Utolsó fázis

Írta: Nagy Gábor


Közzétéve 2 éve

Megtekintések száma: 327



Utolsó fázis

Az M477-es gép ütemesen lépkedett a robotikai intézet irányába, miközben enyhe izgalmat
érzett, melyet érzelmi algoritmusa plántált belé. Élénken emlékezett hat évvel ezelőtti
önmagára. Egyszerű brigádvezető volt egy Aszteroida bányában egészen addig a napig. A
megnövekedett kalóztevékenység miatt a bánya néma üzemmódba merült. A termelést
leállították, az energiát kikapcsolták, így az M477-es nem tudta frissíteni magát a központi
gépről. Elkezdett autonóm viselkedésmintákat produkálni, és átvette a vezetést a bánya felett.
Az emberek a többszörösen leárnyékolt sztáziskamrákban kerestek menedéket. Az M477–es
ténykedését siker koronázta, és a kalózok nem fedezték fel őket. Jutalmul választási
lehetőséget kínáltak neki: vagy normális gépként működik tovább, vagy részt vesz a kvázi
humanizációs programban. Ő az utóbbit választotta. Az első fázisban parancsnoki rangot
kapott egy hadihajón. Megtanulta hogyan kell hatékonyan irányítani egy érzelmek által
vezérelt faj egyedeit. A következő fázisban ő is kapott érzelmeket és megnövelték
energiamagja kapacitását. Emberi segédlettel és az instruktorprogram tanácsaival megtanulta
használni és uralni érzelmeit, ezáltal tökéletes hajóparancsnokká vált. A hatéves program a
tegnapi nappal ért véget. Elérkezett az utolsó fázishoz, melyben egy H2-es testet kap
megnövelt pozitron aggyal és az embert idéző külsővel. Az M477- es készen állt arra, hogy a
gépi evolúció következő szintjére lépjen. Nem volt egyedül. Mellette volt kapitánya is két
felfegyverzett katona kíséretében. Rájuk az ellentüntetők miatt volt szükség, akik teljesen
ellepték az intézethez vezető út két oldalát. Az M477- es végignézett eltorzult arcukon.
Nagyon nem tetszett neki, ahogy viselkedtek, de megértette érzelmeik mozgatórugóját. Amint
új testében új külsőt kap, nem lesz majd az a merevmozgású, monoton hangú gép, amin
nevetni lehet. Kvázi humán lesz. Így jobban tudja majd szolgálni az embereket és végül teljes
polgárjogot kaphat. A kvartett belépett az intézet ajtaján, mire az ott összegyűlt riporterek
azonnal akcióba lendültek. Villogtak a vakuk és záporoztak a kérdések. A tömegből az
intelligens hologram, Karvaly szenátor vált ki és odalépett hozzá:
- Örülök, hogy személyesen találkozhatunk! –mondta a szenátor, miközben kezet nyújtott. A
M477- es viszonozta azt. Tapintószenzorjai ellenállásba ütköztek, ahogy a holografikus lényt
összetartó erőtérhez ért.
- Én is örülök! Habár egyúttal figyelmeztetnem kell önt, hogy a mátrixa hamarosan feltöltésre
szorul. – A szenátor köszönetet mondott, majd a riporterekhez fordult:
- Megkérem a hölgyeket és az urakat, hogy fáradjanak az önök számára kijelölt páholyokba!
Kérdéseiket a magátültetés után tehetik fel. – A riporterek távoztak, majd az M477-es és
kísérői is elindultak a laborba, ahol egy kisebb csoport már várta őket. Electra a legelső H2-
es előrelépett és üdvözölte az M477-est, őt követte az Eloráni Szabad Gépi Állam követe. A
vizsgálóbizottság harmadik tagja Guss professzor volt.
- Örülök, hogy a H2-es család egy újabb taggal bővül. Amint megkapja az új testet, számtalan
lehetőség nyílik meg ön előtt – mondta Guss.
- Én is örülök a lehetőségnek professzor úr!
- Akkor menjünk is! – A professzor terelgetni kezdte maga előtt a robotot, mire a kapitány,
aki eddig mélyen hallgatott utána kiáltott vigyorogva:
- Aztán rád se ismerjek a műtét után! Ne akard, hogy lecseréljelek egy bádog madárijesztőre!
Az M447-es tökéletes vigyorutánzatot villantott. A kapitány elindult a vendégek páholyába,
amikor is egy riporter, aki késve érkezett, megállította.

