Modern amerikai költészet 4.
Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 348
Nerys Williams: Contemporary Poetry 4. rész
értelmező, és áttekintő recenzió
IV. Ecocriticism
A környezet igen régóta van jelen a költészetben, azonban a 20 század különösen fölerősítette a környezet fogalmának többrétűségét.
Az ökológia fogalma kiterjeszthető a gondolkodás és az alkotás ökológiájaként is (Gary Snyder: Riprap). Látni kell, hogy a környezet nem csak kerete az emberi létnek, hanem az ember léte maga is a környezet része. A Gaia teória a teljes bioszférát - tágabban: az egész Földet - szemléli organizmusként Gary Snyder: Little Songs for Gaia című műve húsz szakaszban Kalifornia ökológiáját, a tájak és az ökoszférát írja le (vajon miben más ez, mint Petőfi Alföld-je? - a recenzens).
A hely szociális helyzetként, geográfiai helyként, valamint eszmei, szimbolikus helyként is felfogható. A fizikai hely sokszor az emocionális kapcsolatokat jelenti a költészetben. Geoffry Hill Mercian Hymns című versciklusa a Trent folyó egykor Merciának nevezett környezetéhez kötődik. Ez a mű 30 db különálló, ritmikus prózai szöveg versformára tördelve. Bár a szövegek központjában Offa, a 8. századi angolszász király áll, de több különböző történelemfázis és folyamat, azaz: történelem rétegződik egymásra, ezekben csak a táj közös. A versciklus vezérfonalát tehát a táj adja, azonban ez nem a XIX. századi tájleíró vers: színek leírása, zenei emlékek, angolszász- és latin szövegtöredékek keverednek a tájleírásba.
Hasonló módon Michael de Certeau The Practice of Everyday Life c. versében is a térkép - azaz a felülről látott város a szervező. A költő itt egy leskelődő isten szembeállítva a lenti halandókkal. A voyeur lét egyfajta vágyat ébreszt, hogy a világot rendszerbe foglaljuk szemben a "lenti" emberek labirintusaival, illegális útjaival, amelyek metszései alkotják a világ szövetét.
Robert Hass észak-kalifornia növény- és állatvilágát írja le a Field Guide c. Kötetében. Ez egyetlen, fejezetekre tagolt költemény, amelyben a fejezetcímek észak-kaliforniai mikrotájak nevei. A vers végén azonban megváltozik a tónusa: a névtelen mocsarak sokaságának leírása átmegy a napalm tüzébe megy át, és a vietnami háborút idézi.
A tájakról szólva Edward Casey ki is mondja, hogy a helyek nem annyira a dolgok és környezetük, mint amennyire a hozzájuk kötődő gondolatok és érzések. Nyelvi elemzés, szóetimológiai magyarázat is megjelenik költészetében: "longing we say, because desire is full of endless distances" (a vágyódást (longing) említjük, mert a vágy (desire) tele van a végtelen távolsággal). Másutt a strawberries szó háromszori megismétlése szinte érzéki töltetet ad a szerelem felidézésének.
Anne Szumigalski londoni születésű kanadai költő volt, aki észak-walesben élt öt éves koráig. Verseiben ezek a tájak keverednek a prérivel, ami számára ugyanúgy a szabadság, mint a 150 évvel korábbi Petőfi számára az Alföld volt. Versei időnként váratlanul átsiklanak a realizmusból szürrealizmusba, a világ titkos jeleit próbálják nyelvi kifejezésekké transzformálni. A költőnő harmadik kötete a Jelek tana (1983) már expliciten ezt az átmenetet tanusítja.
Henry Lefebvre (azonos a szociológius-filozófussal) a szociális és belső környezetet képezi le a fizikai környezet terére költészetében. Nála a mentális terek összefolynak a társadalmi és a fizikai térrel. A tér nem "tárolóhely" Lefebvre költészetében, hanem mindig valami szociális folyamat terméke. Lefebvre franciául ír.
