Eljöttél
Írta: Tiszai P. Imre
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 260
Eljöttél
Halkan csukd be az ajtót, egyszerű itt
minden és szegény, egy szék, várj,
leporolom, ülj le, illedelmes vagy,
szoknyád simítod térdeden, jól nevelt
mosolyod viseled, és halk vagy,
és figyelsz.
Szeretem tekinteted, ahogy szavaimra
reagál, néha szememben nézve megáll,
és elmosolyodsz, simogató mosoly,
a mindig komoly időt oldja fel, ne törjük
meg a csendet.
Mivel kínáljalak?
Látod, üres az asztal, egy pohár,
üresen koccan az is, szégyenlem,
ne nézd mit viselek, ócska gönc,
itthonra jó, majd levetem, takarva
a szakadásokat.
Feküdtél már földön matracon?
Most húzódj mellém, nevess velem,
oldd fel zavarom, kínos ez nekem,
neked is, csavargó világba csöppentél,
én világom, osztozol rajta velem?
Hajtsd a ruhád a székre, vigyázz,
ne essen a földre, piszkos, nincs nő,
ki itt rendet tenne, emberként kezelne,
talán még a férfit is látná,
s együtt ébrednénk.
Eljöttél.