A rokon - 1 rész
Írta: Ferenczfi-Faragó Eszter
Közzétéve 2 hete
Megtekintések száma: 102
A ROKON
(szatíra egy felvonásban)
Szereplők:
Lajos – a legidősebb fivér; nagydarab, pocakos, méltóságot sugárzó férfi, ötven felé jár
Gézu – a középső fivér; valamivel alacsonyabb, vékonyabb, valamivel fiatalabb a fivérénél
Julis – Lajos felesége, jó negyvenes
Icu – Gézu felesége, egyidős a férjével
Atya/Lajos
Doktornő/Julis
SZÍN:
A NÉZŐTÉRHEZ LEGKÖZELEBB EGY NAGY ÉTKEZŐT LÁTUNK, KÖZEPÉN HATALMAS ASZTAL, KÖRÜLÖTTE 5 DB. SZÉK. A SZÉKEK CSAK OLDALT ÉS SZEMBEN A KÖZÖNSÉGGEL HELYEZKEDNEK EL. A NÉZŐTÉRREL SZEMBEN BAL KÉZ FELŐL EGY ÚJABB SZÉK ÁLL MAGÁBAN ÉS MELLETTE KÉT AJTÓ, MELYEK KÖZÜL AZ EGYIK MÁRI NÉNI HÁLÓSZOBÁJÁBA VEZET. JOBB OLDALON A BEJÁRATI AJTÓ VAN. INNEN NYÍLIK A KERT EGY RÉSZE, MELY A BEJÁRATI KAPUHOZ VEZET. AZ ÉTKEZŐT HATALMAS BOLTÍV KÖTI ÖSSZE… JULIS A MOSOGATÓNÁL ÁLL A JELENET INDULÁSAKOR, HÁTTAL A KÖZÖNSÉGNEK. FEJE FELETT EGY NAGYON RÉGI, HANGOS, HATALMAS VEKKER A POLCON. LAJOS A JELENET INDULÁSAKOR AZ ÉTKEZŐBEN ÜL, ÉS ÚJSÁGOT OLVAS. AZ ASZTAL MEG VAN TERÍTVE. AZ ELŐTTE LEVŐ ÉTKÉSZLET KISSÉ ODÉBB ÁLL, HOGY ELFÉRJEN AZ ÚJSÁGJA. HANGOSAN KETYEG A VEKKER, EGYELŐRE A BE-BEÁLLÓ CSENDBEN CSAK ANNAK HANGJÁT HALLJUK.
Julis: Lajos! Mennyi az idő?
Lajos: (felpillant morcosan, és a Julis feje felett ketyegő vekkerre néz) Fél hét…
Julis: Akkor mindjárt jönnek a Gézuék! Pakold vissza a terítéket!
LAJOS RENDEZKEDIK, AZTÁN A HELYÉRE TETT TERÍTÉKRE TESZI AZ ÚJBÓL SZÉTHAJTOGATOTT ÚJSÁGOT, ÉS VISSZAÜL AZ ASZTALHOZ. CSÖND VAN, CSAK A VEKKER KETYEGÉSE, A MOSOGATÁS KÖZBEN ÖSSZEKOCCANÓ EDÉNYEK, ÉS OLYKOR LAJOS ÚJSÁGÁNAK ZÖRRENÉSE HALLATSZIK.
Julis: Te, Lajos! Most meg lehetne beszélni az illegális szemétlerakót is a Gézuékkal…
Lajos: Hm? (nem pillant fel az újságból) Miért akarsz te illegális szemétlerakót?
Julis: Jaj, Lajos! Nem én akarok illegális szemétlerakót! Hanem ami a kertünk végében van, azt akarom, hogy megszűntessék! Már annyiszor beszéltünk róla!
Lajos: Ühüm… (mint fenn)
Julis: Azt mondtad, hogy olyan büdös van ott, hogy legutóbb nem tudtad lenyírni a füvet, mert hányingered
lett…
Lajos: Ühüm…
Julis: Tegnapelőtt elsétáltam arra, és tudod mit láttam?
Lajos: Hüm?
Julis: Egy félig nyúzott, döglött, macska volt a szeméthegy tetejére dobva!! (megborzong)
Lajos: (még mindig elmélyülten olvas, nem jutnak el, csak részben a szavak hozzá) Honnan tudod, hogy döglött volt?
Julis: Lajos! Mondom, hogy félig meg volt nyúzva!
Lajos: Ja, persze, persze…
Julis: És képzeld, zsongtak a bogarak körülötte, olyan iszonyúan büdös volt, nem bírtam ott maradni sokáig, és a szegény macskának már hiányzott a fél szeme! … Azt hiszem, a Kovácsék eltűnt macskája lehetett…mit gondolsz, Lajos?
