Mert az más
Írta: Urbán Erika
Közzétéve 1 hónapja
Megtekintések száma: 187
Mert az más
A falu melletti réten két, tíz év körüli gyerek ült háttal, egymást támasztva. A szeptember végi napsugár aranyszínűvé festette a tájat. A rétet körbeölelő fákon a sárga és vörös színben játszó levelek mintha táncra perdülnének a meleg szellő érintésétől. A mezőn a zöld fűtakaró dacolt a közelgő októberrel, de a gyerekek figyelmét a táj festői szépsége nem kötötte le. A lány felhúzott térdét átkarolta. Hosszú fekete haja sátorként omlott le a vállára. A fiú világos, arcába tolakodó tincseit egy-egy fejrántással hátradobta, éppen úgy, ahogy azt a menő srácoktól látta a filmekben. Egy katicabogarat figyelt, ahogyan a pöttyös hátú az imbolygó zöld fűszálon egyre feljebb és feljebb merészkedett. A kislánynak be nem állt a szája. Megállás nélkül beszélt és kérdezett.
- Ismered a kis herceget?
- Milyen kis herceget?
- Azt, amelyik a rókát megszelídítette. Valami furcsa nevű írta. Az iskolában hallottam.
- De hülyeség ez már! Miért kéne egy rókát megszelídíteni?
- A szeretetért, hogy a kis herceg és a róka tudják egymást szeretni, mert az jó. Én még az
őszt is szeretem.
- Az őszt? Hogy lehet azt szeretni? Suliba kell járni és állandóan esik az eső.
- Most sem esik.
- Jó, nem esik most, de akkor is. Mi a jó benne?
- A színek. Nyáron nyílnak a virágok, de azokat mi ültetjük. Olyan színűeket, amilyeneket akarunk. Az anyukám mindig csak a piros színű virágokat szeret, ezért van sok muskátlink. Láttad már?
- Ühüm - reagált érdektelenül a fiú.
- Ősszel a fák maguktól lesznek színesek, nem azért mert mi akarjuk. Az iskolában fákat festettünk ma és bármilyen színt használhattunk. Még zöldet is, mert van, amelyik még nem változtatta meg a színét. A tanító néni azt mondta, hogy azok a fák még nem öltöztek új ruhába. Én különben is a színes ruhákat szeretem. Neked tetszenek a színes ruhák?
- Ühüm - hangzott el ismét - de az én anyukám nem szereti, ő mindig egyszínűekben jár.
- Az jó, ha neked tetszenek a színesek, mert akkor mégiscsak tetszhet neked is az ősz.
- Lehet.
- Jövő héten, tudod mit fogunk csinálni rajzórán? Őszi falevelekből képeket ragasztunk.
Már le is préseltük, amit a múltkor gyűjtöttem.
A lány elgondolkodhatott. A csendet megtörve kérdezte meg tőle a fiú.
- Hozzám jössz feleségül, ha felnövök? Lesz majd egy házunk és kutyánk is.
A lány gondolkodás nélkül vágta rá.
- Jó, de a kutyát nevezzük Bogárnak és legyen fekete.
- De miért Bogárnak nevezzük? - kérdezte érdeklődve a fiú.
- Azért, mert azt Boginak lehet becézni.
- És mi van akkor, ha fiú lesz? A Bogi az lánynév.
- Akkor majd inkább legyen lány kutyánk- helyeselte a kislány.
- Az úgy jó! Legyen!- jött a válasz.
A lány témát váltva, újra kezdte a mondókáját.
- Képzeld, a szomszédunkban kint voltak a gyámosok.
- Kik azok a gyámosok? - kérdezte a fiú.
- Ketten voltak, két nő - hagyta válasz nélkül a lány.
- A múltkor én hallottam azt a szót, hogy gyámolít, lehet, hogy ők is gyámolítanak - próbált okosnak látszani a fiú.
- Én nem tudom, hogy az mit jelent, de ők elvitték a Lencsit és a Babót. Tudod ők testvérek.
- Hogyhogy elvitték őket? Gyerekeket nem lehet csak úgy elvinni? - hallatszott ki a hangjából a csodálkozás.
- De igen lehet! Az anyukájuk sírt is, de akkor is elvitték őket! Nem tudom mit csinálhattak, de ők is sírtak. A Lencsit nem szeretem, mert mindig bántotta a Babót, aki kisebb nála.
Igaz néha ő is sírni kezdett - mondta elgondolkodva - valaki lehet, hogy a Lencsit is bántotta, mert sokszor olyan kék volt az arca. Tudod, mint neked a lábad a múlt héten, amikor a Peti az iskola udvarán megrúgott.
A fiú kínos mozdulattal nyújtotta ki a lábát és megpöccintette a fűszálon kitartóan egyensúlyozó katicát, mire az széttárt szárnyakkal eltűnt. Zavarta, hogy a lány emlékezteti arra a múltkori esetre. Nem mert visszarúgni, mert a másik fiú sokkal erősebb nála. Kicsit kiegyenesítette a hátát és próbált valami érdekes dologgal előrukkolni ő is.
- Nálunk meg az utca végén, azt a „hülyegyereket”- nyomta meg erőteljesen a szót - vitték el a rendőrök. Tudod, azt amelyik a kocsma előtt szokott mindenkibe belekötni. Állandóan verekszik, ha részeg. Egyszer a Sanyinak is betörte a fejét.
- Mit csinált, hogy elvitték? Most is megvert valakit? - kérdezte a lány.
- Rendőrautóval jöttek érte. A kocsmáros szerint bicikliket lopott. Az apám azt mondta, éppen ideje volt, hogy elvigyék, mert úgysem fog soha megváltozni.
- Miért ne változhatna meg? Majd megmondják neki, hogy börtönbe kerül, ha ilyet csinál és attól biztosan nagyon megijed.
- Dehogyis, az nem olyan egyszerű! Nem tudom hogyan lehet az, de neki a vérében van, mert cigány. Ezt mondta az apám.
- Mit beszélsz?! - a lány dühösen pattant fel, miközben a hajával arcon csapta a fiút, aki éppen akkor fordult felé. Fekete szemei haragosan villogtak és sírós hangon kiabálta:
- Hülye vagy! Érted? Hülye! Soha többet nem beszélek veled, nem leszek soha többet a barátod! Én is cigány vagyok! Ezt te nem tudtad? – megpördült és a vakondtúrásokat átugorva rohanni kezdett a faluvégi ütött-kopott kis házak felé.
A feltámadó szél körbe-körbe kutyulta a mezőre hordott színes faleveleket a kisfiú körül, aki kétségbeesetten kiabált a kislány után.
- Én azt igenis tudom! De az egészen más!
A lány ezt már nem hallotta, mert a szél más irányba vitte el a barátja hangját.
Végtelennek tűnő messzeségre szaladt el tőle, éppen úgy, ahogyan az ősz a saját szépsége álarcába bújva legyőzi és mulandóvá teszi a nyár melegét, majd maga mögött hagyja azt, hogy ajtót nyisson a télnek.
Elhangzott a Hetedi A Bátrak Viadala című rendezvényén