Naplók
Írta: Fűri Mária
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 198
Naplók
Jane Austen 2
Mondtam nem kell csak néhány szereplő
Bontakoztassunk ki néhány jellemet
Leegyszerűsödik ami egyszerűsíthető
Tömbösítsük az alapértékeket
Mert minden végtelenül egyszerű
Ahogy az alapegységek összeállnak
Jöhet sok százlábú és százfejű
Ismeretlen sohasemvolt vadállat
Ugyanarra a törvényre mozdul
Az alaptörvény mindig egyszerű
Lehet a felépítmény bonyolult
Axiómákból épül fel a mű
Kiszáradt a kút
Filmnapló
Hát itt van, szomszéd, megint okoskodik
Megint a világvégéről fecseg
Nincs jobb dolga? Itt kiszáradt a kút
Megrontották léhűtő emberek
Én teszem a dolgom, amíg tudom
Amíg bírom – amit mond, marhaság
Ordít, csapkodja nálam az asztalt
Elméleteket gyárt, nem hiszem egy szavát
Sem. Mi elmenni nem tudunk
Próbáltuk, nem jutottunk messzire
Már itt halunk meg. Egy ló, meg egy leány
S jómagam. Nem számíthatunk senkire
Nem lázadunk. Mindhárman elviseljük
Hogy ennyi volt. Ennyit adott a sors
Míg ott kinn a pusztán a szél süvölt
Benn utolsó percig az összetartozást
Virágoznak a rododendronok
Olvasónapló
Megölted-e már, akire vágytál?
Aki – szeretted volna -, hogy legyek?
Azt az ügyes, bátor jégkirálynőt,
Aki az ezüst trónról integet?
Sóvárogsz még vajon álmaidban?
Vonz még a szépség, melynek párja nincs?
A Magabiztos, lovaglóruhában?
Akinek mindent megtesznek, ha int?
Akit körülrajong férfi és nő,
Aki Középpont és mindig nevet,
Akivel nem bírsz, aki fölötted
Áll, és megveti a sóvár szivet?
Maradj, míg nála a jobbik feled.
Amíg meg nem ölted, maradj csak ott.
Várok. Igaz, már nem türelmesen.
Virágoznak a rododendronok.
Valaki rózsafát is ültetett.
Az azaleák szaga bódító.
Megkönnyebbülnék, ha elkövetnéd -
Lehetnél a vágyott szabadító.
* * *
Megölted Rebeccát, s vele együtt
Azt, aki talán lehettem volna.
Manderlayt valaki felégette,
Beszürkültünk a mindennapokba;
Mi a krikettmeccs végeredménye?
Naponta bontogatod a postád,
Olvasgatok; az álombeli kert
Bokrait ellepi a folyondár.
Kiállítás után
(El Kazovszkij)
Egyik felem kutya
Másik felem farkas
Egyik felem vonít
Másik felem hallgat
Kutyagolok nappal
Csónak röpít éjjel
Sorsom összenőtt a
Kaszás mindenséggel
Az éles terekben
Érzem magam otthon
Homályos utcákon
Ne kelljen osonnom
Kontúros árnyékot
Vessen minden idol
Sárga sivatagban
Világítson a hold
Szétálló füleid
Görbe tükröt nézek
Púpos lett a hátad
Nagyok a fogaid
Füleid szétállnak
Ez nem a valóság
Nem is égi mása
Ott vagy azért benne
Csak a vak nem látja
Avantgárd képeken
Karod a hasadból
Lábad a fejedből
Könny az ujjaidból
Azért a te karod
Azért a te lábad
A nagy fül is tied
A mosoly is tied
Így aztán Picassot
Mégis megszerettem
Karod a füledből
Fenn a kép sarkában
Külön a mosolyod
Külön a sírásod
Égből lóg a lábad
A fantom
Olvasónapló
Egy szörny arca volt.
Orra helyett két óriási orrlyuk,
Szeme helyén két sötét üreg.
Hol fekete, hol vörösen felparázsló,
Maszk takarta, ember nem láthatta,
Lélegzetelállítóan szörnyű arc.
Mégis: ő a muzsika angyala,
Az én angyalom.
Párizs a lábaim előtt hever.
Nem is tudja: az ő lábai előtt.
Mert ő a mesterem.
Ő a muzsika angyala,
Az én angyalom.
Hang, ami egyszerre három helyen is létezhet,
A test nélküli hang.
Csak a hangja szép.
Az arca egy szörny arca.
Olyan ijesztő,
Hogy megpillantva, az emberek
Visongva szétszaladnak.
Szegény, boldogtalan barátom.
Karom a nyaka köré fontam,
És megcsókoltam azt az ember sose látta,
Pengeéles, szomorú szájat, és az arcát,
Amelyet az anyja sem csókolt meg soha.
A vőlegény figyelmeztetései
Máté 7.6.
Csak nekem mutasd meg gyöngyeidet
- A briliáns nyakéket – igazi mestermunka:
minden apró kövét remekbe csiszolták,
aztán finommívű fémfoglalatba tették;
nagyanyád és anyád dédanyádtól örökölték,
később a tied lett.
Kockáztatnád, hogy durva kezek
szépen ívelt nyakadról letépjék?
Csak szerelmes óráinkra vedd fel !
- A szivárványszínű hegyikristályt,
melyet az elmúlt nyáron
egy hegyi túrán találtunk az egyik üregben.
Vénusz haja, mondtad, felfűzetted,
és talizmánként hordtad a blúzod alatt.
Én csak nevettem, mert Vénuszról nekem
mindig bővérű, erős nők jutnak eszembe,
míg te sápadt vagy és törékeny.
De hordjad csak, miért ne viselnéd,
csak másnak ne mutasd.
Más megérthetné-e emlékeinket ?
- Vagy emlékezz a csillogó hematitra,
fényes, fekete gyöngysorodra:
A Badacsony mellett vettük egy vidám árustól,
aki a portékái eladását a kövekhez fűződő
hiedelmekkel fűszerezte.
Mesélte, azt beszélik,
a gyöngysort ha langyos vízben megmosod,
és kiteszed a napra,
kinn hagyod a tűző napon,
majd felkapcsolod a nyakadra,
és érzed a gyöngyből áradni a nap melegét-
még frissebb, és még szebb leszel.
Ne vedd fel azt sem, csak ha ketten vagyunk,
mert közömbös tekintetek között
elveszíti fényét és erejét.
Ezért csak nekem mutasd meg gyöngyeidet,
csak nekem, mindig csak nekem - és senki másnak.