Lajos: A Kovácséknak volt macskája? (eltűnődve) Nem is tudtam…
Julis: Úgyhogy most, hogy jönnek az öcsédék, meg kellene velük beszélni, hogy intézkedjen a Gabi, hogy tüntessék el azt a szeméthegyet a kertünk végéből.
Hiszen te sem tudsz így füvet nyírni!
Lajos: Az a szeméthegy nem a kertünk végében van, hanem az erdőben.
Julis: De a kertünk ott végződik, Lajos!
Lajos: Ja, ja… De mi közük a Gézuéknak a szeméthegyhez?
Julis: Hát nem a Gabi, a Gézuék fia a polgármesterünk? Lajooos!!
Lajos: Ja, persze, persze…
Julis: Nehogy elfelejtsd akkor a Gézuéknak mondani, hogy mondják a Gabinak, hogy mondtad, hogy van itt ez az illegális szemétlerakó, amit meg kéne szüntetni!
Lajos: Nem, nem felejtem el…
Julis: Most hány óra van, Lajos?
Lajos: (odapillant újból a vekkerre, majd ingerülten)
Háromnegyed hét múlt… Tudom, tudom, mindjárt jönnek az öcsémék… És igen, szólok nekik, hogy szóljanak a Gabinak, hogy szóltunk…
Julis: Az Atyát felhívtad, Lajos? Nem felejtetted el?
Lajos: Igen, szóltam, nem felejtettem el! (ingerülten) Mégis, miért gondolod, hogy elfelejtettem? Jön majd valamikor, na! Nem mondta, mikor, de jön. Öt perc múlva hét… (Összehajtogatja az újságot, és hanyagul egy székre dobja.)
CSENGETNEK.
LAJOS AZ AJTÓHOZ LÉP, ÉS PÁR PILLANATRA ELTŰNIK A SZÍNRŐL. CSAK HALLJUK EGY DARABIG, AHOGY TERELI BEFELÉ GÉZUÉKAT, KÖZBEN VISSZAÉRNEK A SZÍNRE.
Lajos: Gézu! Icu! De jó, hogy itt vagytok! Gyertek beljebb! Gyertek, gyertek, szervusztok, isten hozott titeket! (meglapogatja a testvére hátát, és puszit ad Icunak). Köszönöm, hogy eljöttetek… Azt sem tudom, mikor találkoztunk utoljára!
Gézu: Köszi, bátyus! Csókolom a kezedet, Juliskám! (A kezében tartott virágot átadja a kezét törölgetve hozzájuk lépő Julisnak, Icus pedig egy üveg bort nyújt oda a sógorának. A nők összecsókolóznak.)
Julis: (kacéran) Mindig is úriember voltál, Gézum… Foglaljatok helyet minálunk! (Felkapja a férje által ledobott újságot, és bevágja a kukába. Lajos dühös arccal utána kap, de nem éri el, mérgesen elfordul, és az öccsére néz. Gézu a főhelyre ül, Icu melléje telepszik.)
Julis: A gyerekek? Hogy vannak? És ti, Icám? Süteményt? Ma hajnalban sütöttem! Egy kis bort?
LAJOS FOG EGY KANCSÓT, ÉS ABBA TÖLI A BORT.
ICU ÉS GÉZU SOKATMONDÓAN ÖSSZENÉZNEK, MINT AKIK MEGÁLLAPÍTJÁK, HOGY LAJOS MILYEN BUGRIS.
Icu: Jól vannak, hálaistennek. Maránk ugyan nehezen heverte ki, hogy felbomlott a jegyessége, de hát tudjátok, fiatalság, bolondság… majd túl lesz ezen is…
Julis: Nem úgy volt, hogy ő bontotta fel az eljegyzését egy másik fiú miatt?
Icu: (szenvelegve) Tulajdonképpen igen, de… Hagyjuk inkább a témát, ez nekünk nagyon fájdalmas…(váratlanul egy nagy lendülettel) És képzeljétek, ennek az új gyereknek fantasztikus autója van! Milyen autója is van, Gézum?
Gézu: Ferrari! A szülőknek meg egy kétszintes nyaralója Horvátban!
MOST JULIS ÉS LAJOS NÉZNEK ÖSSZE, RÁJUK VAN ÍRVA, HOGY MIT GONDOLNAK GÉZUÉK LÁNYÁRÓL.
Lajos: (A kancsóból bort tölt mindenki poharába) Miklós öcsénkről tudtok valamit? Ő is jön?
Gézu: Azt mondta… De hát amilyen állapotban van… folyton csak iszik és iszik… nem lesz ennek jó vége!
