Tőrdöfések
Írta: Móritz Mátyás
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 281
Tőrdöfések
Rontás
ki mondja hogy nem hallhatok
ki mondja hogy nem láthatok
hogy idővel majd belátom
hogy idővel majd megszokom
hogy eleven fáklyaként én
lobogva hiába vágtatok
hogy istenként úrrá legyek
a feneketlen rontásokon
Keresztül húzva
ki mondja hogy húzzam megint
keresztül én a terveim
hogy vegyem csak a hangomat
mindenki előtt halkabbra
szívverésem elfelejtve
az évek veszedelmein
nézve hogy az életemet
szét megint a vihar csapja
Gyertyavilág
ki mondja hogy nem kell hozzá
tehetség tudás és érzék
hogy a közelségét legjobb
ha többé már nem kívánom
remélve hogy általa majd
felment engem a vésztörvényszék
hogy nem hiába égetem
két végén a gyertyavilágom
Rosszvégű
ki mondja hogy mind elvesznek
és senkiben nem maradnak
hogy meg már te sem értenél
és hogy meg már te sem szánnál
nem látva az álmaimat
csupán rosszvégű kalandnak
nem tartva többre a szavam
a kofáknak kacajánál
Kánaáni
ki mondja hogy a rongyaim
a szennyükkel ne is rázzam
mint akinek a szíve és
már a lelke is kővé lett
nem látva se hatalmasnak
se isteninek színházam
hogy kívánni ne akarjam
a kánaáni bőséget
Elsüllyedő
ki mondja hogy jobb lenne ha
a kezem kővé meredne
hogy magamat ne akarjam
az ágyamban felültetni
ülve csak könnyekkel csorgó
arccal nekikeseredve
hamus sóhajjal hagyva az
egész világot elsüllyedni
Nyilalló
ki mondja hogy felelősséget
értem már senki sem vállal
hogy nincs több lehetőségem
és esélyem és dobásom
hogy elégedjek meg sorsom
legkeserűbb abrakjával
nem érezve csak nyilalló
nyugtalan szívdobogásom
Fulladásos
ki mondja hogy magam én meg
nem fejtettem és oldottam
hogy eddig én mindent rosszul
éreztem és rosszul láttam
hogy jobb lenne ha minden nap
elveszve és csalódottan
megpróbálnék megfulladni
a szavaim moslékjában
Beledörzsölve
ki mondja hogy elszállok majd
én is a legelső széllel
hogy hiába is keresem
az igazamnak törvényét
hogy takarjam el a szemem
az árnyaknak üstökével
beledörzsölve sebeimbe
a kiégett nap pörnyéjét
Befejeződve
ki mondja hogy engem már csak
kivetnek és elátkoznak
hogy értelme semmi nincsen
hogy ünneplőmet felöltöm
hogy magammal ne vitázzak
és hogy ne is tanácskozzak
hogy legjobb lenne hogy kezdet
nélkül be is fejeződjön
Sóhajtás
ki mondja hogy az én szívem
élni talán sosem vágyott
mint aki a régi bajhoz
csak újabbakat keresett
mint aki szájába tömi
a port és a némaságot
mint akinek a sóhaja
az ólomnál is nehezebb
Túlélők
ki mondja hogy ne is űzzem
tovább én szakadatlan lázzal
hogy jobb ha utána én már
nem nyújtózkodok és vágyok
hogy üljek lerongyolódva
közönnyel és hallgatással
hogy eltemessenek engem
a mindent túlélő aggastyánok
Mulatság
ki mondja hogy tovább én már
ne bohóckodjak és játsszak
hogy erénnyel ne akarjam
mérni én már a nagyságot
hogy a szörnyűségeken túl
másról ne is adomázzak
remélve hogy úgy élem meg
mint egy derék mulatságot
Örök sötétség
ki mondja hogy legjobb lenne
ha nem hinnék már semmiben
nem számolva hiányozni
fogok-e én és hogy hánynak
remélve hogy szekeremet
valahogy tovább lendítem
az örök sötétséget nem
nevezve a jó anyámnak
Lerészegedve
ki mondja hogy rémítsen meg
a révület és a szigor
hogy vállalni hibáimat
az isteneim sem készek
hogy szabadulni nem tudok
szemeim jéghártyáitól
hogy legjobb ha én semmitől
sem leszek többé már részeg
Lerántva
ki mondja hogy nem is érti
el én miért nem hajítom
nem remélve hogy a halál
úgy gyullad ki újabb napként
tőrdöféssel a mellemen
méreggel az ajkaimon
keresve a csillagokat
amiket még leránthatnék