Nm ajnlats!
(reinkarnációs terv nagyvonalakban)
Hű maradok:
- A piroshoz, mert az az élet, a napfelkelte és a naplemente színe.
-A fehérhez, mert az az isteneké és akkor keletkezik, amikor a csönd és ott kezdődik, ahol a színes álmok véget érnek.
-A zöldhöz, mert meditációs képként örökre belém égett a fűszálak világtengelynél is nagyobb, pici éle, a fűszálak felegyenesedő rugalmassága, a fűszálak csak vasra serkenő vére, melynek illata nyers, mint az elfojtott érzelmek patinája.
Következő életemben tehát továbbra is e három szín foglya maradnék, de ezúttal egy Spanyolországba emigrált mexikói család, mondjuk
lányaként
akarok megszületni, hisz lenni nőnek érdekes
és bizonyos korokban, bizonyos kor után,
bizonyos helyzetekben, bizonyos helyzet után
igazi kihívás,
nekem való feladat,
ebben a domesztikált őrületben,
ami a világ.
Természetesen szenvedélyes leszek és őszinte, mert az én - a mi - fajtánk nem blöffölhet és nem feledheti, hogy a test, a forma, és egyáltalán, minden jelenés: optikai csalódás csupán.
Apám
mondjuk szobrász lesz, vagy operatőr,
anyám
mondjuk táncosnő, vagy filmrendező.
Nem lesz túl vidám a gyermekkorom (ez fontos!), de számtalan, később gyümölcsöző
inzultus, impulzus,
inzulin, limuzin,
meszkalin, zselatin
fog érni
és ugyanúgy imádni fogom
a piros cipőket, a sarukat, a papucsokat, a pillangókat, a szitakötőket, a madarakat, a felhőket, az őzeket, a völgyekre ereszkedő ködöt,
és ugyanúgy fogom kerülni a hazug kutyákat,
az alamizsnaosztó, álnok kezet
meg a gyilkos kezet,
meg a pedofilokat,
meg a nekrofilokat,
meg az összes –fóbot
meg az összes –istát
mint most,
amikor
szófogadó, magyar asszonykaként,
(anyukaként),
éppen
a második, a harmadik és a negyedik lakatot csattintom fel a kirúzsozott ajkaimra,
(CSITT-CSATT-CSITT-CSATT-CSITT!)
így aztán az előzményekről,
tehát a szám és a lakatok keletkezési körülményeiről
sem jót, sem rosszat
elmndn nm tdk.
Nm ajnlats!