Erdélyi származású (bozgor= hazátlan) magyar vagyok, élig székely, mert van bennem székely gén is és mert Kovásznán születtem.
Partiumi magyar vagyok, mert Szatmérnémetiben nőttem fel.
Magyarországi (pannóniai) magyar vagyok, mert 1989 októberében, két hónappal a Ceausescu-rezsim bukása előtt a szüleimmel Magyarországra hurcolkodtunk.
Mátészalkai, hodászi, szegedi, budapesti, érdi magyar vagyok, mert ezeken a helyeken éltem, ezek a helyek hatottak az egómra. (Többnyire nem bizonyíthatóan, mert megszámlálhatatlanul sok albérletem zömét az albérletpiac íratlan szabályainak megfelelően, kénytelen voltam feketén bérelni, tehát a magyarok túlélő típusához tartozom.)
Értelmes magyar vagyok, mert az áttelepülésünket követő két évben az akkori magyarországi felvételi tananyagot képes voltam autodidakta módon elsajátítani és a felvételi vizsga eredményeim alapján a ELTE német szakára bejutni. (Mai napig talány számomra, hogy akkor miért a szegedi József Attila Tudományegyetem vett fel, magyar-német szakra?)
Diplomás magyar vagyok, mert Szegeden megszereztem a Nyugaton semmit sem érő tanári diplomáimat.
Pedagógus magyar vagyok, mert 1997-ben fél évet tanítottam éhbérért egy állami iskolában. Elég is volt belőle.
Szellemi szabadúszó magyar vagyok, mert több mint 24 éven át fő bevételi forrásomat a gátlástalanul alulfizetett szinkron dramaturgia (magyar szövegírás) csöpögtette.
Büdös paraszt magyar vagyok, mert nyaranta gyakran izzadoztam napszámosként a hodászi meggyfák alatt, vagy a krumpliföldön. (Másokat szipolyozó kulák paraszt magyar soha nem voltam és nem is leszek)
Proli magyar vagyok, mert külföldön fizikai munkákból éltem.
Lumpen magyar vagyok, mert a fekete albérletek mindegyike a szegedi, ill. a pesti„gettók” valamelyikében helyezkedett el.
Halvány-kék-vérű magyar vagyok, mert anyai ágról hétszilvafás és lófő székely nemesek vére csörgedezik az ereimben - éppen annyi, amennyi emlékeztet rá, hogy az ember gerincét nem hétrét görnyedésre teremtette a Teremtő.
Devizakárosult magyar vagyok, mert elváltam és támogatás nélküli egyedülálló anyaként nem bírtam a lakáshitelező bankárcápák feneketlen kútra emlékeztető száját pénzzel betömni.
Vándor magyar vagyok: kergettem a saját otthon kulcsát Írországban, Ausztriában és Németországban.
2016-ban gazdasági menekültként a fiammal együtt Németországba vándoroltunk. 2016 óta tehát "külföldi" (=bozgor) magyar vagyok.
A mítoszok, legendák, naiv utópiák Magyar Nyelvállamának, a globalizálódó - fanatizálódó magyar Online Hazának időnként letiltott, gondolkodó magyar Onleánya vagyok.
Középiskolás korom óta írogatok, verseim, prózáim az utóbbi néhány évben jelentek meg a Napútban, az Irodalmi Jelenben, a Holdkatlanban, a Stádiumban, a Comitatusban, az Art’húr Gondolán, és a MILHÍRMagazinban.
Hiszek az alkotás szabadságában, tudom, hogy a hiteles szónak, mint impulzusnak, tudatformáló, valóság alakító ereje van. A szó nem játék. Hiszem, hogy pokolra kell annak menni, aki dudás akar lenni, de mindennek van egy határa. Hiszem, hogy élni és tapasztalni jó. Hiszem, hogy háborúban hallgatnak, vagy fű alatt lázadnak, vagy virágnyelven dúdolnak, vagy a betevő falatot hajkurásszák, vagy fals hangú kultúrprostivá válnak a Múzsák.
Hogy ezzel a sok tudással és hittel mire és meddig megyek, az számomra is talány.
Szerző: Balázs Csilla Kinga
Kategóriák:
Versek
Közzétéve 9 hónapja