Vele egy időben Ian Davidson kritikus a "térbeli fordulatról" ír más költők művei kapcsán. Szerinte a térbeliség iránti felfokozott érdeklődés a globalizáció következménye mind a művészetben, mind a szociális, társadalmi tudományokban. Ehhez az érdeklődéshez kapcsolódik Edwin Morgan, Kathleen Jamie és Paula Mehaan költészete is. Náluk a városi tér jelenik meg a versekben. Morgan petrarchai szonettciklust publikált 1972-ben Glasgow-poems címen. Ebben az urbanizáció, az iparosodás a városi létre gyakorolt hatásaival foglalkozik. Beidéz XX. sz-i szerzőket: Dickenst, Hugot, Dosztojevszkijt, Baudelairet, és futuristákat: Marinettit, Majakovszkijt. A téma szonett formákba foglalása izgalmas feszültséget eredményez. A kötet több különböző hangon szól. Például párbeszédeket tartalmaz skót nyelvjárásban (dialektus). Városi tereit már 1935-ben megjelenítette Glasgow 1960 c. kötetében Hugh MacDiarmid. Erre játszik rá az azonos helyszínekkel Morgan a hetvenes évek Glasgow-verseivel. Van, ahol a Kommunista Kiálványt fricskázza:"Dalmarnock, Maryhill/ Blackhill and Govan better sticks and stains/should brake your banes" E szonettek hátterében a hajóépítők 1972-es sztrájkja áll.
A skót Kathleen Jamie és az ír Paula Meehan a polgári és nemzeti öntudat valamint a térbeliség összefüggéseit vizsgálja verseiben (Six Sycamores ill. Mr and Mrs Scotland are Dead). Jamie versében a szavak úgy jelennek meg, mint a környezetben szétszórt szemét. A történetet a halottak elszórt tárgyaiból kell összeraknia az olvasónak. A címszereplők, Mr és Mrs Scotland egy olyan kor archetípusát képviselik, amikor az emberek még ismerték a közvetlen környezetüket.
Meehan versciklusa egy dublini parkban lévő fák köré szerveződik, ahol 2000-ben egy fal-szobrot avattak hat fa ültetésével egyszerre. A hat szonett hat különböző módon írja le az e térrel való kapcsolatot. Van közöttük publikus dokumentum, van, amelyik suliból elkéső lányokat jelenít meg, a másodikban részeg szeretők vitatkoznak, a harmadikban egy elszegényedett ember sóhajt változásért, a negyedik pedig egy első gyermeke szülésétől félő nőt jelenít meg, stb., de mindegyikben közös a város, a táj, a történelem. A hatodik szonett például azt írja le, ahogyan valaki bevallja, hogyan bújt el első randevúja előtt a fa törzse mögé, míg a lányra várt.
Ezzel párhuzamosan a szonettek hosszú folyamatokat is leírnak: hogyan bomlanak vissza a téglák agyaggá pl. Az ötödik vers a társadalmi térrel foglalkozik: hogyan vált a park az 1916-os Húsvéti Fölkelés központjává.
Iain Sinclair pszichogeográfiája: a költő a városban (The Last London). A pszichogeográfia a környezet hatását vizsgálja az ott élők viselkedésére és érzelmeire különös tekintettel a városi környezetre. Magyarok lévén itt természetesen nem lehet említés nélkül hagyni József Attila pszichogeográfiáját. Sinclair Lud Heart, Sucide Bridge és Downriwer című művei a példák. Ezekben nem csak a városi tér, hanem annak hatása a viselkedésre is tetten érhető. A hence like foxes rendőrei a 80-as évek tv-sorozataiból származnak. Szerepük a fasizmushoz kapcsolja őket a műben. A "legegyszerűbb helyzeteket" szeretik, tesztoszteronjukat a lázadó tömeg nőivel szembeni erőszakkal élik ki.
A jelenkori költészet gyakori toposza az utazás, valamint a helyi és a globális összevetése. Robert Minhinnick költészete gyakran meditál az ökológiával, utazással, háborúkkal kapcsolatos dolgokról. Versei megmutatják, hogy a helyi gondok valójában globális problémák, a bolygó ma már mindenütt veszélyeztetett:'A mi városunk meghalna turisták nélkül. És a turisták megölik városunkat.'
Az 'Isotope. Dreaming' c. versében a nyelvet a tudománnyal kombinálja. Más versei az első iraki háború utáni kutatásról számolnak be, a radioaktív hulladék, a környezet és a tér a szervező erejük: 'Mi mindannyian/üzemanyag-rudak vagyunk/kiégettek és örökké-valók, és az angyalok felező ideje - /ezt nevezi a világ hulladéknak.'
Második iraki útja ősi városokba vitt, Ninivébe, és Babilonba, aztán Csernobilban járt.
'Hallgasd meg ezt,
és képzeld el
a reaktor belsejét,
a lélek lágy mutációját.'