PILLANATNYI CSÖND, MAJD GÉZU TÖRI MEG A CSÖNDET.
Gézu: Ha most Miklós itt lenne, lazán idevetné, hogy csók mindenkinek! (El is játssza, amit mond) Lerogyna az egyik oldalsó székre, ledobná a félig hervadt csokrait a megterített asztalra, és máris felhajtana egy pohár bort… aztán még egyet és még egyet… (Gézu felkapja az előtte álló teli poharat, és a többiekre üríti:) Egészségetekre!
Julis: (Ő is belemegy a játékba, odalép Gézuhoz, és úgy tesz, mintha virágcsokrokat venne el tőle, közben megy ki a konyhába, hátrafelé beszél gúnyosan) Köszönjük a virágot, Miklós… nem akarnál inni valamit?...
Gézu: Amúgy hogy van az öcsénk??
Lajos: Remekül! (pár pillanattal később) Legalább is három-négy éve, amikor találkoztunk, egészen jól nézett ki… és te, öcsém, mikor találkoztál utoljára Miklóssal?
Gézu: Kábé én is akkor… vagyis… mikor is halt meg az anyánk?
Lajos: Már vagy húsz éve …
Gézu: Nahát! Akkor pár évet tévedtem, hehe (idétlenül, zavartan heherészik, és újból tölt magának)
Lajos: (Leül végre ő is az asztalhoz, és megemeli a poharát, mire mindenki elcsendesedik és várakozóan ránéz. Kicsit forgatja a poharat a kezében, átnéz a boron, látszik, mondani akar valamit, néhányszor megköszörüli a torkát, majd nagy sóhaj után megszólal) Jah, jah… hát … ilyen az élet… (felhajtja az italt, és mindenki vele iszik).
Julis: Gáborotoknak jól felvitte isten a dolgát! Éppen az imént beszéltük Lajossal, hogy milyen jól jönne most egy kis segítség! Képzeljétek, micsoda emberek vannak! A kertünk végében lévő erdőben van egy illegális szeméttelep! Mindenféle kacat, lassan lebomló dolog van ott. Műanyag üvegek, gumiabroncsok, és a minap egy félig nyúzott macskát is láttam ott! Még most is rosszul vagyok tőle, ha rágondolok! De hát ki tudja, még mi lehet ott! Jó lenne, ha Gábor elintézné, hogy elhordják, és kapjon felügyeletet az erdő. Ki tudja, mi mindenre vetemednek az emberek, ha ellenőrizetlenül eldobálhat bárki bármit! Nem csodálkoznék, ha egy nap egy hullát is találna valaki! (megborzong) Nem tudunk a kertünk végébe kimenni, mert rosszul vagyunk attól a bűztől,
ami onnan árad!
Icu: Felháborító! Természetesen szólunk a fiunknak. Mégis csak a keresztanyjáékról van szó… Mi mindig mindenkinek segítünk, drágám! Nálunk ez természetes! Bár mások is ilyenek lennének, mint mi vagyunk…
Julis: Mióta is polgi a Gabi?
Icu: Már negyedik éve!
Julis: Hogy telik az idő! ... Persze mi is rá szavaztunk, és újra rá fogunk tavasszal. Jut eszembe, drágáim! Arra gondoltam, hogy Csabink most lett munkanélküli, és ha az unokatestvére be tudná dugni valami kis, zsíros helyre a polgármesteriben, nem lennénk hálátlanok!
Lajos: De Julis!
Julis: Miért ne? Eddig mindig nekünk jutott a neheze, mert ha te, Lajos, kicsit csipkednéd magad, és nem nekem kellene intézni mindent, akkor most könnyebb lenne nekünk is!
Lajos: Kérlek! Nem akarok Icuéktól állandóan
kunyerálni, és te is fejezd be! Emlékezz, mi volt a papa
halálakor is! Nem ezért vagyunk ma együtt!
Gézu: Miért? Mi volt a papa halálakor??
Icu: Mi, mi! A Lajos azt mondta, hogy én vittem el a papa elektromos borotváját, de hát mit kezdtem volna én vele, különben is, a Lajos volt az, akinek nem volt szent a papa alig kihűlt teste, úgy gyűjtögetett körülötte, hogy mire mi odaértünk, már alig volt mit a jegyző úrnak bediktálni! De most félretettünk minden sérelmet, és itt vagyunk, hogy segítsünk!