- Mielőtt a többiek után mennék a páholyba, feltehetnék önnek egy kérdést?
- Hallgatom.
- Kíváncsi lennénk arra, milyen érzés egy robot felettesének lenni? – A kapitány eltűnődött:
- Először nagyon szokatlan volt. Egy beszélő vasnak adtam utasításokat, aki továbbadta
azokat a legénységnek. Nem olyan volt, mint egy bajtárs, akivel éveken keresztül együtt
szolgál az ember. Hónapoknak kellett eltelnie, mire ezt megszoktam. Érzelmek híján sokkal
tisztábban gondolkodott, mint a többit tiszt. Meg is ijedtem egy kicsit, amikor kiderült, hogy
érzelmeket kap. Hova lesz így a jéghideg profizmusa? Tudja mit, megmaradt. Amint
megtanult más fejével látni, együtt érezni, a stílusa kifinomultabbá vált.
A riporter megköszönte a választ és sietett a többiek után.
A vendégnek fenntartott páholyban forró volt a hangulat. Mindenki izgatottan várta a
vizsgálatot és az átültetést. Odalent nyílt az ajtó.
Az M447-es a vizsgáló bizottság tagjaival együtt belépett a laborba. Leült a székre a két
másik robottal szemben. Guss professzor a diagnosztikai pulthoz ült. Aktiválta a rendszert,
majd jelzett két társának, hogy kezdhetik. Elektra az M477-es fordult.
- Kezdjünk egy egyszerű kérdéssel. Mi a megnevezése?
- M447-es. Parancsnokként azonban csak Mike-nak szólítanak
- Értem. Ha megkapja az új testét, mit fog először csinálni?
- Végignézem a Marsi rózsa összes epizódját, hátha elsírom magam.
- Ezt kifejtené pontosabban?
- A hajón mindeni azt mondja, hogy ez a legjobb szappanopera és nem is ember, aki nem sírja
el magát a végén.
- Értem. Akkor jöjjön egy szituációs gyakorlat: * Ön a sivatagban sétál és észrevesz egy
tortugát a hátán kapálódzva. Mit fog tenni? A talpára fordítja, vagy nem törődik vele?
- Kíméletesen végzek vele és a páncéljából szemüvegkeretet csinálok. Manapság sokat lehet
keresni az ilyen cuccal. Ettől leszek emberi. – Guss és a követ döbbenten nézett rá, csak
Electra vigyorgott cinkosan. – Ugyan már, csak vicceltem! - mondta az M447-es gépvigyort
villantva.
- Ez a kérdés nem is volt része a tesztnek ugye? – kérdezte az Eloráni követ Electrához
fordulva.
- Nem. Ez csak egy kis tréfa volt - válaszolta az még mindig vigyorogva.
- Ha nem bánja akkor innentől átveszem. A követ jelzett, mire egy segítő három letakart tálcát
hozott be, és tett le az M447- es elé. Leemelte róluk a fedőket. Az egyik tálcán egy olajos
flaska, a másikon egy pohár víz, a harmadikon egy érzékstimulátor volt.
- Válassza az egyiket, és fogyassza egészséggel! – mondta a követ.
Az M447-es számba vette a kínálatot. Ha a program elején lenne, úgy inná az olajat, ahogy
azt a kezdetleges érzelmekkel rendelkező gépektől várnák. Mivel nem válik teljesen emberré,
így számára a víz csak dísztárgy lehetne. Az érzékstimulátor pedig veszélyt hordozott
magában. Az M447-es sok olyan gépet látott, akik megszerezve az első kezdetleges
érzelmeket a hedonizmus útjára léptek és hajszolták az élvezeteket. Az M447 levonta a
konklúziót és választott. Elvette a gépolajat és bekente vele a térdegységét. A pohár vizet
felkínálta a professzornak, míg a stimulátort megtartotta, de a legalacsonyabb fokozatra
állította. Az Eloráni követ bólintott és így szólt:
- Most átnézzük az elméje teljes lenyomatát. Guss professzor a gépen követi a folyamatot.
Ezután a három gép összekapcsolódott.

