romlásaihoz és felemelkedéseihez.
Ha azonban egy vers élményt ad, számomra értéket közvetít, elfogadom, magaménak érzem, és értékelem, hogy megosztotta velem az alkotó, és minden nappal
(…)
Új betűvetésre járok…
Próbálom másik szemmel,
talán majd jobban látok,
tanulok illeszteni, valami jót,
talán Téged összerakni,
valamihez, valakihez,
például magammal,
mert nem akarom,
hogy csak úgy legyek.

Kell minden napra,
kitudja, valami,
hogy megmaradjak,
hogy a csak ennyibe
ne haljak bele,
hogy ne higgyem,
de tudjam is, hogy
–Lenni -
mégiscsak a Minden,
és Érdemes lehet.
(Rossz idők)


Időtlenül
Időtlenül

Szerző: Verebi Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 2 éve

Kifosztottan
Kifosztottan

Szerző: Verebi Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 2 éve

Ketten
Ketten

Szerző: Verebi Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 2 éve

Összefüggéstelenül
Összefüggéstelenül

Szerző: Verebi Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 2 éve

Kor, ízlés
Kor, ízlés

Szerző: Verebi Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 2 éve

Álom
Álom

Szerző: Verebi Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 2 éve

Csöndbe zárul
Csöndbe zárul

Szerző: Verebi Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 2 éve

Hányszor és hányszor
Hányszor és hányszor

Szerző: Verebi Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 2 éve

No go zanzák
No go zanzák

Szerző: Verebi Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 2 éve

Reggeli borzongás
Reggeli borzongás

Szerző: Verebi Éva

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 2 éve