Lajos (mérgesen felpattanva): Ezt kikérem magamnak! Ezt azért ne mondd, Icu! Ezt még magad se hiszed el! Különben is, nem a te lányod, a Mara kapta meg a televíziót nászajándékba, amit alig egy hete vettünk a papának hét nappal a halála előtt? Aztán se esküvő, se semmi, flangál és kurválkodik az a lány! Eddig nem akartam beleszólni, és ha Icu, te nem kezded a témát, akkor most én se mondtam volna, de egyszer már muszáj tiszta vizet önteni a pohárba! Minden eljegyzésére vittünk neki valamit! És ha jól számolom, eddig négy eljegyzése volt! Esküvője meg egy se! Ha! (gúnyosan mondja ezt az indulatszót)
JULIS NYUGTATGATNI PRÓBÁLJA A FÉRJÉT, DE
LAJOS LESÖPRI AZ ASSZONY KEZÉT A VÁLLÁRÓL.
Icu: Öt, édesem, öt! Öt eljegyzése volt a lányunknak, ha éppen tudni akarod. De ha száz is lett volna, sincs közötök hozzá! Söprögess a saját házad környékén! Ugyebár, édesem, te is tudnál mesélni ezt-azt a férjecskédnek?! ...
Julis: Ezt meg hogy érted, te … te vén kurva!
Icu: (gúnyosan) Én kurva? Akkor te mi vagy, drágaságom? Minek neveznéd azt, aki mind a három fiúval kavart? Azt hiszed, nem tudok róla??
Lajos: Kivel kezdett ki, kicsoda? Kezdem elveszteni a fonalat… (kérdőn néz Gézura, hátha ő érti, miről beszélnek a nők, de Gézu hamisan széttárja a karjait, mintha nem értené, miről van szó)
Icu: A ti drágalátos Csabikátok egyik helyről vándorol a másikra, mint egy eszetlen költöző madár! Hányadik állást is szerezte már neki a fiunk? Már szégyellnünk kell magunkat, ha kiderül a rokonság! És Gabinak sem tesz jót, hogy folyton betolja valahová a fiatokat, aztán éghet, mert mindenhonnan kirúgják az összeférhetetlen természete miatt, vagy éppen olyan részeg, hogy azt sem tudja, hol van! Mint a drágalátos nagybátyja, a Mikike!
Julis: De felvág a nagysasszony! És hogy jön ide a szerencsétlen Miklóska? Talán lelkiismeret-furdalásod van miatta?
Lajos: Julis, Icu, halkabban, az Isten áldjon már meg titeket! Még itt is marakodni kell? Ilyen körülmények között is? Hát van nektek lelketek?
PILLANATRA CSÖND LESZ. A BEÁLLÓ CSÖNDBEN GÉZU SZÓLAL MEG GÚNYOSAN.
Gézu: Hogy van amúgy a drága Mári néni?
A ROKONOK ÖSSZENÉZNEK.
Lajos: Az utolját járja… szegény. Azért is hívtunk ide titeket. Az orvos azt mondta, egy-két napja lehet még hátra… talán… de lehet, hogy csak néhány órája. Meg kéne beszélni a temetést is…
MINDENKI A SZOBA FELÉ PILLANT. LEHAJTJÁK A FEJÜKET, GÖRCSÖSEN KERÜLIK EGYMÁS TEKINTETÉT.
Icu: (hirtelen, mohón) Van végrendelet?
Lajos: (lassan) Hát éppen ez az! Se végrendelet, se pénz, se semmi! … Mári néninek nincs semmije! Az ég egy adta világon nincs semmije a rajta lévőn és egy-két váltás ruhán kívül... Más öregek spórolnak, gyűjtögetnek ennyi idős korukig, de ennek semmi, de semmi pénze nincs! Aztán mi gondozzuk már egy hónapja, meg kellene a költségeket beszélni… meg az ápolását is…
Julis: Mi nem akarunk senki terhére lenni, de a Mári néni amúgy sem a mi vérszerinti rokonunk. Mi csak úgy tartjuk tíz éve….
Icu: Tartjátok, tartjátok! Az tartás, hogy nektek dolgozott tíz éven át? Hát nem ő gondozta a disznót meg a baromfit? Nem ő takarította a házatokat, hogy beleszakadt? Le is esett a lábáról szegénykém! Takarékkönyve sincsen? Néztétek?
Julis: Nincs hát! Csóró, mint a templom egere! Azt meg azért ne mondd már, Icu, hogy csak úgy tartottátok! Azelőtt nem ő nevelte a Gáborkátokat meg a Marátokat? És ki takarította a ti kacsalábon forgó palotátokat tizenegy éven át? Ki?
Icu: Segített, igen, de nem is volt szegénynek hiánya semmiből! Nem úgy, mint egyeseknél!
Julis: Ezzel meg mit akarsz mondani?
