Kovács Péter Skorpió

Kedves Barátaim

Amikor megkaptam a felkérést, és nekiláttam, rájöttem milyen nehéz céltudatos életrajzot írni.
Mert nem könnyű hatvan felett eldönteni, mi fontos és mi nem, egy életrajzban az olvasónak.
Nos 1944. november 15. Balatonakarattya egy kis vidéki ház mandzártszobája a születésem helye. A család, ahova megérkeztem ún. polgári család. Apám orvosként a fronton. Anyám természetesen „csak feleség”. Nagyapám polgári iskolaigazgató volt, nagyanyám félig német, egy igazi bárónő volt.
Nem kívánok untatni senkit azzal, hogyan lettem Ember…..
Az irodalom, a művészet mindig körülvett, mégis a körülmények úgy hozták, csak műkedvelő szinten jutott el az életembe.
Később, mikor magam dönthettem róla, amatőr irodalmi színpad tagjaként igazi nagyságoktól tanulhattam (Sinkovits, Latinovits, Bessenyei). A színpad a New York kávéházban a megjelenő verseskötetek bemutatásával foglakozott. Itt találkoztam először elsőkönyvesként Garai Gáborral, Baranyi Ferenccel.
Majd eljön egy időszak, mikor nem jut időm a művészetekre, eltávolodom, és minden más dolog, családfenntartás, munka stb. minden időm elveszi. A környezetemben az irodalmi kötödésem bocsánatos bűnnek számított.
Radnótival élve mondhatom:
Oly korban éltem, amikor
Pártpapok okádtak programszöveget,
a nagy közösség dalait daloltam,
de nem volt TÁRS ki szeretett.
Aztán berobban az életembe egy különös történet, és mivel nem tudtam élőszóval elmondani az érzéseimet, mint egy bedugult forrás, törtek fel a mélyből egymás után ezek a versek.
Az Internet adta a „közlés” igényét a kezembe. Mikor feltettem néhány versem és láttam, hogy másoknak is szereznek a verseim örömöt, élményt, már tudtam, több, van benne, mint bocsánatos bűn.
Aztán, mint előadó is megmutattam magam, és szerénytelenség nélkül mondhatom, sikerült néha könnyet, vagy éppen mosolyt csalni a hallgatóság arcára.
Soha nem vallottam magam költőnek, nem is volt rá késztetésem,
hogy "megtanuljam" a versírást.
Nem is írok verset úgy, hogy " most én verset írok" erről vagy arról.
A vers megszületik bennem, s én csak lejegyzem, ami kibukik a tollam alól.
Nem nekem kell eldönteni, hogy ez irodalom-e vagy csak firkálmány, eldönteni Nektek, olvasóknak kell, meg az időnek, ami vagy feledésbe taszítja, vagy életben tartja őket, hiszen nekem mind szép, mint anyának a gyermekei.

„Amit nem mondhatok el senkinek
Amit majd elmondok mindenkinek.”
Karinthy Frigyes: Előszó