Aratásra készen
Írta: Varjú Zoltán
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 258
ARATÁSRA KÉSZEN
Testembe zárva szárnyal a lélek,
Emberi dolgaimban ítél Themisz
Felettem, mérlegen az igazság.
Szemem előtt lebegnek a ringó
Kalászok, halászok vetnek hálót
Partmenti vizek mentén, a Tiszán.
Ma még a halál is kegyvesztett
Eretnek, zöldellő lombok árnya
Alatt hűsöl az élet. Forró a szél,
Napsugár perzseli a sárga mező,
Tegnapi zöld pázsitjának a virágait,
Rájuk tapos az ég földig érő lába.
Lárma veri fel a békés csendet,
Aratásra készen vonul a kombájn
Hadba, nincs marokszedő, csupán
Gépek garmadája kelt zsivajt.
Majd kihajt a káoszból a rend,
Ahogy a kerekek nyomán a föld
Belereng, sorba állnak a gigászok.
Senkit sem találok a fák lombja
Alá bújva árnyékot keresve,
Helyette, nyeregbe pattant pilóta
Integet felém. Belém nyilall a
Felismerés, már megindultak
Betakarítani a kenyérnek valót,
Én meg…, útban vagyok nekik.
Megint ugyanúgy érzem magam,
Mint akinek a fejét verik puska-
Tussal, akárcsak a nagyapámmal
Tették, amikor földeket vettek el,
Mindenre éhes vágyak. Szájak
Maradtak éhesen, amíg mások,
Kéjesen röhögtek sokak kínjain
Érzéketlenül, csupáncsak azért,
Mert ők voltak felül, mindenen,
És mindenki felett uralkodva.
Unatkozva bíbelődnek mostanság,
Kegyvesztett urak íróasztalánál
Találtak menedéket aktakupacok
Mélyén. Feledés homálya rejti
El, egykor volt idők rút perceit,
Ma már senkit sem érdekel.
Az sem, miként a lábam, hogy
Lohol, ördög és pokol űzi most
A lépteim, rohanva át a gépek
„Lábnyomán”, loholva az álmaim
Után. Végre szóra nyílnak ajkaim; –
Emberek! Tudja bárki, merre jár?
E talpalattnyi föld az otthonom!
Idegenbe tévedt földjén porlanak
Rögjei, a bánat könnyein nevel
Kalászt az emlékezés, ahol, ki
Szelet vet, az majd vihart arat,
És a tomboló fellegek, csendes
Ébredést hozhatnak jótékonyan.
Igen. Érzem, én is ébredek, majd
Lassan felkelek, a szabad ég alatt
Érnek a lágyan érintő szélkezek,
Belém karolva húzzák fel a földről,
Elgémberedett testemet. – Gyere!
Gyere testvér, még néhány méter
Csupán és újra otthon vagyunk!
Egyszerre csend lett hirtelen,
Felülve néztem az illanó árnyakat,
Senki sincs közel–távol, gép
Se zúg, emberek zaját se hallani,
Csak néhány kismadár csivitel,
Tarló közé hullott magvakkal
Szemezve. Elillant az álmom,
Úgy, mint önmagam illúziója
Illant el a múló emlékek közé.
Testembe zárva szárnyal a lélek,
Emberi dolgaimban ítél Themisz
Felettem, mérlegen az igazság.
Szemem előtt lebegnek a ringó
Kalászok, halászok vetnek hálót
Partmenti vizek mentén, a Tiszán.
Ma még a halál is kegyvesztett
Eretnek, zöldellő lombok árnya
Alatt hűsöl az élet. Forró a szél,
Napsugár perzseli a sárga mező,
Tegnapi zöld pázsitjának a virágait,
Rájuk tapos az ég földig érő lába.
Vihar előtti csend borult a tájra,
Rohamra készül a lárma, aratásra készen.