Icu: Tudom ám én, hogy honnan fúj a szél! Nem kellene ám olyan nagyra lenni! Nem átallottál a Gáborkánk ballagására egy vacak bizsut adni, gondolom, a zaciból vetted, te, a keresztanyja! Hogy nem sült ki a szemed a szégyentől! Eddig hallgattam, de most már elég! Irigyem voltál egész életünkben, mindig is tudtam én…
Lajos: Hanem most már tényleg elég! Csönd legyen lányok, az istenfáját neki!
MÉRGESEN AZ ASZTALRA CSAP, HOGY MEGCSÖRRENNEK A POHARAK.
Nem szégyellitek magatokat? Az odabenn haldoklik, ti meg itt marakodtok? És ha minden szót hallott?
MINDENKI POHARAT VESZ A KEZÉBE ÉS ISZNAK.
Icu: …meg aztán nem is a mi rokonunk a Mári néni, hanem a tiétek, fiúk. Csak úgy kaptuk anyátok révén…
Lajos: Miénk?? Hát nem a te nénéd, Icu?
Icu: De nem ám!
MOST MINDENKI JULISRA NÉZ.
Julis: (kiabálva) Semmi közöm hozzá! Mikor az esküvőnk volt, akkor mondta a Lajos, hogy anyátok valami rokona a Mári néni.
Lajos: Nem mondtam én ilyet, Julis!
LAJOS AZ INGÉRE EJT EGY FALAT SÜTEMÉNYT, ELKEZDI DÖRGÖLGETNI MÉLTATLANKODVA. AZTÁN DÖBBENTEN ÁLL MEG A LEVEGŐBEN A KEZE.
Fiúk! De hát akkor kicsodánk nekünk a Mári néni, ha se nem az Icu, sem pedig a Julis rokona? (számol)
Miklós öcsénknél 9 évig volt a Mári néni, akkor kértétek, Gézu, kölcsön, amikor meghalt az anyánk! Aztán meg mi a Gézutól. Évtizedek óta éve itt él közöttünk, és azt sem tudjuk, kicsoda ez az öregasszony!
NEVET, KÖZBEN ÚJRA TÖLT MAGÁNAK ÉS FELHAJTJA, MÉG IVÁS KÖZBEN IS NEVETGÉLVE.
Ica: (maga elé suttogva, döbbenten). Tíz évig tartottam egy asszonyt, akiről azt se tudom, hogy kicsoda…
Julis: (méltatlankodva) Én meg tizenegy! Most mi legyen? Csak nem fogjuk a saját költségünkön eltemetni ezt az idegen vénasszonyt?
16
DÖBBENT CSEND. A CSÖNDET CSÖNGETÉS TÖRI MEG. ÖSSZENÉZNEK A ROKONOK.
Icu: Vártok még valakit, Lajos?
LAJOS NEHÉZKESEN FÖLÁLL.
Lajos: Talán Miklós öcsénk érkezett meg. Ő majd biztos többet tud a Mári néniről, mert ő ápolta az anyánkat…
Gézu: Ő ápolta, de a mi pénzünkön! Rendszeresen küldtünk nekik, hogy semmibe se szenvedjenek hiányt…
Julis: Mi is! Ugye, Lajos? Mi is küldtünk. Gondolom, szegény anyósom nem sokat láthatott abból a pénzből. Mind lefolyt Miklós torkán, már meg ne haragudjatok, fiúk!
LAJOS KÖZBEN MEGINDUL KIFELÉ, IDEGESEN CSÖRGETI A KULCSAIT, ELTŰNIK A SZÍNRŐL, CSAK HANGOKAT HALLUNK, A TÖBBIEK AZ ASZTALNÁL FESZÜLTEN FIGYELNEK KIFELÉ.
Lajos: Isten hozta, Atyám!
Atya: (végig kenetteljesen beszél, még a hétköznapi mondatok is úgy hangzanak a szájából, mintha szószékről beszélne) Dicsértessék, fiam. Időben jöttem? Él még a megboldogult? Vagy mit is akarok mondani!... A drága Mári néni? Jut eszembe, van egy kis gond az autómmal, ha lennél szíves és megnéznéd… csúszik a kuplung vagy mi. Én ehhez nem értek, idejövet majd
belefordultam egy árokba.
Lajos: Hogyne, Atyám, megnézem, addig fáradjon be a házba, a feleségem majd tölt egy pohár bort. (bekiabál) Julis! A tisztelendő úr van itt! Töltsetek neki is! Mindjárt jövök!
ATYA BE
Atya: Dicsértessék!
ODALÉP A ROKONOKHOZ, ÉS KEZET FOG EGYENKÉNT MINDEGYIKÜKKEL. A BALOLDALON ÁLLÓ SZÉKET, A MÁRI NÉNI SZOBÁJA MELLETTIT ODAKANYARÍTJA AZ ASZTALHOZ, KICSIT FÉLRE TOLVA GÉZUT ÉS ICUT, LEÜL. FELKAP EGY FÉLIG TELI POHARAT, ÉS FELHAJTJA AZ ITALT.
