Tudsz-e még?
Írta: Verebi Éva
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 472
Tudsz-e még?
Olyan messziről indulni,
s olyan messzire elérni,
hogy sem leírni, sem elmondani
nem lehet, csak érezni,
az egyensúlyt megtartani,
amikor minden keserű,
gondolni rá józanul,
a nem szűnő fájdalomra,
ami folyton összerándítja
a gyomrot, és megnyitja a szívet,
amikor átrepül határokon.
Tudsz-e még?
Jó lenne, ha a „nem” csak
annyira kínozna, mint tegnap.
Mert pont olyan messzi, és oly’
távol került a tegnapelőtt, hogy
visszavágyom, amin még azelőtt
együtt sírtunk és nevettünk.
Emlékszel a hangulatra?
A vitatkozó argumentum
fölnevelte házaló reményre?:
Csak a múltat kell rendezni holnap!
De leforrázott ismét a jelen.
Újra fél lábon állok, és veled,
és hiába nézem a gólyacsaládot,
belátom, csak ők fognak repülni.
E hős madár szárnyát fölemeli
józan, génfigurás ösztöne, s a távol
hívó melegsége járja át gyönge
madártestét, amikor távolba néz
a végtelennek tűnő tengervizek fölött.
Mi a szárazföldön ragadtunk.
Szárnyunkra kötött a sár,
lábunkat vérzi a bozótos,
és jó ideje, csak a gond hajol hozzánk.
Örök ez a hűség, minek is tagadnánk.
S az összetört érzések recsegnek,
ropognak, míg egyszer csak kihunynak
egy zimankós, téli estén.
S többé nem kérdem tőled:
Tudsz-e még?