Herczog Gyuláné

1980-ban születtem. Szakmámat tekintve varrónő vagyok. A középiskola után megpróbálkoztam felsőoktatási intézményben is sikereket – BDF (Napjainkban: BDTF) magyar-tanár szak – elérni, de az akkori élet más utat szánt nekem. Bicskén élek családommal. Egy kislány édesanyja vagyok. Jelenleg Bicskén, a Városi Óvoda Kakas Tagóvodájának pedagógiai asszisztenseként dolgozom; igyekszem segíteni a sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyermekek hétköznapjait. 
Gyermekkorom óta szeretem az irodalmat és a verseket. Tanáraim, pedagógusaim olyan világba vitték el érzelmeimet, ahol felszabadult lehetett. Körülbelül 17 éve kezdtem írni életem egy olyan szakaszában, amely a fiatalok merészségéből adódó nehézségekről szólt. Aztán ezeket meg- és túlélve másban kezdtem keresni boldogságomat. Talán 6 éve, amikor ismét írni kezdtem. És tanulni. Kezdetben felelősség nélkül, holmi pimasz alapon vallottam és vállaltam kezdetleges írásokat, aztán a kritikusok rám találása és szólalása – „tehetséggel ellentétes kivitelezés” – után új motiváció irányította kezemet: jobbá tenni, lenni. Tanulni. Teljesíteni
…
realistán humanista vagyok. Olyan, akinek a kultúra és az irodalom létszükséglet. Általuk, segítségükkel képes elterelni figyelmemét a monoton hétköznapok nem kellemes pillanatairól; aki, ha ír, azt azzal a szándékkal teszi, hátha másnak is adhat valami olyan érzést, amit eddig nem tapasztalt, ismert, vagy éppen bennük önmagára ismer: őrült, kicsit nyers-heves életmeglátás… negatív, vagy kevésszer pozitív érzelmi világ… a legfontosabb vállalt ihletforrással… Istennel, hittel.
Pár gondolat arról, hogy a verstan – költészet – mely irányai érdekelnek: a kötött formák, és a szabadok is. Közel áll hozzám elődjeink közül Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Kafka Margit, Pilinszky János, a kortársak közül Baranyi Ferenc, Varró Dániel, Radnai István költészete, de ez utóbbi lista még hosszú. Sok kortársra felnézek, és sok kortársat követek (is).
Pár gondolat a sajátoméról: minden versemet nagymértékben a lelkem – fájdalmam, boldogságom – írja. A toll – manapság android – mindig velem van. Sokat használom – mint mondtam a – vagy kötött, vagy, a „csak úgy jön” formában születni kívánó verseim fogadására.
A kritikus oldalamról: nem vagyok kritikus. Szimplán átlagos, ösztönös, tanult tudással véleményező, kommunikáló. Úgy gondolom egy vélemény általában szubjektív, és csak akkor, ha valaki szán időt a verstanra is, akkor objektív. Sok kortárs, és „régi” szerző versét olvasom, igyekezve (ezzel is) bővíteni verstani ismereteimet (autodidakta módon). Csak olyanhoz szólok, ami megfog, hat rám, mert ami nem tetszik, az lehet, hogy másnak tetszik, ezért miért bántsam a szerzőt negatív véleménnyel, viszont néha kijön, megírom, elmondom, de általában privát keretek közt. Vallom: igen, minden kritikának a versre kell irányulnia, de(!) illik figyelembe venni a szerző lehetőségeit, tehetségét, képességét, tudását és lelki világát is.
Lassan négy éve már, hogy a közösségi oldalon alapítottam egy költészeti klubot Költészeti Játszóház (2016. novembere óta ARSok Költészeti Klub) néven azzal az elsődleges céllal, hogy tagjai együtt igyekezzenek megismerni, elsajátítani a verstan írott, íratlan szabályait. Az elmúlt években a tagok felfelé ívelő önálló stílusbeli erősödést értek el egymás és a tanultak által. Több költészeti pályázaton értek – érnek napjainkban – el sikereket. Emiatt érzem szükségességét a tanulásnak. Nem vehetjük semmibe a már régen megfogalmazott szabályokat. Összetartásunk, erőnk tükre az eddig megjelent két antológa – 2014.: Hangulatok-vénák Antológia; 2015.: LélekSzínek Antológia – és tagjaink önálló –felsorolás nélkül – kötetei. Ezeknek szerkesztését, lektorálását is magam végeztem, az önálló köteteknél pedig, ha erre megkértek volt, hogy segítettem a kötetek szerkesztését, lektorálását; mivel a kapcsolatrendszerem egyre bővül, 2015-ben, városom támogatásával több oldal összefogása, majd döntése után idén, már másodszor ismertük el korunk tehetséges szerzőinek munkásságát… elismeréssel – díjjal – jutalmaztuk őket, egy csodálatos gálaműsor keretében.
Publikációimról: jelenleg, főleg az interneten jelennek meg verseim Pilla néven. Nyomtatott formában antológiákban vagyok – a teljes felsorolást mellőzve – jelen. Idővel szeretném elérni, hogy irodalmi folyóirat(ok)ban is olvasható legyek verseimmel, de addig még sokat kell tennem. A visszajelzések biztatóak. Motiválnak, hogy elhiggyem, hogy ez az álmom – is egyszer – valóság lehet… főleg alázat, kitartás szükséges hozzá, és a, vagyis az Egy döntése, az, amit az Úr szán nekem...
Egyetlen önálló kötetem 2014 májusában jelent meg az Underground kiadó gondozásában Pilla Pillanatok címmel, amiben egyaránt olvasható kezdetleges, és stilisztikában, minőségben már erősebb színvonalat képviselő versem is. A kiadó tág marketinges rendszerének köszönhetően kötetem a Bookline, a Libri webshopjain is elérhető, sőt, a könyvtárak is hozzájuthatnak országos listára – KELO – kerülése lévén.
Kedvenc idézetem, ami talán legtalálóbb minden fentebb sorolt összefoglalására Kosztolányi Dezső ajkait hagyta el egyszer: „Hiszek a költészet öncélúságában, abban, hogy egy versnek, egy regénynek semmi más célja nincs, nem is lehet, mint hogy szép legyen.” Egyetértek, és eszerint alkotok, és olvasok is, mert ezen cél teljesüléséhez minden szerzőnek, olvasónak is tenni kell.