Gézu: Köszönjük, hogy eljött, Atya… (gúnyosan) Egy kupica bort, Atyám?
JULIS A MOSOGATÓHOZ LÉP, ÉS ELVESZ A POLCRÓL EGY TISZTA POHARAT. TELE TÖLTI, AZTÁN ODALÉP VELE AZ ATYÁHOZ ÉS ÁTNYÚJTJA NEKI. AZ ATYA EZT IS LEHAJTJA.
Atya: Szeretném látni a drága Mári nénit.
Gézu: (zavartan) Van egy kis gond, nem is tudom, honnan kezdjem, Atyám…
Atya: Elkéstem? Csak nem?!
Gézu: Nem, Atya … az a helyzet, szóval…hogy is mondjam…
Icu: (kiáltva) Nem is a rokonuk a Mári néni, most derült ki! Több mint 30 éve él már közöttünk, gondoskodtunk róla, elláttuk mindennel, mint egy családtagot, de valójában egyikünknek sincs semmi köze hozzá! Fogalmunk sincs róla, hogy került közénk, és kicsoda, és nem tudjuk, mitévők legyünk! Egyszer csak itt volt közöttünk!
Atya: Nahát! Micsoda derék emberek maguk, a Jóisten áldja meg ezért mindannyiukat! Akkor majd ezt is beleveszem a prédikációmba, amikor a megboldogultról beszélek… Ezek szerint nincs is vérrokona a drága Mári néninek? Ki az örökös, ha szegény asszony itt hagy bennünket?
Icu: Mi nem tudunk róla semmit sem.
Atya: És hogy került a családba?
Gézu: Mondom, Atya: nem tudjuk… egyszer csak, hipp-hopp, itt termett… Mint a mesebeli jótündér… Mikor, hol volt rá szükség, ott volt… anyánk hozta közénk, de mi ugyan sose kérdeztük, kicsoda! (nevetve rázza a fejét, és iszik)
Icu: És most nekünk kell ápolnunk és eltemetnünk ezt az idegen asszonyt!
Julis: Nektek? Ápolni? Hát nem nálunk van már több mint tíz éve? És nem mi ápoljuk a szerencsétlent?
Icu: Naná, hiszen nálatok esett le a lábáról!
Atya: (békítően, atyáskodva) Menjünk, gyermekeim, a beteghez…
SENKI SEM MOZDUL, EGYMÁST LESIK, AZTÁN GÉZU KELLETLENÜL FELÁLL, GÉZU ÉS ATYA EL. A SÓGORNŐK TOMPÍTOTT HANGON, HOGY NE HALLATSSZON BE A BETEGSZOBÁBA.
Icu: (sziszegve) Na, ezt jól megcsinálta a drágalátos Lajosod! Csak nekünk kell végül eltemetnünk a drága Mári nénit!
Julis: Az éééén Lajosom?? Talán miatta haldoklik a Mári néni? Szégyelld magad, Icu! Tudom ám én, honnan fúj a szél! Kellett volna neked a Lajos, csak hát te nem kellettél a Lajosnak! Annál azért sokkal több esze volt. Naná, hogy engem vett el, aki világ életemben szorgalmas és tiszta voltam, nem úgy, mint te!... Aztán amikor a Miklósunk megkérte a kezed, hanyatt-homlok hozzámentél ahhoz a balfék Gézuhoz, akit éppen akkor hagyott ott az a címeres menyasszonya, a Tera! Szerencsétlen ember az ördög lányát is elvette volna abban az állapotában, csak érezze, kell még valakinek ezen a világon ....
Icu: Te szemét! Mindjárt kikaparom a szemedet! Szándékosan felcsináltattad magad a Lajossal, amikor neszét vetted, mit forgat a fejében! És még neked áll feljebb?!
Julis: (nevetve) Azért sürögtél-forogtál a szerencsétlen Miklóska körül, hogy közelebb kerülhess a Lajoshoz, pedig dehogy kellett neked az a fiú! Volt szíved áltatni hosszú hónapokon át! Aztán mikor rájöttél, minden hiába, gyorsan hozzárohantál a Gézuhoz, akinek akkor már úgyis minden mindegy volt .... Tönkre is ment beléd a Miklóska, szegény! Azóta iszik, tudom én! Nem szégyelled a más jó hírét bemocskolni, te utolsó, te cafka! Anyósoddal is hogy elbántál, amikor ...
Icu: Te rohadék! Te utolsó! Nem csoda, hogy utált téged a mama már az első pillanattól kezdve! Átlátott rajtad, mint mi mindannyian, kivéve azt a nagy melák Lajost!
