Takács Zoltán

1968-ban születtem Keszthelyen, ahol azóta is élek. Három lányt neveltem a felnőtt korig, most már ők nevelnek, meg feleségem – és ez a fél, nekem minden – hogy végre én is felnőjek. Sikertelen projekt. Ebben a világban jobb gyermeknek maradni, még rá lehet csodálkozni a természetesre, és unottan legyinteni a mindenkori "uralkodó őrületre"... vagy fordítva.

Foglalkoztat a hatalom, mint mindentől független valóság személyiség torzító hatása az emberre, akár felül akár alul próbál levegőhöz jutni, mert igazából ez a különbség, nem a jobb és a bal. Szeretném látni az ember feltámadását, győzelmét a puszta számítás felett, bár szakmám szerint pont a számítás technikusa vagyok, de nem számító, főleg -k-val a végén.

Elsősorban novellában rövidre szabva érzem jól magam, vagy inkább a világot. Regénnyel, verssel még csak félve kísérletezek, remélve, hogy nem robbantom fel magam.

Hitem van vallás nélkül,
... meg hitvallásom:

Mondd, bár sarkosan,
ne énekeld más dalát!
– az hamisan cseng.