A világ nem jobbul
Írta: Verebi Éva
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 493
A Világ nem jobbul
(Lelkes Miklósnak)
A világ nem jobbul soha semmit.
Csak tér kell, s talán rájövünk,
idő-Istenünk diófát ültet,
s égi ágakra mi csak ránövünk.
A világ ma olyan, mint régen volt.
Szív, értelem nehezen viseli,
hogy romlik a románc, múlik a vágy,
s kapcsolatunkból az „én” távozik.
Rózsás csók íze bizseg a számon,
volt, kinek méz volt, édes áfonya,
s annyi szögesdrót átszúr az égen,
s múltban rajzol jelent a lábnyoma.
Tavaszember gondol, s mond szíveset,
s télen felhívja, kit rég sem akart,
színlel a játék, mintha változna,
de érzik ők jól, az álarc mit takar.
Bágyadt akácok, elhervadt szépség,
lakmároznak rajt, ahogy mindig is
szorgos hangyák, hétpettyes angyalok,
s ízét neszezik, bomló hírt viszik:
Isten csodája ím’, e hely, a test.
Csönd szoba, hol egykor élet fogant,
zavaros kérdést szül trükkös jelen,
s hozzám szorítja borostás arcodat.
S lehull ma is, mint rég a gomb, fura
kép botlik pohár szélén a fényben,
blues zsong, ma éjszakánknak kék dala,
s csókja vállamon csacsogva elnyel.
A világ olyan ma is, mint rég volt.
S sokat kis-nagyember sem változik,
ábrándja örök, gazsága rabság,
szerelme nagy, s verme sem tántorít.
Meséd ember-térben mese maradt.
Lélekszépség a csúffal vérrokon,
egyensúly, mi térül-fordul köztük,
de Eszméd él s fönt ragyog Csillagod.
( Hetedhéthatár Közérdekű Magazin 2022. június 30.)