Tiszai P. Imre

67 éves vagyok, tehát már nem fiatal. Mindössze hat éve írtam először valami versfélét, de vallom, hogy a költészet egy fertőző állapot, aki megszereti az örök rabja lesz. Szeretek írni"Talán a novelláim jobbak mint a verseim, mégis a verseket igazán magaménak" A lelkem írja őket. Őszintén, nyíltan - lehetőleg egyszerűen - vigyázva nyelvünk szépségére.
Nem engedem, hogy költőnek nevezzenek, mert nagyon messze vagyok az igazi költők szintjétől. Ma Magyarországon sok ezer ember aposztrofálja magát költőként - van aki nevéhez ragasztja a titulust (ez nagyon visszataszító) - de véleményem szerint talán ha tíz ember fog maga után maradandó nyomot hagyni.
Nem mondhatom, hogy sikereket értem el az írásaimmal. Mindössze egy kisregényem jelent meg, azon kívül pár novellám, pár versem folyóiratokban és antológiákban. Örülök annak a szintnek is, hogy nem kell a megjelenéseimért fizetnem, mások kérnek tőlem írásokat. A Napkút éves antológiáiban és a Kanadai Kaláka irodalmi folyóiratban rendszeresen megjelenek.
Vallom, hogy nem csak alanyi költőként kell írnunk, de figyelni kell a minket körülvevő világra is, a társadalomra, embertársainkra és a jóért, szépért küzdjön is a költő, még akkor is ha ezzel veszít a népszerűségéből. Ez valahol a dolgunk.

(2016. február)