Az összeset akarom!
Írta: Toldi Zsuzsa
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 707
Az összeset akarom!
A kilincset úgy nyomta le, hogy kész volt mindenre. Ugyan kicsit lehűlt a levegő, már napok óta köhögött, de ez most egyáltalán nem volt érdekes.
- Parancsol? – nézett rá az eladó tettetett nyájassággal, valójában alig várta, hogy kezdődjön az ebédszünet.
A nő meg akarta kérdezni, ugyan ismeri-e Kálmánt, a színészt, de inkább nyelt egyet. Időben lehetetlen, hiszen ez az eladó még csitri. Mit tud ez erről. Kálmán szinte a vevőkre terítette az eladó ruhadarabokat, észre sem vette az ember, már a pénztárcájában kotorászott a pénztárnál. Kálmán különben mindig kedves volt, és senki nem tudta, mikor ebédel. Eladta már az egész centrum áruházat, aztán eltűnt maga is.
- Parancsol? Miben segíthetek? – hangzott ismét, s a most érkezett kuncsaft már erősen elemében volt.
- Igen! Tudja, az összeset akarom!
- Mármint miből?
- Mindenből. Nem egyet, nem kettőt. Mind! A fogason lógó ruhákat mind! A sárgát, a zöldet. A zöld minden árnyalatát! Jó, a pirosból elég lesz kevesebb. De a feketét… maga el sem tudja képzelni, mennyire imádom a feketét. Mondjuk, gyászolok is eleget, mondhatni egyfolytában, de a kedvenc színem is. Sötét, mint én. A szürke pedig elegánsabb a fehérnél. Tudta? Turbékol a fán egy kedves vadgalamb, Kirának hívják. Ő is szürke. Az ablakomból látom. Most éppen szerelmes. Mindegy. A kék és a fehér talán a legelegánsabb összeállítás. Na, meg imádom az árnyalatokat. Egyszer a zöld árnyalatait vettem fel magamra, egy hülye kolléganőm azt találta kérdezni, hogy kizöldültél? Eszterkém! Mondtam, hogy ki. Kivételesen. A barnát annyira nem bírom, de jöhet az is. Nem hallotta? Mit áll itt? Az összeset akarom! Most!
Az eladó meg sem szólalt. Figyelt. Hallgatott. Várta a végkifejletet, megtapogatta a zsebét, biztos nála van-e a telefon. Szomorúan gondolt elpárolgó ebédjére.
-
Miért akarja az összeset? – vágott bele bátran.
-
Hogy miért? – sikította Eszter. – Azért, hogy legyen. Tudjak válogatni akkor is, amikor már nem tudok elmenni a boltba. Végignéztem. Az egyik édes úgy hozatta velem az otthonkát, teljesen mindegy volt minden, csak a méret volt a fontos. Később már csak hálóinget hordott. A másik édesnek pont egy vásárlás alkalmával ment el az elméje. Messzire, mert vissza sosem jött. Nem tudta, ki vagyok. Én, akit a legjobban imádott. Persze azt sem tudta, hol járunk. Másképp már sosem lett. Piszkos kötényben lődörgött, bambán nézett rám, kiesett a világból. Velem ez nem fog megtörténni. Nem hallja? Kezdjen már pakolni! Az összeset akarom!
-
Hogy fogja elvinni?
-
Taxit fogadok. Egyébként mi köze ahhoz magának? Én most már különben is mindenhová taxival járok. Nem vagyok veszélyben, nem lő fejbe valaki. Senki nem zavar az ostoba kérdéseivel. Tudja, ezért van az, hogy a híres emberek taxival járnak. Sofőrjük van.
-
- Maga híres? – döbbent meg az eladó.
Eszter nem válaszolt. Válasz helyett feldöntötte az összes fogast, amin csak ruha lógott.
-
Látja ezt? – mutatott a sok rongyra. – Mintha nem értené, amit mondok. Az összeset akarom! Most!
-
- Na, jó, rendben – taktikázott a másik. – És miből fogja kifizetni? Pénze van?
Eszter úgy röhögött, hogy közben fulladozott.
-
Képzelje! Van! De magát az se zavarja, ha a kártyám nem találom. Én már mindent megengedhetek magamnak. Olyan rövid az életem, hogy itt aztán nincs dilemma. Jöhet minden. És jöjjön is, mert azt akarom. Gondolkodni felesleges, tétovázás minek, habozni nem itt kell. Rászolgáltam. Ilyenkor már nem méricskélünk. Minden az asztalon van. Ezek után jár ebbe a maradék kevésbe, ide, nekem. A pénzzel meg különben sem foglalkozom. Majd a titkárom. Utoljára mondom! Jól vésse a fejébe, hogy az összeset akarom.
Most fékezett le egy fekete autó. A férfi megfogta Eszter kezét, tuszkolta kifele az ajtón.
-
Kálmán? – üdvözölte Eszter az érkezőt. – Maga szerint melyiket vegyem fel az előadásomra? – s mutató ujjával rábökött a földön heverő ruhákra.
Kedvesen mosolygott, míg Kálmán kényszeredetten húzta el a száját.
-
Siessünk, művésznő, mert még kikapunk – szólt dorgálóan.
-
Tudod, mi történt? – fordult vissza Eszter váratlanul a megkönnyebbült eladóhoz. – Valaki nem fizette ki a villanyszámlát. Talán épp az egyik édes volt. Azóta nincs otthonom.
Majd vizenyős tekintettel nézett Kálmánra, talán Kálmán volt.
-
Az injekciót! Mind! Az összeset akarom! Most!
Az eladó elgondolkozva nézett a távolodó taxi után. Először meggyőződött, kifizette-e a villanyszámlát, az a biztos. Majd elindult végre ebédelni. A leveses kondér alján már alig lötyögött valami.
-
Az összeset akarom! – szólt szokatlanul erőteljes hangon az ételosztóra.
Érezte, hogy vére pezseg, az élet él, hisz annyi minden lehet még. Ezek szerint a legvégén is.
Több kérdés nincs. Kerek ma a Hold…