A LÉNYEG ÁLARCA
Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 197
A LÉNYEG ÁLARCA
A tapintható, biztos távolság már oly mindegynek tűnik, akár két hősszerelmes között a bizton
kifeszített s most imbolygó trambulin. Két szobába orvul belépő, lopakodó csend, mely
magakelletőn bárkit, bármikor átölel s nem is várhat viszonzást.
Jönnek-mennek az összetett emberi érzések szótlanul dühöngve újrarendeződött baljóslatú jel:
lassú, irigykedő vádolások, fogcsikorgató ítéletek, végül kétes, bohém romantikák járkálnak a
feloldódni vágyó vágyakban.
Visszaiszol már a mélyülő, sok sebekből duplán vérző lélekből a burok-magány is. Úgy
kívánják egymás gazdag, pőre testét, akár árván maradt csecsemők az éltető anyai melleket.
Nem fekhetnek már egymás mellett harmóniák titkos ágyába burkolózón s ezt ők is nagyon
jól tudják.
Babonázó, bűvös éjszakák orv-vásznán szorgos tiszavirág-szeretők módján Mindenség-
áldozatokként feküsznek s égnek el. – Lassú szembefordulás a végesülő boldog beteljesülés
helyett, mely már talán kicsit az örök halhatatlansággal is viselős.
Szerelemben is átszellemül két test, összeolvadó Egy-lélek, akár az oltár-szentségek a
bigottság fennhéjázósága nélkül. Egymásra gondolnak alázattal, mégis erősen s hófehér
félelem lepi meg őket meglepetésként, hisz nem szoríthatják már kellőképp egymást
magukhoz.
Létet generáló, tudatalatti dallam lép át egyik jelenkori dimenzióból a másikba. Egymást
pusztítja a jótékony szenvedély, mikor vérserkentőn egymás ajkába beleharap. Mint mikor
egyszer folyam zuhanó vízében huncut-groteszk tükörképeink spiráljában felbukkan egy
ezidáig ismeretlen, harmadik arc: A lényeg álarca. – Testünk, akár az íj és húr
kölcsönhatásban, jótékonyan még utolszor egymásba feszül; férfi és nő eggyé fonódik a
Mindenség labirintus-gyűrűiben, hogy szeressenek, szeretve lehessenek örökkön!