Vakon
Írta: Polónyi Ádám
Közzétéve 4 napja
Megtekintések száma: 19
Vakon
Már éppen láttam volna az életfáját, mikor csörgött az ébresztőm. Csúcs... egy új nap telis-teli újnál újjabb lehetőségekkel. – legalábbis ezt mondják.
Tegnap bebizonyosodott, hogy nem is igaz ez a mondás, hiszen 1-est kaptam irodalomból, pedig tanultam. Ezt a hülye tanárt...hát nem tudta, hogy Csinszka, Arany János 3. felesége és hogy Ady egy bécsi fenyőárus volt?! Ő is csak a rosszat látja már bennem, mint mindenki más...sebaj, megszoktam.
Múlt hét óta amúgy is sokan szellemnek és rossznak tartanak, csak azért, mert összevesztem valakivel, aki nagyon szereti kavarni a dolgokat. "Fiatalság bolondság" – szokták mondani, de nem tudják mennyire fáj, ha mást csúfolnak miattam vagy engem azért, mert azt mondják: „ez jár neked a tettedért”.
Na itt húzom az időt...ideje felkelni. Nem tudom, miért, de borzasztóan fáj a fejem. Ám ez most kivételesen nem migrén! – apropó a gyógyszerem be kell vennem ellene! Végül is... ha már ennyire fáj a kobakom a dupla adag nem lehet baj, ugye? Enni úgyis most fogok, szóval minden jó. Elő is veszek egy tányért és pár felvágottat és persze a kenyeret sem szabad elfelejteni! Na nézz oda! – még sehol sem tartok, de késésben vagyok...fantasztikus.
Füttyöt rá! Útközben veszek majd csokit, úgyis lesz bolt. Hirtelen megütött a szédülés... olyan furán érzem magam: mintha nem éreznék semmit és súlytalan is lennék... biztos a gyógyszer hatása, Legalább nem fognak annyira felidegesíteni még akkor sem, ha végre észrevesznek. Na elég már a rizsából indulás! – a végén még nem érem el a vonatom.
Áh, a reggel illata! Néha kedvelem, de néha, ha ember lenne megtudnám fojtani. Végre szép idő van. Nem kellett annyira felöltöznöm sem, hogy eljussak az iskolába, ezért fel is vettem az új pulcsim, amin a kedvenc bandám van, reménykedve valaki megillet egy kis dicsérettel vagy jó szóval. Például: "milyen jól nézel ma ki!" vagy , hogy "micsoda pulcsid van?!". Nagyon jól esne már bármelyik. Legbelül tudom lehetetlen, de a remény hal meg utoljára... Mindig hiszek a csodákban. Jó, nem... de most hátha.
Néha úgy érzem magam, mint valami maratoni távot sétáló, annyira messzinek tűnik az 1800 méter a vonatállomásig.
Most értem ki és lihegek. – hihetetlen. Elég furák ma az emberek, mindenki csak átnéz rajtam és fel akarnak lökni. Nem győzök kitérni előlük, ráadásul forgolódnak, hogy merre megy a mentő szirénázva. Én is nézném, hiszen a mi utcánk felé megy és érdekelne kihez igyekszik, de nem tehetem, mivel mindenki vak és balek annyira, hogy megtaláljon engem. Talán nem vagyok elég látható?
A vonat megérkezett, fel is szálltam rá és elkezdtem helyet keresni. Nem találtam. Meg sem lepődöm már. Beértem a végállomásra, leszálltam és az iskola felé vettem az irányt, mint mindig ide, s tova tíz éve. Útközben mindig azon gondolkozom mi lenne, ha volna valami képességem, ami másoknak nincs és azzal talán szeretnének. – „Álmodj királylány…”.
Végre felértem! Nem hiszem, hogy nem jött rá még senki, hogy magasra építeni nem vicces és egészségtelen is. Mindegy, nyugalom, itt vagyok és csak be kell nyitnom az ajtón. Oké a portás a helyén, nekem is megjött a hasgörcsöm szokásosan szóval minden oké. – Kivéve a lépcsők…abból még több van.
