Tilos a betiltás

Tilos a betiltás!
Válasz Csontos Márta gondolataira

Megütközve, elborzadva olvastam a minap Csontos Márta dolgozatát „A netköltészet árnyoldala” (Magyar Nemzet, 2023.07.12.) címmel. Olyan tendencia feléledésére látok igényt e rövid gondolatfutamban, amely minden eddigi alkalommal tragikus következményekkel járt a kultúránkra, az országunkra, a nemzetünkre nézve.
A dolgozat sok reális megállapítást tartalmaz, de ezek után egy elfogadhatatlan összegzést fogalmaz meg: csökkenteni kell az online orgánumok számát. Azaz: diktatúrát az irodalomban. Ez fasizmusban, kommunizmusban lehet üzenet, demokráciában azonban botrány. Lehet, hogy Csontos Márta érti a kor szavát, és tudja, hogy hogyan kell a most kiépülő világban érvényesülni, de tisztességes értelmiségi csak a szabadságot tekintheti eszménynek. Értem, örömmel üdvözölné sokak betiltását, üldözését. De minden valós emberi etika szerint az a helyes, ha ezeket a vágyakat elutasítjuk. Valóban olvasok sok versnek látszó szemetet az Interneten. Még nyomtatásban is. Amatőröknek mondott mellőzöttektől is, meg profinak mondott kegyencektől is. Ezért megválogatom, hogy milyen orgánumon, és kitől olvasok. De nem kell betiltani azt sem, akitől már semmit nem olvasok el.
Akit nem olvasok már, az attól sem lesz jó, ha állami pénzzel, díjakkal, pozíciókkal kitömik. Többnyire ugyanis nem az lesz ma elismert, aki kiemelkedő értéket alkot, hanem aki jól helyezkedik. És érthető, ha meg akarják  semmisíteni azokat az orgánumokat, és elhallgattatni azokat a szerzőket, akiket valóban csak a hatalmi logika miatt mellőznek. Nem, nem a dilettánsok(-nak mondottak) betiltása a megoldás, hanem az, ha az irodalom függetlenedik az állami pénzektől és az állami elismerésektől. Nem az a jó irodalom, amit a hatalom szeret, hanem az, amely szabadságra és öntudatra neveli az egyént és a közösséget! A betiltás ötletét, mint türhetetlen gondolatot, határozottan, és dühödten el kell utasítanunk!

Kedves Márta! A fasizmust és a kommunizmust is gyűlölöm.
Nincs azzal baj, ha valaki díjakat oszt. Amikor a Kossuth-díj is komolytalan, és amikor biztosak lehetünk abban, hogyha ma élne, József Attila nem kapná meg a róla elnevezett díjat, akkor miért ne adhatna díjat a mucsai lekvárzsibbasztó egylet is annak, akinek akar? Miért ne dönthetné el bárki, hogy milyen díjra vágyik? És miért ne lehetne bárki büszke arra, amit elért? Kinek okoz ez kárt? Nem erről van szó. Önt a megfelelés vágya hajtja, mert képzett, de ettől még nem vált kiemelkedő irodalmárrá. Miért? Mert a kegyelem Isten kezében van. Nem tőlünk függ, hogy van-e tehetségünk. Csupán az, hogy ami van, azzal mit kezdünk. A javaslat, hogy meg kellene szüntetni orgánumokat, továbbra is nettó fasizmus. Kinek kellene megszüntetni? Valamiféle hatóságot akar Ön, amely engedélyez és betilt? A kádári diktatúra kegyeltjei a kánon névvel illették magukat. Egyházjogi kifejezés, ami Isten szövetségeseire utal. Ez esetben az állam, a diktatúra volt az isten. Igen, kisbetűvel.
Ma a szakma jelzőt használják, tagadva az Istentől való tehetség értékét. Miért is?
Mert nem számít.
Az irodalmár e szerint termelő iparos, aki joggal várja, hogy az általa szolgált, gondoskodó állam ritkítsa az ő iparágában a konkurenciát. Nem, Márta, ez nem szakmai állásfoglalás. Ez hűségeskü a hatalomnak. Azok stratégiája ez, akiknek muszáj életükben hatni, mivel utána már nem fognak, és ezt legbelül tudják. Igen, ahová most tart az ország, abban a jövőben Ön betílttathat engem, és másokat, ha a hatalom méltányolja az ilyen gesztusokat. De az irodalom nem arra a harminc évre szól, amíg még alkotni tudunk. Valójában az számít, ami utána is érvényes lesz. Én azokat az egyetemes törvényeket tekintem érvényesnek, amelyek egyidősek az emberiséggel, és túlélnek mindkettőnket, államokat, korokat, rendszereket, törvényeket. Inkább követem József Attilát, vagy Radnóti Miklóst, mint ezt a hatósági, irodalmi rendszabályoztató utat. Demokráciában felnőtt emberek élnek. Van, aki szemetet akar enni. Az irodalomban is. Kicsoda Ön, hogy ezt betiltja? De ettől még él és értékek sokaságát teremti a demokráciák kultúrája anélkül, hogy valaki gyomlálna az alkotók és a műhelyek között. Nem, nem a hatalom dolga ez, hanem a szabad társadalomé. Isten azért váltott meg minket Fia halála árán, hogy szabadok legyünk.
Nem azért, hogy diktatúrát akarjunk magunk fölé. Attól, hogy egyes orgánumok irodalmi kínálatát szemétnek tartom a támogatott oldalon is, még nem a betiltásuk a megoldás. Az olvasó felnőtt döntése a megoldás. Akkor is, ha én, vagy Ön, vagy bárki más nem tartja helyesnek egyes olvasók döntését. Attól, hogy sok díjra eszembe sem jut pályázni, már az állami díjak közül sem, nem a betiltásuk a megoldás. Majd az irodalmi élet közönsége eldönti, melyiket veszi komolyan, melyiket mosolyogja meg, és melyiktől viszolyog. A díjak osztogatói pedig eldöntik, milyen rangja, funkciója legyen a díjnak. Látjuk sok díj devalválódását.
Nem hatósági kérdések ezek. Hacsak nem a tehetségtelenek akarnak kapuőrré válni. Nem, Márta, ez nem művészeti kérdés. Ez a hatalomhoz való viszony kérdése. Ön a mai világban sikeres lehet. De mi lesz utána? Semmi nem örök ezen a Földön. Majd az újhoz is ilyen lojális lesz? Ön a meglévő két "T" mellé kéri bevezetni a harmadikat. Ez rendpártiság, amely kapcsán elismerő rábólintást remélhet. De ez egyúttal Isten törvénye ellen, és minden emberi morál ellen merénylet. Ezt a könyvek égetése követi, és mind az, amit már jól ismerünk. Ön most a "véleményével" ilyen hatalmi gyakorlatnak hízeleg.
Nem, nem az állam dolga irányítani a kultúrát! Jakab Apostol szavai így szólnak e kérdésekről: „Úgy szóljatok, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni.” (Jakab Apostol levele, 2. rész, 12.)

Egy értelmiséginek, egy művésznek, egy kultúrát teremtő embernek csakis a szabadság törvényét szabad követnie, ha betiltják, ha nem.