Legendás idők nyomában (A tizenkét történelmi magyar bányaváros)

Legendás idők nyomában (A tizenkét történelmi magyar bányaváros)

A közelmúltban rendezték meg az egész országban a „75. Bányásznapokat”, (szept.5-7) majd ezt követően az olvasás világnapját (szept.8).
Néhány napja pedig szinte e kettő lényegét ötvözve, megjelent Pődör György egy hiteles, gazdagon illusztrált kiadványa, „A tizenkét történelmi magyar bányaváros legendája” címmel, amely egy trilógia, harmadik kötete és az előzőek („A tizenkét drágakő legendája” és a „A tizenkét mesterkristály legendája”) egyfajta lezárása.
A könyv szerzőjét a Vasszécsényben élő nyugalmazott középiskolai mérnök-tanárt, szakmérnököt, ásványgyűjtőt, múzeumvezetőt, költőt, szakírót, a Magyar Kultúra Lovagját Vasszilvágy díszpolgárát, a Koch Sándor Ásványgyűjtő Kör irányítóját - bizonyára van még más is, ami kimaradt a felsorolásból - sokan ismerik.
Mind emellett saját múzeummal is rendelkezik, ahol a gyerekkora óta gyűjtött ásványai, kristályai és kőzetei is megtalálhatóak.
Lelkiismeretes személyiségét, jellemét mi sem példázza jobban, mint az a hihetetlen gondosságú és gazdagságú háttérmunka, amely a könyv sorai mögött megbújik. Ezenkívül bejárta Magyarország szinte minden bányáját, meddőhányóját bakancsban, hátizsákkal, barátokkal, tanítványokkal, gyerekekkel. Járt a Felvidéken, Erdélyben, Burgenlandban.
A mű megírásakor e hatalmas ismeretanyagot rendszerezte, értelmezte és az utókor számára rögzítette. Lenyűgöző az az alázat és az az aprólékosság, a mindenre kiterjedő figyelem, ami a könyvet jellemzi.
Térjünk rá, magára a sorozat talán múltunk és jelenünk legizgalmasabb kötetére!
A címben a történelmi Magyarország a Trianon előtti időszakra utal, a numerológia legizgalmasabb számával a tizenkettővel pedig folytatja az előző köteteit.
Nem a megszokott történelmi, hanem az ásványgyűjtő szemszögéből ismerhetjük meg az évezredeken keresztül méltán elismert, az emberiség számára nélkülözhetetlen szakmát a bányászatot és a tizenkét bányaváros legendáit.
Rögtön a könyv elején belecsöppenünk a varázslatos gyerekkor világába, megismerhetjük a „a tétovázó lábnyomokat,” Tibi bácsit, a falusi tanítót, útmutatásait, az első ajándék ásványt, amely elindította a szerzőt ezen a gyűjtési irányon.
Az ásványok végig kísérik a mű egészét, minden egyes fejezetben valami újabb ismerettel leszünk róla gazdagabbak.
Megismerjük a Szász-Cseh Érchegység, a Felső Magyarországi Érchegység és az Erdélyi Érchegység földtani, geológiai tulajdonságait, ötvözve a kultúra lovagja lenyűgöző történelmi ismereteivel.
De nemcsak információkat kapunk, hanem sok esetben izgalmas leírásokat, sok korabeli és jelenkori fotót, amelyek színesítik, fokozzák az olvasó élményét.
Sokat megtudunk „az aranyos évszázadokról,” visszatérő motívumként hol az aranyásók, az aranybányák, az arany ércből történő előállítása, az aranymosás eszközei, az aranybányászok, a „fekete arany,” a „bolondok aranya” a pirit, „a ma arany-kalandorai” vagy Károly Róbert aranyforintja bukkannak fel a könyv valamelyik lapján, sőt az „Aranytehén” legendáját és valóságát is megismerjük.
Olvashatunk Szent Istvánról, település rendszeréről és megismerhetjük üzenetét a ma emberének is: „Jósággal közeledni a jóhoz igaz válasszal az igaz szóhoz.”