Minhinnick utazása a kapcsolatokról szól, annak jelentéseiről, a globális viszonyokról.
A vers dadogása, az oldalak vizuális megjelenése Charles Olson Manifestumát követi a Projective verse - ről: a lírát különféle beszédekkel, beszédmódokkal, képekkel és információkkal kombinálja.
a The Guardianban 2015-ben 20 költő klímaváltozással kapcsolatos versét gyűjtötte össze Carol Ann Duffy:
Robert Minhinnick: On the Steel Beach
Look at these. Thaw sweat. Smoke on the swale. Swarf off a swollen sea. 2. No. These. World famous footprints at low water. Nine thousand years old, they say, but who’s counting. Not me. Yet maybe I am. 3. A small man. Or woman. Outcast or outlaw, hunter, flintknapper, cook. All of these. Yes, a woman, pregnant once again, and coming home through the red mud. 4. Or maybe she was dancing. Yes, a woman, I guess, who loved to dance and paint her eyes with kohl and ochre and squat to squint at herself in some rock pool and ask “what are you?” 5. At night before she slept she would breathe her harsh hashish and tell her story behind the flames about the brine-bright animals she had scratched into the sand: her wolf, her bear, her rhinoceros. Yes, an armoured rhino like the torrent poured golden and smoking from the blast furnace ladle, a rhino where the glacier will be and coming out of the sun, a rhino she will picture with her goatwillowstick on the last morning she will wake. | Nézd csak! Olvadás-veríték. Füst a veremben. Egy duzzadt tenger fémforgácsai. 2. Nem. Ezeket. Világhírű lábnyomokat a sekély vízben. Kilenc ezer évesek, azt mondják, de ki az, aki számolgatja. Én nem. Mégis csak, talán én. 3. Egy kis ember. Vagy nő. Kitagadott, vagy törvényen kívüli, vadász, tűzkő-pattintó, szakács; ezek mind. Igen, egy nő, újra terhes, a vörös iszapon keresztül jön haza. 4. Vagy talán táncolt. Igen, azt hiszem, egy nő aki szeretett táncolni feketével vagy okkerrel festette szemét, és leguggolt, hogy magára kancsítson valami medence mellett, és megkérdezze: „Mi vagy te?” 5. Éjjel, mielőtt elaludt, beszívta a durva hasist és a lángok mögött elmondta történetét a ragyogó állatokról, amelyeket a homokba rajzolt: a farkasról, a medvéről, a rinocéroszról. Igen egy páncélos rinóról, amely, mint az olvasztókemencéből csordogáló arany, és füstölög, egy rinóról ott, ahol majd gleccser lesz. és a napból jön elő, egy rinóról, amit majd lerajzol kecskeszarv-pálcájával az utolsó reggelen, amelyre ébred. (ford. Fábián József) |
Don Paterson: Nostalgia
I miss when I could drop down on all fours
and flick the ground away from under me.
I miss the wire I ran into the earth.
I miss when I was the bloom on the sea
and we slept forever under the warm clouds
till something twitched with design
and woke the clock. So we arose and went.
Last night when the waters rose again
I rowed out to the beeless glade
and lay down on the grass. My sister
taught me to watch the stars this way
lest I think that heaven was up, or heaven,
lest I forget the stars are also below us
where they sink and sail into the dark like cinders.
Simon Armitage:The last snowman
He drifted south
down an Arctic seaway
on a plinth of ice, jelly tots
weeping lime green tears
around both eyes,
a carrot for a nose
(some reported parsnip),
below which a clay pipe
drooped from a mouth
that was pure stroke-victim.
A red woollen scarf trailed
in the meltwater drool
at his base, and he slumped
to starboard, kinked,
gone at the pelvis.
From the buffet deck
of a passing cruise liner
stag and hen parties shied
Scotch eggs and Pink Ladies
as he rounded the stern.
He sailed on between banks
of camera lenses
and rubberneckers,
past islands vigorous
with sunflower and bog myrtle
into a bloodshot west,
singular and abominable.
Jackie Kay: Extinction
We closed the borders, folks, we nailed it.
No trees, no plants, no immigrants.
No foreign nurses, no Doctors; we smashed it.
We took control of our affairs. No fresh air.
No birds, no bees, no HIV, no Poles, no pollen.
No pandas, no polar bears, no ice, no dice.
No rainforests, no foraging, no France.
No frogs, no golden toads, no Harlequins.
