Varjú Zoltán

Biographia - A Mecsek szívében hordozott, hajdan „daliás időket” megélt kisvárosában, Komlón láttam meg a napvilágot 1974-ben, de 2004 óta, Paks városa lett az otthonom, ahol jelenleg is élek. HR és műszaki vonalon végeztem a tanulmányaimat, releváns irodalmi végzettséggel, ugyan, nem rendelkezem, de az irodalom szeretete, immár hatodik éve a költészet és az irodalom irányába terelte az életem. Számos antológiában, közel negyven kötetben, és önállóan a Publió Kiadó gondozásában, Christian Crown írói név alatt, egy önéletrajzi ihletésű novellasorozat, illetve magánkiadásban, verseskötet jelent meg az elmúlt időszak alatt. Tagja vagyok a Cserhát Művész Körnek, a Magyar Nemzeti Írószövetségnek és az elmúlt hat év alatt, több művészeti folyóiratban rendszeresen publikáltam-publikálok, nyomtatott és elektronikus formában egyaránt.

„ Keresem az Utat, az emberekbe vetett hit által Istenhez és a nemzeti összetartozásban a hazánkhoz, ahol szeretném hinni, hogy az emberi szívben rejlő szeretet, mindannyiunkat összeköt. Ahol nem az számít, miben különbözünk és mi az, ami megoszt, vagy ami elválaszt egymástól… csupán, egy valami fontos, ami nem más, mint az egymás megbecsülésében és a kölcsönös tiszteletében rejlő szeretet.”
(2017. évi interjú részlet – Paksi TV)


...
Kampányszag árad

Szerző: Varjú Zoltán

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Silánypolgár

Szerző: Varjú Zoltán

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Hyperbolicapythecus gendericus

Szerző: Varjú Zoltán

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
A semmi ágán

Szerző: Varjú Zoltán

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
A föld remeg!

Szerző: Varjú Zoltán

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Aratásra készen

Szerző: Varjú Zoltán

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Breviter, sed bene

Szerző: Varjú Zoltán

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Nem csak a jó múlik el

Szerző: Varjú Zoltán

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 1 éve

...
Fáziskésés

Szerző: Varjú Zoltán

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 10 hónapja

...
Tegnap még álmodtam veled

Szerző: Varjú Zoltán

Kategóriák:
Versek

Közzétéve 8 hónapja