Szó esik a bányászok kevésbé ismert védőszentjeiről Alexandriai Szent Katalinról és Szent Ilonáról is. 
Méltó emléket állít a történelem süllyesztőjében a feledés homályába veszett, talán múltunk legszebb napjaira emlékeztető bányavárosoknak, amelyek egykor az ország gazdasági központjai voltak és a kor embere számára a kezdet és a remény. Tíz az elcsatolt területeken van, csak Telkibánya és Rudabánya található határainkon belül. A városok címereivel és azok leírásával is bővíti, ismereteinket.
A bányák története, régi és mai nevük is lassan kiveszik a köztudatból, pedig a bányászat nélkül napjaink civilizációja sem jöhetett volna létre.
A bányák népe mindig is példát adott a kitartásból, emberségből, becsületből, munkaszeretetből, mások iránti tiszteletből, emberszeretetből. Ők azok, akik bátran a legnehezebb körülmények mellett is helyt álltak a bányák mélyén, „ahol mindig nyirkos, örök a sötét,” tudásuk legjavát adva, nem riadva vissza az újtól vagy a kockázatostól sem. 
Mindez visszatükröződik a városok legendáiban, a szerző költeményeiben, kedvenc versformájában, szonettjeiben, melyek lelke rezdüléseit, lírai érzékenységét tükrözik és színesítik a könyv minden egyes fejezetét.
Az apokalipszist jelentő bányabezárások után, amikor már egyetlen mélyművelésű bánya sem működik hazánkban, vannak még, kiknek kincseket rejtenek. Ők a vasi ásványgyűjtők, kiknek életútját a záró fejezetben követhetjük, akik a meddőhányók tövében „az élettelen és a megkövült élet csodáinak” kutatói és megtalálói, akik hol magukról mesélnek, hol róluk mesél az irodalmár ásványgyűjtő barát.
Kiknek ajánlom e könyvet? Az ásványok, kövületek, a bányászat iránt érdeklődőknek, a kultúra, a természet szerelmeseinek, a jövő nemzedékének, tehát a szélesebb olvasóközönségnek.
Végül kívánok ezen ismeretterjesztő, de egyben szépirodalmi kötet olvasóinak, hasznos kikapcsolódást, az ismeretek gyarapítását!

Haffnerné dr Hanich Erika

Hofferné dr. Hanich Erika (szakíró) legújabb könyve Tisztelet az elődöknek, emlékül a jövőnek című, bányászati témájú könyve édesapjának és a dudari bányászoknak állított emléket, egyébként jogásztanár

Néhány vers a kötetből:

HAZA A MEDDŐHÁNYÓN
Szemezünk: az idő meg én,
gubbasztva egy domb közepén.
Megálltak napok meg órák,
utat visszafele róják.
Minden mátrixába fulladt,
ahogy simogatom a múltat,
hol évmilliók nyugszanak:
félelmükbe lapult szavak,
kopott kövek és nagy gazok,
semmiből nőtt gazdagok.
A remény sovány-kék egén
ketten vagyunk, hazám meg én.
Tán a teremtés elején
látszott lényeg a tetején,
nem hazudtak a nagy halak.
Ki élni akar, az harap,
hiába vagy szolid virág,
gyökeredben van, mi rág.
Kábítnak jelszók, illatok,
megmondják azt, hogy kik vagytok:
lehetsz tölgy, ki mit sem sejt,
fogpiszkálónak vagy selejt.
Egykor álmodoztunk regén,
ketten voltunk, hazám meg én.

Soha nem kerestem kincset
mindig rám találtak NINCS-ek.
A meddőt századok hányták,
jövőnek benyújtva számlát.
Talán belém lapulnak most a szavak,
évmilliók alattam nyugszanak,
körben kövek, gazok, tócsák.
Ütöm a meddőt, simogatom a múltat,
az idő mátrixába fúltat,
keresem, mi lehetett a teremtés elején:
hazám rétegeit a meddő tetején.

MÁTYÁS MADONNÁJA
Körmöcbánya legendája
Itt minden emlék az aranynak dukál,
legendává fénylő első vert dukát,
egykor csodát látott a hegykoszorú,
minden vidám volt, soha nem szomorú
A mohóság azóta mindent szétkuszált,
hol a rabló ösztön kincsre fókuszál,
ott a vendég nem a legjobb modorú,
s szállt derűs békére gyakran sok ború.
Amikor a sok rossz kor és rosszkor int,
s emlékké sárgul a madonnás forint,
annyi lelket nyelt el bánya és tömlöc,
szívben maradsz ,mi voltál szép Körmöc,
ahogy tárnát őriz ősi gerenda,
itt úgy örök Mátyás, a nagy legenda.

ÖSSZETARTOZÁS

Hej szellőrózsa, szélrózsa,
csak hitegettél régóta,
nekem ígérted szirmodat,
ha lágy szellő simogat!
Hej szellőrózsa, szélrózsa,
egy nagy vihar mind szétszórta,
kettőt keletnek és délnek,
vissza már soha nem térnek!
Hej szellőrózsa, szélrózsa,
nem hallgattál a szép szóra,
egyet elsodort északra,
miért is lettél szétszabva?
Hej szellőrózsa ,szélrózsa,.
az a szirmod miért kósza
és hogyan került, nyugatra,
milyen iránytól fújhatva?
Hej szellőrózsa, szélrózsa
figyelj néha a végszóra,
ha nyílik bimbó, szép nóta,
a Remény örök-régóta!

A kötet bemutatóján készült képek