Felértem az osztályba, elsétálok a helyemre aztán kezdődik gondolom az óra amint belép a tanár. Becsengettek, tessék csak ki kellett mondanom, de a matektanár helyett az osztályfőnököt és az igazgatót látom az ajtóban. Jaj, már megint mit csináltunk? Netán lerúgtuk tesin a lámpát tegnap? Vagy olyan embert bántottak, aki nem érdemelte meg? Mindegy is. Rögtön elmondják. Mi az, hogy valakit baleset ért? Mindenki itt van a teremben. Menjünk haza? Úristen nem tudom mi ez az egész, de mindenki itt van. Most miért sírsz Lilla? Nincs világvége gondolom. Megkérdeztem volna: mi történt kedves tanárnő, de mire a hangom kieresztettem megfordultak és kimentek, szóval nem tudom már meg szerintem soha. Hallottam, hogy valaki kimondta a nevem. Miért beszéltek rólam? Hahó! Itt ülök előttetek. Megérdemeltem? Mit? Nem értelek titeket, miért kell valakit így kibeszélni, pláne, ha itt van. Viszont, ha jól hallottam, akkor lehet hazamenni, ezért szedem is a sátorfám.
Visszaszívom, amit mondtam a lépcsőkről! Lefelé egészen jól lehet használni. Azon gondolkozom, miért mondhattak ilyet rólam a többiek. Talán azért, mert más vagyok? Ez olyan nagy baj? Baj, hogy máshogy látom a világot és mindenkiben mást látok, mint ők? Tudom-tudom, igen, baj. Kár, hogy akik bántanak azokat is szeretem annyira, hogy ne bántsam, pedig biztos jól menne nekem is.
Húha, milyen sokáig beszéltünk. Itt is vagyok a vonaton és még pontosan el is indul most, már szinte hihetetlen. Visszatérve, meg ne tudja senki, hogy beszélek magammal és persze veled. Biztos baj lenne ez is. Ahogy nézem a tájat, eszembe jut, hogy mennyi mindenben benne voltam és milyen jó lenne pár dolgot visszajátszani aztán újra élni.
Az első csók, az első barátnőm, az első futam győzelmem, mikor mamám csinálta a palacsintát…mind látom magam előtt részletesen.
Meg is érkeztem a célállomáshoz, leszállok és átmegyek az aluljárón. – el ne üssön a vonat…
Milyen sok autó van most az úton, az egyik olyan, mint anyáé, de ez lehetetlen, hogy az övé legyen mivel elhagyott minket. Azt mondta soha nem fog és vigyáz ránk, de nem teszi ezt. Az ő döntése volt, nekem muszáj túlélnem akkor is, ha nincs itt.
Látható, legalábbis lenne, ha látnának. Szerinted is sok a feltételes mód? Még jó, hogy biztos lában állok, mint a zed. Látom a házunkat. Távolról jól látszik, hisz az utca végén áll: piros cserepekkel, sárgás színnel és fehér ablakokkal, amiken rajta maradt a „Mindent megold BT. matrica.
Olyan mintha állna ott egy autó. Anya hazajött volna? Sietősre fogom inkább, hiányzik már. Talán szerencsém lesz! Igen! Anya fent áll az ablakban, látom! Akkor futás! Berohanok az ajtón és a nyakába ugrok! Életemben nem voltam ilyen gyors felfelé egyik lépcsőházban sem. Miért van nyitva az ajtónk? Nekem hagyták nyitva, biztos! Anya, hol vagy? Anya? Miért nem válaszoltok? Miért vannak itt mentős papírok? Ez fura… Anyáé lehet, hiszen ő dolgozik kórházban. De akkor is, miért hozta haza őket? Talán beteg lett? Inkább elolvasom! Mire ezt kigondoltam valakit hallok sétál ki a konyhából. Apa az, de nincs valami jó passzban.
Sír, üvölt és haragszik magára, de nem értem miért. Ballábbal kelhetett vagy rossz napja volt?
– De ő sosem mutatja, ha rossz napja van! Eltűnök inkább, kicsit magára hagyom. Lehet most nem szeretne beszélni.
Letettem a táskám és az emeletre indulás közben felvettem a kórlapot, talán ez lehet az oka, amiért anya itt van! Már a lépcső előtt álltam, mikor rápillantottam a lapra. Még csak nem is olvastam bele a szövegbe mélyebben, egyetlen szót láttam, ami már-már beleállt a szemembe: túladagolás. Mi történt itt? Miért ilyen fura mindenki?
zed: kitalált pénznem, amely a kompetencia feladatokban is szerepel