No Greens, no Brussels, no vegetarians, no lesbians.
No carbon curbed emissions, no Co2 questions.
No lions, no tigers, no bears. No BBC picked audience.
No loony lefties, please. No politically correct classes.
No classes. No Guardian readers. No readers.
No emus, no EUs, no Eco warriors, no Euros,
No rhinos, no zebras, no burnt bras, no elephants.
We shut it down! No immigrants, no immigrants.
No sniveling-recycling-global-warming nutters.
Little man, little woman, the world is a dangerous place.
Now, pour me a pint, dear. Get out of my fracking face.
A jamaikai Laura Goodison "Run Greyhound" c. verse a Travelling Mercies c. kötetből rím nélküli sorpárokkal megírva foyamatos mozgás-képzetet kelt, mintha busszal (Greyhound) utaznánk. Az utazás közben rémülten tudatosítja a lírai én, hogy egy börtönből frissen szabadult ember ül mellette, majd tudatosítja a busz utasainak vegyes voltát: egy country-énekes, egy rockzenész, két hallgatag fekete, és egy amerikai indián (native). A versben ezek az alakok lassan történelmi alakokká lényegülnek át.
Az ecopoetry az utazást, a változást, a hely és a környezet költészetbe való foglalását, csakúgy, mint a társadalmi és természeti változásokat foglalja költészetbe. Egyes költemények a környezettudományok kifejezéseit használják, és szinte komplex rendszereket imitálnak.
John Kinsella ausztrál költő radikális- neo- vagy post-pastorálokat ír. Versei a rettenet szépségeit ábrázolják: A Drowing in wheat a gabonasiló tölcsérébe süllyedő gyerekről szól.
Drowning in Wheat
By John Kinsella
They’d been warned
on every farm
that playing
in the silos
would lead to death.
You sink in wheat.
Slowly. And the more
you struggle the worse it gets.
‘You’ll see a rat sail past
your face, nimble on its turf,
and then you’ll disappear.’
In there, hard work
has no reward.
So it became a kind of test
to see how far they could sink
without needing a rope
to help them out.
But in the midst of play
rituals miss a beat—like both
leaping in to resolve
an argument
as to who’d go first
and forgetting
to attach the rope.
Up to the waist
and afraid to move.
That even a call for help
would see the wheat
trickle down.
The painful consolidation
of time. The grains
in the hourglass
grotesquely swollen.
And that acrid
chemical smell
of treated wheat
coaxing them into
a near-dead sleep.
A The Ocean Forest c. Versében a 2004-es indiai óceáni cunami a téma, de foglalkozik az ember hatásával a tengerre, annak ökorendszerére, a lemeztektonikával, mint a cunamik okával, a klímaváltozással. A tudományos megközelítést a rituális, mítikus történetekre alkalmazza a versben.
Julianna Spahr szerint a költészet a gondolat és vizsgálódás közege. A vers a szavak körül forog, azokat szakítja ki köznapi értelmükből, újra rendezi őket. Több, mint egyféle nyelvet használ, ismétlésekkel sulykol, kikezdi a köznapi nyelvet, és a tipográfiát. Gyakran kisérletez, gyakran esetleges és átmeneti. Élvezetes szerkezeteket alkalmaz, ezekkel az eszközökkel csábít gondolkodásra. Az ez a kapcsolat mindenki tüdejével c. kötet 2005. két hosszúverset tartalmaz. Hosszú, prózaszerű sorokból állnak, egy-egy szeretett személyhez szólnak. Az egyik naplószerű bejegyzések köré szerveződik, és a lírai én és a világ történései, valamint azok közötti kapcsolatokat vizsgálja topologikusan. A tragédiákat, merényleteket, háborúkat a természeti környezetbe ágyazva jeleníti meg. Bemutatja pl., hogyan változtatja meg Hawaiin a természetet az a tény, hogy katonai támaszpont van rajta.
Az ökopoetry a körnnyezetről beszél: lokális terek, kultúrák jelennek meg benne, az egyén és a városi tér kapcsolatát vizsgálja a környezet pszichológiai értelmezésén át. Az utazások további önazonosítási lehetőséget, és a társadalom és környezet megismerésének lehetőségét kínálják. Az utóbbi időben a gazdaság és a globális nyomásoknak a környzetre kifejtett hatását is vizsgálja. Gyakran jövőbeli tájakat jelenít meg, apokaliptikus ábrázolásban.