Balatoni hajnal
Írta: Kovács Péter Skorpió
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 181
Balatoni hajnal
Nézem a hajnalt, ahogy a fény felragyog
s tépi szét az éj sötét brokátját,
a Hold már sápadtan mosolyog,
köszöntve öreg, hűséges égi társát.
A felkelő nap a tó fölé hajol
s fényhídon küldi az éltető reményt :
Ébredj, világ! Elhoztam az új napot! A fényt!
Kinek része, születés, boldogság az életben,
kinek küzdelem, fájdalom az elmúlásban.
Ez kavarog, fortyog szüntelen az örök körforgásban.
Csak az idő múlik monoton percegéssel,
oly minden mindegy egykedvűséggel.
Persze ez nem mindig ily fekete-fehér
olykor a legnagyobb fájdalomból
születik meg a legcsodálatosabb remény.
A tájra most köszönt rá a reggel,
harmatban fürdőzik fű, fa és virág,
s az ág végén megülő vízcseppen
szivárványra törik szét a ráeső sugár.
A feltornyosult felhők rajzolatában
keresem homályos árnyalakod,
s mint elfojtott forrás felbugyog
a gondolat bennem,
hányféle átkot kell még szétfeszítenem,
hogy eljussak hozzád,
s nyugalmam én is megleljem.