Mi az ott fent?
Írta: Saláth Barbara
Közzétéve 3 hete
Megtekintések száma: 195
Mi az ott fent?
Sanyi nagyot húzott a söréből, aztán újra az ég felé fordult.
– Tudom már, mi ez – bökött a felettük lebegő gömbszerű képződményre. – Ez a Szín az űrből.
A képződmény felszíne erőteljes hullámzásba kezdett, a belsejében rózsaszín villámok keltek életre, amelyek fénye leért a földre, elmélyítette az árnyékokat és kiemelte a környezetéből a kis padolt, amin a két férfi hazafelé tartva megpihent.
– Hogy lehetne már a Szín? Megnézted te azt a filmet rendesen? – ellenkezett Józsi.
Megszívta az orrát, kiköpött maga mellé a kitaposott fűre, de eközben sem tudta levenni a tekintetét az égi jelenésről. – Ez a Gömb – határozott. – Nézz csak rá! Egyértelmű.
Az alakzat elveszítette rózsaszín fényeit, felszíne fémes csillogásban hullámzott.
Sanyi legyintett.
– Az a vízalatti fém micsoda?
– Jaj, hát nem mindegy? A lényeg, hogy ha magába szippant, csak szép dolgokra gondolj, különben kicsinál.
– Beszélsz marhaságokat. Fémgömbök nem lebegnek az égen. – Sanyi hirtelen megelevenedett. – Tudom már, ez egy porta.
– Porta? – hitetlenkedett Józsi. Égnek fordított arccal kiitta a sörét, az üveg csörömpölve gurult el a töredezett betonjárdán.
A jelenés oldalán jól olvashatóan a TOLNI INZÚH felirat rajzolódott ki, és ekkor látszott igazán, hogy forog a tengelye körül. Száznyolcvan fokot megtéve a felirat HÚZNI INLOT-ra változott, mire Sanyi felkacagott.
– Nem portálra gondoltál? De az nem is így néz ki.
A gömb újabb változáson ment át. Újjáéledő villámai kifakultak és kiköltöztek a peremére, amitől úgy festett, mint Zeusz tükre. Cipőtalp jelent meg a portál alsó részében, melyet egy lábszár követett. Sanyi méregbe gurult.
– Mit csináltál abból a gyönyörű gömbből? – förmedt a társára.
A portál abban a pillanatban visszanyerte eredeti, sejtelmesen hullámzó gömb alakját, a fél lábszár pedig a földbe csapódott.
– Nahát, egy Einstein-Rosen-híd!
A kiáltás közvetlenül mellőlük érkezett és már azelőtt tudták, kitől származik, hogy rákapták volna a tekintetüket. Máté volt az, Sanyi tudálékos unokaöccse, aki a tavaly megszerzett érettségije óta a falu első emberének képzelte magát.
– Einstein a feleségéről nevezte el? – találgatott Józsi, amit Sanyi továbbgondolt.
– Simán a rózsákról.
A gömb felszíne megnyílt és a hasadékon át tearózsa zápor hullott a három férfira.
Sanyi két karral kapálózva igyekezett elütni a virágokat a feje fölül.
– Elég már! – süvöltötte, mire elapadt a virágeső.
Máté rosszalló pillantásokkal méregette a nagybátyját.
– Megint a kocsmában dorbézoltatok és olyan részegre ittátok magatokat, hogy azt hiszitek, befolyásolhatjátok a valóságot – mondta epésen. – Meglásd, mit kapsz Julcsi nénitől!
– Ezt a kis játékot is sajnáljátok tőlünk – ingatta a fejét Sanyi.
– Na, ideje indulnunk – tápászkodott fel Józsi. – Csak azt az egyet mondd még meg nekem, fiam, hogy mi a rosseb az az Einstein híd.
– A féreglyuk? Olyan alagút, ami összeköti az univerzum két távoli pontját vagy két…
Sosem tudták meg, két micsodát köthet még össze a híd, mert a portálban egy gigászi méretű féreg jelent meg. A járat falának támasztva az izomtömlőit fedő hámot, fejét előre nyújtva csüngött le a földig. Magába szippantotta a három elképedt férfit, elégedetten fújtatott párat és visszacsusszant az égre.