Odaveszve
Írta: Móritz Mátyás
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 143
Odaveszve
Lápvirág
ki mondja hogy a lelkembe
égetni én nem akartam
az ő gyengédségét és az
ő legyőzhetetlen vágyát
az összebújt tenyereim
közül kitépve mind halkan
a fehéren nőtt bánatom
minden egyes lápvirágát
Csordultig
ki mondja hogy ítéletem
nem találhat már hitelre
hogy a világot vegyem én
is a legmerevebb ténynek
hogy a napom szállja csak be
a legszürkébb esti pernye
nem látva a csordultig telt
szívem csak a gyász edényének
Egyedül maradva
ki mondja hogy engem ki a
tömegből senki nem válogat
hogy velem nincsen akinek
nehézségei nem akadtak
kérdezem míg az udvaron
a cserepes virágokat
nézem amik mind meghaltak
és mind egyedül maradtak
Homokon
ki mondja hogy rejtélyessé
lett bennem minden értelem
hogy a földön nincs barátom
hogy a földön nincs rokonom
hogy istennél is búsongóbb
lett minden szólóénekem
mik csendként fekszenek csak a
nappal ázó langy homokon
Sajgó
ki mondja hogy ne szeressek
én már senkit se nyugodtan
hogy engem a hatalmába
egyetlen múzsa sem kerít
hogy az ifjúságon immár
véglegesen túljutottam
hogy ne kenegessem csak a
vénségem sajgó hegeit
Tompa
ki mondja hogy már álmodni
sem tudok én az egészről
hogy az igazságom nem fog
szállni soha szájra szájról
hogy ne írjak csak a holdtalan
éjről a tompa derengésről
a holdtalan és a messzi
és az annál is messzebb tájról
Tűzfal
ki mondja hogy nevetséges
ahogy rajta meghatódom
azt gondolva hogy pumpál még
bármilyen vért is a vénám
mint akinek a vállain
a lég súlya ül tunyamódon
nézve hogy hogyan ül meg a
hold a tűzfal ócska karéján
Rabtartó
ki mondja hogy engem semmi
nem ösztökél és nem is nógat
mint akinek se istene
mint akinek se hazája
úgy várva minden nappal az
újabb és újabb rabtartómat
remélve csak hogy egyszer majd
kicsorbul rajtam kaszája
Lángnyelv
ki mondja hogy nincs aki át
ne gázolna minden tervemen
hogy a fejét nem teszi már
egy álmom sem a térdemre
és hogy érteni nincs aki
tudna viráglángnyelvemen
ki vevő lenne lomjaimra
és a sok semmiségemre
Buja
ki mondja hogy nyugodt nem lesz
sem a nappal sem az éjjel
hogy észhez térnem már késő
és feladnom nem ártana
fulladozva forogva csak
a buja szagok örvényével
melyben a zsibbadó torkom
fel hiába kiáltana
Alkonyi
ki mondja hogy a szívemből
érzéseidet kitépem
nem értve a feneketlen
kádba vizet miért hordok
nézve gyermeki ábrázattal
ahogy az alkonyi égen
úgy ragyog fel az emléked
akár csak az arany ormok
Gázlámpák
ki mondja hogy az én társam
nem lehet már csak a magány
hogy nekem már nem szabadna
ilyen dolgokat akarnom
ülve a cigaretta füstben
a kávéházak pamlagán
addig míg a gázlámpáknak
hegyére nem esik az alkony
Dermedt
ki mondja hogy hiába is
szövögetek én már tervet
hogy bele én már senkibe
nem bújok és nem hatolok
hogy a csókom már keserű
és hogy a kéjem már dermedt
hogy a szenvedélyem is csak
füst és kihunyt tűz és homok
Kopott
ki mondja hogy felégettem
magam mögött minden hidat
hogy bennem rég megállt a szív
ami egykor élni vágyott
hogy turkálni sem akarják
már a sok ócska kopott holmimat
hiába is álmodok már
a fákra tömör brokátot
Üveggolyók
ki mondja hogy adjam csak fel
megtiporva és tagadva
az ördöggel cimborálva
nem fizetve csak a kínnal
mint akinek szenvedése
könnyekig senkit nem maratna
fölém hajolva kezében
elveszett üveggolyóimmal
Őszirózsák
ki mondja hogy én már neked
sem kellek neked sem tetszem
hogy felhagyni nem fogok már
a haszontalan gondokkal
engedve hogy minden hűség
minden szépség odavesszen
őszirózsákkal takarva
be magam és vörös lombokkal