MÍG EZT ORDÍTJA, MÁR TÉPI IS A MÁSIKAT.
EBBEN A PILLANATBAN LÉP KI A PAP ÉS GÉZU A SZOBÁBÓL LEHAJTOTT FEJJEL. A SÓGORNŐK MEGDERMEDNEK ÉS A FÉRFIAK FELÉ FORDULNAK. A PAP KEGYESEN MEGRÁZZA A FEJÉT, SZÉTTÁRJA A KARJAIT, ÉS SZEMEIT AZ ÉG FELÉ FORDÍTJA, AZT TELEGRAFÁLVA,
MINDENNEK VÉGE, MÁRI NÉNI MEGHALT.
Gézu: Elment ... itt hagyott bennünket a drága, a jó Mári néni... (zokogva) Atya, még egy pohárkával, mielőtt indulna?
Atya: Elfogadom, fiam, köszönöm… vigasztalódást kívánok mindannyiuknak … Volna itt egy csekélyke gond, bár nem akarom a friss gyászt megzavarni, nem is tudom, hogyan mondjam, de a temetéssel lesz egy kis gond: a Mári néni sohasem fizetett egyházi adót… Szóval gondolkodjanak el valamiféle adományon… a temetés költségein felül. Nem, nem valami nagy összegre gondoltam, csak hogy föl tudjam mutatni az egyházmegyének… Esetleg megoldhatjuk úgy is, hogy a polgármester úr (most Gézuékhoz fordul) felgyorsítja azt az engedélyt a telek igénylésemmel kapcsolatosan… ha megmondanák a mi polginknak… (zavartan heherészik), ugye nem értik félre, földik vagyunk ... Csak ha nem jelent gondot egy ilyen csekélység…
MINDANNYIAN AZ ASZTAL KÖRÜL ÜLNEK ÚJRA. ICU ÉS JULIS GYANAKODVA, BIZALMATLANUL MÉREGETIK EGYMÁST, ALIG FIGYELNEK A PAPRA.
Atya: (kenetteljesen) Milyen jó érzés egy ilyen meghitt, csodálatos, szerető családot látni manapság! (iszik) Miklós mikor nősül már meg? Esküvőt jobban szeretek tartani, mint temetést… (ugyanazzal a levegővel) No, Isten áldja meg magukat! Most már mennem kell, szólít a kötelesség…
KEZET FOG MINDENKIVEL, ÉS ELINDUL KIFELÉ.
NEM LÁTJUK ŐKET, CSAK HALLJUK
Lajos: Már megy, Atyám?
Atya: Meghalt, a drága lélek… vigasztalódást kívánok, fiam… jó már az autóm?
Lajos: Jaj, istenem! Ez borzasztó! (ugyanazzal a levegővel) Úgy megy, mint a csuda, próbálja ki, Atyám, dorombol, mint egy kiscica!
Atya: Köszönöm, Isten áldjon, fiam.
Lajos: Isten önnel, Atyám…
LAJOS BE. KINTRŐL TÁVOZÓ AUTÓ HANGJA HALLATSZIK.
Na? Mi a helyzet? Tényleg meghalt?
Julis: Meg. Most mi a frászt csináljunk?
Gézu: El kell temetni.
Icu: Persze… na, de ki? Hiszen nincsen senkije!
CSÖND.
Lajos: Hát… akkor azt hiszem …, azt hiszem, nincs mit tenni, nekünk kell eltemetnünk…
Julis: Végül is az Atya is azt mondta… hogy mi jó emberek vagyunk…
ICU ÉS GÉZA ÖSSZENÉZNEK
Gézu: Természetesen mi is beszállunk a költségekbe. (félve ránéz a feleségére) Természetesen, ugye, Icu? …
Icu: Igen… be… (szinte leheli)
Lajos: Köszönöm, öcsém.
Julis: Bort még valaki?
MINDENKI NÉMÁN, MEGHATVA SAJÁT JÓSÁGÁTÓL, NYÚJTJA A POHARÁT.
Julis: Nem azért mondom, de jó lenne, ha most, amíg így együtt vagyunk, dobnánk össze a temetésre valót… na, nem mintha nem bíznék bennetek…
Icu: Hát ez felháborító! A mama temetésén se voltatok ott, csak egy nyamvadt koszorút küldtetek, és te mersz így beszélni?!
FELPATTAN ÉS ELINDUL KIFELÉ
Lajos: Ugyan már, Icu! Nem úgy értette azt a Julis! Gyere vissza és ülj le! Beszéljük meg!
