Xénia védőbeszéde Hérosztratoszért

Írta: Tornay Xénia


Közzétéve 2 hete

Megtekintések száma: 67



Xénia védőbeszéde Hérosztratoszért

Férfiak, kik Hérosztratosz tettét, Artemisz istennő templomának felgyújtását megítélni az Erinnüszök kígyóhajú, feketült testű társaságában összegyűltetek a bírák csarnokában! Néktek bosszút kiáltani az istennő szentélyéért kötelességtek, míg nekem jogom, hogy őt Aphrodité és Diké nevében tisztára mossam.
Mondjátok, Hérosztratoszban fertőzetet táplál magában e föld, melyre születnie a Moirák megbocsáthatatlan tévedése volt. De vajon nem maga Artemisz segítette-é világrajöttében e férfiút, kinek haragtoktól félni most oly rettentő oka? Nem az égiek mindentudó hatalma folytán erősödött-e lélekben és akaratban egyaránt, tápláltatván hősi tettekre vágyó indulattal, melyet elvitatni tőle embernek nem lehet joga? Mert mi az istenek tervében már régtől sarjadva benn nem áll, azt földi lény, lakozzék benne bár héraklészi erő és rettenthetetlenség, véghez nem viszi.
Hérosztratosz fejére, mint egykor Prométheuszra, a tűz hozott gyűlölséget, melyet önkezével gyújtani volt vakmerő. Vádlóiként azzal hozakodtok elő, hogy ő Epheszosz városának polgáraként nem tiszteli Artemisz vadonjait, mezőinek lágyan ringatózó hullámait és szent ligetében kis állatokat védelmező, szűz karjait. Ne dobáljátok őt oktalan szavaitok sarával, mert ki nem tud bizonyosat, vak feltételezésekbe hazugul az bocsátkozik, mely vétket Diké nem kedveli. Szólok hát róla én, ki ellenetekben gyenge nőként egyedül is vállalom, hogy védelmében mindent megteszek.
Hérosztratosz Artemisz oltárához járulni naponta nem mulasztotta el szent kötelességét, sőt főhajtva az istennőnek gyakorta kecskebakot áldozott. És ilyenkor a szent láng magasra csapott az aranytól csillogó, ezermellű szűz fényes szobra előtt. Tanúsíthatott-e mást e jel, mint azt, hogy a nyilakat ontó szívesen fogadta e hős áldozatát? Mert hősnek mondom én, kit ti pusztán őrült kereskedőként emlegettek. Hiszen hős az, aki a közösségért oly tettet hajt végre, melynek véghezvitele érdekében nem retteg a lehető legbecsesebbről, önnön életéről sem lemondani. De mivel nem ismeritek tettének valódi indítékait, s csak annyit érzékeltek, hogy Artemisz fáklyáját kioltani merte, úgy viselkedtek, miként a tudatlan gyermek, ki magyarázatra sem vágyván, nem kérdez: szűk agya homályát véli égi fénynek, de törni-zúzni sem tartja alávalónak, ha az, mi történt, tetszésével nem találkozik. Bírák, mielőtt vádlottatok fejére szállna átkotok, gyújtsatok világosságot!
Mert tudjátok-é, mint szorult ki napra nap áldozó tisztelettel látogatott templomából a tolongó tömegtől útjában megakadályozva a szentély felé?
Vagy tán nem láttátok-é, mint hömpölygött tenger-áradással a nép, Thesszáliától Peloponnészoszig adva egymásnak a hírt, hogy a szentély pompájába jusson? És mi végre?
