Emlék
Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 247
Emlék
Gyanútlanul ajtót nyitsz, besurran.
Nem kér menedéket – már otthon van.
Származását sem firtatod, érzi
számadásod, őszöd tovább viszi.
Lehetne bár félénk szarvasünő,
ártatlan bárány, halkan bégető,
vagy tigris, villámokat kergető,
sudár jegenye végső fohásza,
berkenyebokor sodródó ága,
szamárbogyó utolsó fohásza,
egy szelet zsíros kenyér – avasan,
vagy egy bús pinot noir – kortyokban,
rovásírás a tikkadó falon,
szarmata kunyhó a folyóparton,
tomboló mágus szikrája kéken,
nyom nélkül szárad, nincs mitől féljen,
barbár rigmusok, zord áramlatok,
folyó, mely kiszáradni nem tudott,
bővizű forrás, csermely hegy alatt,
hinnéd, hogy fakad, de csak átirat,
rozsda a hátizsák fénylő foltján,
híd, mely nem köt, csak eltávolít már,
zengő dallam, sikethez suttogó,
zöld bundájában álmos, zöld dió,
fényben zord villanás, árnyékodban
talmi, múló évek darabokban,
felhőként mámor, csillámokban por,
azok voltunk, azzá leszünk, olykor.
Emlékeinkben majd emlékezünk,
tesszük, amit a világ tesz velünk.
S otthonunk lesz ez a kökénybokor.
Az idő pedig csak - sodor, sodor.