Sepsiszentgyörgyön születtem, ott jártam iskolába, 1974-ben érettségiztem a Székely Mikó Kollégiumban, akkori nevén az 1. sz. Líceumban. A kolozsvári Babeş - Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán szereztem magyar-francia szakos tanári diplomát 1979-ben. Egyetemi éveim alatt több versem is megjelent az akkori vezető kulturális folyóiratokban, irodalmi lapokban, antológiában. Egy felfele ívelő, ígéretes pálya elején álltam, de az államvizsga után hirtelen a sepsiszentgyörgyi kapcsolószekrénygyár rideg valóságában találtam magam, műszaki fordítóként. A nyolcvanas évek derekán két kötetemet is befogadta a bukaresti Kriterion könyvkiadó (egyik gyerekverses kötet lett volna), azzal az ígérettel, hogy nemsokára napvilágot látnak. Ezekben az esztendőkben elég sok elutasítást kaptam a szerkesztőségekből, olyan emberektől, akik ismerték a képességeimet, és korábban szívesen publikálták a verseimet. Volt, aki azt is elárulta, hogy nem magától, hanem felsőbb nyomásra hozta meg ezt a döntést. Tudom, nem én voltam az egyedüli, lehet, hogy másokat még keményebb eszközökkel próbálták rábírni a hallgatásra, vagy elvei megváltoztatására. A diktatúra ezen éveinek beszűkült világa, a hétköznapok szürkesége, a megélhetési gondok és magánéleti problémák időszaka nem kedvezett az önmegvalósításnak, így engem és családomat is magával sodort a kitelepedési hullám, a hirtelen megnyíló menekülési lehetőség. 1988 áprilisában férjemmel és fiammal átléptük a határt és egy Budapest melletti kisvárosban, Dabason telepedtünk le és kezdtünk új életet. A Kriterion közben felmondta a szerződésünket, mondván, hogy hazaárulóvá váltam. Az áttelepüléssel és a megváltozott életkörülményekkel egy időben kiapadt amúgy is vékonyka költői vénám, és 25 éven keresztül egyáltalán nem írtam veret, majd 2007-körül ez az írásképtelenség váratlanul feloldódott bennem, és újra születtek versek.
Tizenöt évig voltam a dabasi gimnázium tanára, majd 2002-től pályát módosítottam és az önkormányzat kabinetiroda-vezetőjeként kulturális feladatokkal, rendezvényszervezéssel, kiadvány- és újságszerkesztéssel foglalkoztam és foglalkozom ma is. Tavaly érlelődött meg bennem a szándék, hogy megjelentessem a kötetemet, ebben régi barátom, Kaiser László maximálisan támogatott, és ő maga szerkesztette meg A másik oldalt. Így váltam hatvanévesen elsőkönyves költővé.
Kapui Ágota 2018. június 19.-én autóbalesetben életét vesztette.