Az első fecske szonettje
„Ha ti, s Gaia anyánk is úgy akarja,
kertünkre friss, tarka palást terül
s a szürke felhők tömbjei mögül
kibontakozhat még a Fény Nap-arca!”
Ablakom előtt csivitel, hadarja:
de jövőt halott rögöknek köpül,
ki korán jön s a föld felett röpül.
A fagykígyó mérgét szárnyába marja –
-hogy összeforrjék sorsával a szerep.
Az első fecske nem csinált nyarat,
de hangja összezavarta a telet.
Zárt fészekre a szobámban akadt
s míg némán vacog, rügyek lombja helyett
a fákra alvadt jéggyöngy felfakad.