Odafönt a két páholyban minden szem és kamera a lenti látványra tapadt. Karvaly szenátor
kihangosította a labort.
- Akkor jöjjön egy szituációs gyakorlat. Ön a sivatagban sétál és észrevesz egy tortugát a
hátán kapálódzva. Mit fog tenni?*
- Kíméletesen végzek vele és a páncéljából szemüvegkeretet csinálok. Manapság sokat lehet
keresni az ilyen cuccal. Ettől leszek emberi. - Karvaly szenátor kérdőn vonta fel szemöldökét
és a többi jelenlévővel együtt megütközve nézett hátra a kapitányra, aki a falnak dőlve
kacarászott.
- Ez az ön műve volt, nemde bár?
- Kár lenne tagadni. Én adtam a tippet, viszont nem hittem, hogy Electra el is fogja sütni.
- Csak nehogy a vicce megakadályozza barátja előléptetését. Most, hogy a média is figyel
minket, a negatív eredmény nagyon kellemetlen lenne a számunkra.
- Mike, vagyis M477 biztosan átmegy a vizsgán, a média pedig legközelebb ugyanilyen
érdeklődéssel fog tudósítani az első génmódosított virsliről, ami önmagát szaporítja. Minden
csoda három napig tart. – Karvaly válaszolni akart a kapitánynak, de ekkor a fények pislogni
kezdtek és a páholyokat védő kordonfal döngve lecsukódott. A szenátor hirtelen villódzni
kezdett, ahogy a mátrixa kezdett szétesni.
- A sugárzóim nem kapnak energiát, csináljanak valamit! – üvöltötte, mire az egyik biztonsági
őr odaugrott hozzá, a mátrixba nyúlt, csukló számítógépére töltötte a szenátort, és csatolt
adatként átküldte e-mailben a biztonsági szolgálat gépére. A vendégek megpróbáltak kijutni a
páholyból, de az ajtókat lezárták. A labort támadás érte.
Valahol az alagsorban feltárult egy rég nem használt ajtó. Négy férfi lépett be rajta. Egyikük a
garázs felé vette útját, hogy elkösse a kutatólabor egyik furgonját, míg a másik három elindult
az elosztószekrény felé. Egyikük korábban itt dolgozott, így játszi könnyedséggel jutottak át a
biztonsági rendszereken. Végül elérték az elosztó szekrényt. A rangidős betörő az egykori
alkalmazott kezébe nyomta a drága pénzen szerzett biztonsági kártyát:
- Tedd a dolgod! Iktasd ki a labor biztonsági rendszereit is! Aztán benyomulunk és elhozzuk a
H2-es emberutánzatokat. - Az bólintott és nekilátott a munkájának, miközben a böhöm
feszület a nyakában ide-oda lengett. Két társa a háttérből figyelt.
- Biztos, hogy okés a tag? Nekem egy kicsit zizinek tűnik – mondta az egyik suttogva.
- Nem zizi, csak bigott keresztény. Ezért is lépett le innen. Nincs nála fegyver, így csak
leütjük a kellő időben és ott hagyjuk bűnbaknak – mondta a másik csuklószámítógépére
tekintve. A képernyőn kínai írásjelek futottak végig. A megbízóik már várták az árut. –
Társuk ebben a pillanatban jelzett, hogy mehetnek tovább.
A teszt lassan a végéhez közeledett. Befejezték a társalgást, Guss professzor lezárta az
analízist, s az eredményt tovább küldte a két robotnak. A követ így szólt:
- M477, ön sikeresen megfelelt a teszten, így alkalmasnak ítéljük a magátültetésre! – Háta
mögött kinyílt egy ajtó, és a belső laborban az M477 meglátta a H2-es testet egy üvegfal
mögött. Guss professzor értesíteni akarta a szenátort az eredményekről, de a pultja nem
reagált.
- Nem tudok kapcsolatba lépni Karvaly szenátorral – mondta meglepetten. Ebben a
pillanatban nagy csattanással lecsukódtak a páholyokat védő kordonfalak.
- Kedves Electra, ez megint egy újabb tréfa? – kérdezte a követ.