UTÁNA MEGY ÉS ELTŰNNEK A SZÍNRŐL, CSAK A HANGJUKAT HALLJUK
Lajos: Ugyan már, Icu, ne bomolj, nem úgy értette azt a Julis…
Icu: Hanem akkor hogy, Lajos?
Lajos: Izé… De nem úgy! Na, ne haragudj már! Gyere vissza és ülj le. Tényleg meg kell beszélnünk, hogy most mi legyen.
TELEFONCSÖRGÉS, LAJOS BESZALAD, ÉS ICUT IS VISSZAVISZI A KÍVÁNCSISÁG.
Lajos: Halló! Igen. Szevasz, Miklós! (jelentőség teljesen a többiekre néz) Igen, itt vagyunk mindnyájan. Jössz, vagy már ne is várjunk? KIS CSÖND
Meghalt… pár perce. Mi? Hogy akkor már nincs miért idejönnöd?
A TÖBBIEK FELHÁBORODOTT HANGOKAT HALLATNAK
Szóval akkor nem jössz?
Hát jó… Igen, jól vagyunk… Igen… Ők is… nem, ő nincs jól, most mondtam, hogy… igen, igen, meghalt.
Micsoda?? Neki a legjobb? Öcsém, te ittál?! .... Jó, majd értesítünk… szevasz!
HELYÉRE TESZI A KAGYLÓT, ÉS A TÖBBIEK KÖZÉ ÜL.
Icu: Na? Szóval akkor nem jön, mi? De hát sohasem lehetett rá számítani. Mit is vártunk tőle pont most!
Lajos: Hagyd el, Icu… mióta szegény anyánk meghalt, Miklós talpa alól kicsúszott a talaj.
Icu: Nem csoda! Amennyit iszik a drága öcsétek, már meg ne haragudjatok, fiúk! ... Biztos, hogy nem fog beszállni a kiadásainkba. Megint ránk, négyünkre marad minden! Szégyellheti magát!
Julis: Igen, igen. Igaza van Icunak! Nem is értem, miért hagyjátok ezt, fiúk! Tisztára hülyére vesz titeket a Miklós! De persze, megteheti, hiszen világ életében ehhez volt szokva. Anyátoknak is ő volt a kedvence. Büszke lenne rá, ha most látná, szegény, isten nyugosztalja!
Gézu: Hagyjátok abba, lányok! Sajnos anyánk tényleg elfogult volt Miklóssal szemben. De most már nincs mit tenni. Higgyétek el, nekem is rosszul esett, hogy kiskölyök korunkban is mindig őt pártolta, engem meg semmibe vett.
Lajos: Nem csak téged, Gézu! Emlékszel, amikor egyszer jöttünk haza a suliból, még kiskölykök voltunk, és a Balogh fivérek megvertek minket? Akkor is csak Miklóst vitte anyánk orvoshoz, és begipszeltette a karját! Bezzeg velünk nem törődött, pedig mi is megsérültünk nagyon… aztán még azért is leszúrt, hogy miért kellett nekünk kötekedni, most nézzük meg, mi lett a kicsivel… Pedig nem is mi kezdtük a balhét, igaz, Gézu?
Gézu: Nem hát! Csak azt mondtad nekik Lajos, hogy olyan bénák, hogy hozzájuk képest a verolex sikerszéria… na, akkor verték be az orromat… azóta ilyen ferde!
Lajos: Ferde az orrod, Gézu? (odahajol, és szemügyre veszi) Nem is ferde az orrod, öcsém!
Gézu: (odatolja az arcát Lajoshoz) Nézd meg!! Így kell egy rohadt orrnak kinéznie? De most komolyan!
Icu: Jaj, édesem! Én így is szeretlek! (megöleli)
Julis: Tényleg! Milyen ferde az orrod, Gézu! Eddig észre sem vettem! (nevet)
Icu: Mit fáj neked a Gézu orra? Szégyelld magadat!
Lajos: Na, de gyerekek! Csak nem fogunk újra összeveszni a… a Miklós miatt?
Julis: Szégyellheti magát a Miklós! Miatta megy mindig a balhé!
Icu: Hát ja!
Gézu: Hívott valaki halottszállítót?
Icu: Jesszus! A hulla még mindig ott fekszik a szobában! Már biztos meg is büdösödött! Lajos! Azonnal hívd ide őket, és vigyék el! Ettől mindnyájan megbetegszünk! Máris rosszul vagyok!
Lajos: Jól van na, mindjárt hívom őket…
MEGÁLL KEZÉBEN A TELEFONNAL, LEMEREVEDIK.
De hát mit mondjak a halottszállítóknak? Kicsodánk a Mári néni?
CSÖND, A ROKONOK ÖSSZENÉZNEK DÖBBENTEN.