Nem Artemisz istennő dicséretét vágyták zengeni, hanem az ember nagysága előtt borult térdre szájtátva csodálatuk. Artemisz zöld vadonját kívánták felcserélni a százhúsz oszlop hófehér márványerdejével, isteni véghetetlenségének kegyét Khersziphrón és Metagenész isteni nagyságot álmodó merészségével. Az égbe törés gyalázatának tapasztalása Hérosztratoszt emberfelettit cselekedni ösztökélte. Mérlegelve önmagát elveszejtő ügyének következményeit, döntött úgy, hogy megbosszulni az égiek tiszteletét elhomályosító ember nagyravágyását Artemisz templomának lerombolására tör, kívánva, hogy tette által méltónak mutatkozzék az ősök nevéhez, Hellasz elismerő főhajtásától kísérve. Ez a bátrakat dicsfénnyel jutalmazó, őket holtukban is örök emlékezettel övező szent cél adta számára az erőt, melyet ti elvakult hitből született önzésnek mondotok. Könnyebben hordja sorsát az, ki vakon követve ezrek életútját, közös énekszóval együtt zeng háladalt, és kiált jajt velük. Ám kit önkeblében
fogant akarat terhe nyom, mit sem törődve hitvány életével, ha elhatározásának megvalósítására merész, hősnek igazán csak az mutatkozik.
Azt állítjátok, Hérosztratosz az istennő templomát őrjöngő hírnévvágytól hajtva, démonaitól űzve lobbantotta lángra. Igaztalanok vagytok iránta, hiszen jól tudjátok, nem tehette volna, ha ezt cselekedni az istenek jóslatokkal és álomképekkel nem támogatják. Ha Zeusz maga, kinek segedelme nélkül földilakó tettének véghezvitelében célt nem ér, Hérosztratosz számára a bátorságon kívül a telosz tökéletességét, a cselekedet befejezésének sikerét nem biztosítja. És hihetitek-e rosszindulat nélkül, hogy porig éghetett volna a szülő anyák legfőbb védelmezőjének szent helye az istennő jóváhagyása nélkül? Oh, ily csekély hitűnek mutatkozni hogy van merszetek?
És miként kérhetitek számon tőlem, hogy egy ilyen acélos akaratú férfiúval egyesülni vágytam, magasabb szférákba törő álmaiban osztozni kívánván, hírnevében megmártózni társa voltam? Ki érzelemre és nemes indulatra nem hályogos szemű, nem dönthetett másképp, mint én, midőn kegyeimbe fogadtam Hérosztratoszt. Mert csupán árnyékában élni, lándzsáját cipelni a hősnek is dicső. Jutalmazni őt nem csupán istenek feladata. Hérosztratoszt arra rendelte Zeusz, hogy az általatok vakmerőnek mondott vágy megvalósításával tegyen bizonyságot arról, hogy az emberben lombosodó mersz gátat nem ismer, sőt célba ér, ha istenek szándékával rokon, de tettre nagy csak akkor lehet, ha mit beléje vágy borzongása oltott, gyávaság nem akasztja meg. Én minden férfiú közül őt tartom leghatalmasabbnak, s dicsét hirdetem ma is, miként tettem azt, midőn karjaim lágy lombjaival védelmeztem önmerszétől megrendült, lázas testét, enyhítettem benne az önkívület viharait.
Kemény szívű bírák, szelídüljön lelketek indulatja! Nem is sejtitek, minő fergeteg kavargó széllökései tartották rémületben, midőn kezében reszketett a fáklya, s már-már úrrá lett rajta a jövő iránt érzett lelkiismeretfurdalás. Bizony kis híján elégett ő is önmagával birkózó igyekezetének szenvedélyében. Ám iszonyatát legyőzni a nemes cél képessé tette őt, hogy a nagyszerű gondolatot betelejesítse.
Arisztokrata hölgyként jogom és kötelességem ez ártatlan hősért szót emelni, ám méltatlannak tartom, hogy bírákhoz könyörögjek felmentéseért. Mert ha női erényeimet latba vetve rábírnálak bennetek, hogy pusztán személyes vonzerőm hatalmának engedve és ne az igazság szerint ítéljetek, hihetné-e ezután bármelyőnk, hogy döntéstek más földi ügyben pártatlan lehet?
Bízom tehát: bölcs belátásra felnyitja szemetek Diké. És ég felé emelt tekintettel Zeuszt idézem döntőbíraként mint megvesztegethetetlen tritoszt, ki gondoskodni fog arról, hogy vádlottatok ügyében tetszésével egyező ítélet szülessék, hisz ő segítette célhoz Hérosztratoszt.