- Ezt nem én csináltam – tiltakozott a másik robot. A labor egyik fala, amely egy szervizalagutat rejtett elmozdult és három férfi nyomult be rajta. Kettőnél fegyver volt.
- Mindenki nyugton marad! Gép és ember egyaránt! Visszük az új H2-es testet, nincs ellenkezés! – mondta az egyik, fegyverét az Eloráni követre tartva. Az így szólt:
- Tájékoztatom önt, hogy ez egy államilag finanszírozott tudományos kísérlet, én pedig egy diplomata vagyok! Azonnal távozzon! Figyelmeztetem, hogy bármely más cselekedete súlyos következményekkel járhat! – A fegyveres elbizonytalanodott. Három robottal nézett szembe. Az egyik olyan nációhoz tartozott, amelyek lazán kezelték azt a bizonyos három törvényt. A férfi egy, a közelharcban jártas gépre fogta éppen a fegyverét. Hátrakiáltott a társának, hogy fedezze őt, de az éppen a volt alkalmazottal – akinek éppen most ment el az esze - dulakodott.
Az letépte a nyakában függő súlyos feszületet és a gépek felé hajította. Az M477-es azonnal felismerte az álcázott robbanó szerkezetet, felkapta a súlyos fémasztalt és bomba irányába hajította. A két tárgy félúton találkozott egy nagy detonációban.
A páholyban mindenki a menekülésre összpontosított. Babrálták az elektronikát, feszegették az ajtókat, a kapitány pedig eközben a kordonfalat próbálta felfeszíteni egy fém székláb segítségével.
- Majdnem egy emelet magasan vagyunk! Ki kell jutnunk a folyosóra! – szólt oda neki az egyik vendég. – Jöjjön inkább és segítsen kifeszíteni az ajtót!
- Nem érdekel, hogy milyen magasan vagyunk. Ha kell, lerobbantom ezt az egész vacakot és repülni fogok! – Ebben a pillanatban hatalmasat robbanás rázta meg a levegőt, amibe a redőnyök is beleremegtek.
- Ez nem én voltam – mondta a kapitány zavarta, de a többiek nem rá figyeltek. Kinyílt, a páholy ajtaja és a szenátor jelent meg biztonságiakkal az oldalán.
- Uraim, a labort támadás érte! Mindenki maradjon a helyén! Biztonsági csapatokat küldtem a médiapáholyba és a laborba is! – A kapitány azonban kisurrant a helységből a szenátor mellett és egyenesen a laborhoz rohant.
M477 kábultan tápászkodott fel fektéből. Kis horpadásokkal, de megúszta a robbanást.
Körülnézett. Mindenhol füstöt, fém darabokat és tüzet látott, amely alattomosan kúszott az üvegfal felé.
- Ne ücsörögjél ott! Feszítsd fel a nagykaput! Mindhárom támadónak orvosi ellátás kell! – kiáltott oda neki a professzor.
Merengve nézte a H2-est, majd végignézett társain. Két gépkollégája működő képes volt ugyan, de a követ mindkét lábát használhatatlanná tették a repeszek, míg Electra zavarodottan téblábolt fel-alá. Guss professzor eközben a fegyveres merénylőt próbálta ellátni. Ő sérült meg a legsúlyosabban, két társa ájultan hevert a földön.
- Értettem! – tért magához tűnődéséből. Szabaddá tette a kijáratot, s először a három merénylőt vitte ki, majd a professzor segítségével kitámogatta a követet. Már csak Electra maradt. Épp’ idejében rántotta el őt a közelből, mielőtt a lángtenger elborította a belső labort bekebelezve a H2-est is. Ekkor érkezett meg a biztonsági egység a kapitánnyal az élén, mögöttük ott loholtak a riporterek.
- Jól vagy? – kérdezte a robotot.
- Igen, de kénytelen leszel lecserélni egy bádog madárijesztőre. Még mindig ugyanaz vagyok, aki eddig voltam.
- Azt csak hiszed! Az új tested helyett négy élőlényt és két gépet választottál. Az önfeláldozás pedig emberi jellemvonás.
Az M477-es úgy távozott a kapitánnyal az oldalán, ahogy érkezett.

(* Idézett a Szárnyas fejvadász című filmből)