Mithrászt festünk
Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 169
Mithrászt festünk
A Symphorus Mithraeum visszaépítése:
"...megőrzöm és átadom a nekem átadott misztériumokat."
Aszfaltút repedéseiben elakadva a hídon,
minden rögnél tapsol a lányom, lába kalimpál,
versenyt futva vonattal a járdán, az meg a sínen
siklik, tülköl a kémény, mit babahangon utánoz.
Újpestről a Dunán át Aquincumba igyekszünk,
nap mint nap zakatolva kocsink, huppanva a buckán,
bölcsibe nem jár még, csak az ókor múzeumába.
Készül a Mithrász-másolatom, minden csupa malter,
tiszta pelenkát úgy tehetek rá csak, ha kimosdom.
Néz, vizsgálja a munkám, még kitanulja a szakmát…
Ott kotyvasztom a bébikaját, majd frászt kap a régész,
merthogy a karfiol épp odakozmál, míg köt a freskó…
Porfestékkel festem Mithrászt, küzd a bikával,
tőrével támadja szügyét, majd végre legyőzi,
elpusztul a Sötétség Nagy Fejedelme a földön!
Sol, a Napisten feljön az égre arany kocsijával,
s fellép mellé fríg sapkában, zöld köpenyében
Mithrász, immár isteni lényként, győzve a Rosszat!
Rá patinát nyomkodva szivaccsal s vékony ecsettel
sok hajszálrepedést festek, öregítve a képet,
lányom nyolc hónapjának derüjét teszi hozzá,
víg kacagásától visszhangzik a csarnok, a romkert.
Földrengés rombolta a várost, Tetrapylonnál
szép tribunus-villát, s pincében a szentélyt.
Kis töredékekből illesztjük a részeit össze,
Mithrász élete képeit ismét látja a néző,
így támad fel a freskóporból újra az isten…
Lánykám közben az árnyas kertben elalszik a fák közt,
ágközein beszivárog fény, s hang súgja fülébe:
– festővé válsz majd te is egykor – s rózsaszín arcát
megsimogatja arany sugarával Sol, a Napisten.
Eredeti közlés: Magyar Napló