Annotációk
Írta: Fábián József
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 309
Annotációk
2010. március 30.
Anti-Catullus
Nem gyűlöllek még, de szállnak az évek,
s reggeleink szótalanul telnek el immár.
Kössünk fegyverszünetet
Kössünk fegyverszünetet kedvesem,
kevés időre csak: míg meghalok.
Ha e harc tovább dúl közöttünk,
abba biztosan belepusztulok.
Míg csodára
Míg csodára várok, elmúlnak az évek,
s nem is lehetne más fontosabb:
szeretve lenni és szeretni. Téged.
És nem kötni apró, szennyes alkukat.
Karóval jöttem
Karóval jöttem, s nem virággal:
nem hittem, ez működni fog.
Gyáva voltam talán és hitetlen:
ördögök várnak vagy az angyalok?
Ha az Úr…
Ha az Úr minket nem egymásnak teremtett,
s mégis megástam akkor azt a vermet,
magamat okolhatom.
S azt, hogy ha még mindig élek,
s ha még nem veszett ki belőlem a lélek:
Neked köszönhetem.
Az emberélet…
Az emberélet kétharmada táján
sötétlő vadonba vezetett utam.
Beesteledvén ellobbant a fáklyám,
s hiába szóltam: most segíts, Uram!
Játszottak vélem pisla, tünde fények,
az ég hallgatott: magam voltam én;
merre tovább, mely ösvényre térjek?
Melyiknek végén virrad fel remény?
Mindez már nem újság, eszméltem fel végre:
Nagy Durante volt, ki már előttem járt.
A Kapunak száját kerülni remélve
az égen kerestem vezérlő sugárt.
Az égboltot sötét felleg borította,
csillag fénye azon által nem hatolt,
elhagyott utamra visszanézve, újra,
a messzeségben fénylő ablak ragyogott.
Sokáig töprengve, tétovázva néztem,
döntésemre gyáván, félve a jövőt,
serpenyőkbe vetve mi elmúlt, s lehetne,
s lesz is még valóban, s a feledhetőt.
A történetnek itt még, persze, nincsen vége:
ösvény, vadon, kereszt?, s út előttem áll.
Bármerre indulok, bármely útra térve –
nem mindegy, bár, miként – az út vége: halál.
Első ajánlás: Elmúlt, s lehetne... feledhető?
(S. J. - nak, a la Presser)
Hittem: a szívedet adtad nekem.
És Te cserébe kaptál egy medvét.
Aztán nem írtál semmit egy életen át:
Akkor, mi jó barátok voltunk?
Második ajánlás: Fénylő ablak ragyogott.
(F.B.K -nak, a la Villon/Faludy)
Kiontott könnyem harmatával
irgalmazz nékem, szép szerelmem!
Azon a tavaszon
Kizöldültek már a fák,
– mint azon a tavaszon –,
nyílik sok színes virág,
– mint azon a tavaszon.
Nekem megint szürke a világ,
mint azon a tavaszon,
május után.
Nem hiszem el
Egyszerűen nem hiszem el,
ilyen nem történhet velem:
Ötven is rég elmúltam már,
s rám tört újra a szerelem.
Öreg vagyok, csúnya vagyok,
házas ember, sok gyerekkel,
rémült vagyok: sírva fakadok,
de az érzés nem ereszt el.
Sosem bocsátom meg Neked
(S.J.-nak, a ...-dik érettségi találkozójára)
Ha akkor nem szerettél,
vagy közben másra leltél,
légy boldogabb, mint én:
Isten Veled!
Sosem bocsátom meg Neked:
nem mondtad, hogy nem szerettél,
vagy közben másra leltél,
s hallgatásod tönkre tett.
Mint elcsatangolt...
Mint elcsatangolt gyermek a szülői házhoz,
Térek meg Hozzád, hosszú út után.
Fejem lehajtva, szégyenpír az arcom,
Így kérek tőled bocsánatot, sután:
Bocsánat
("..légy férfi: a fű kinő utánad"?)
Bocsánat, hogy megszerettél,
és életemnek része lettél.
bocsánat, hogy másra vártál,
egy jobb helyett csak rám találtál.
Bocsánat, hogy nem értettem,
életednek része lettem.
Bocsánat, hogy másra vártam,
amikor már Rád találtam.
Bocsánat, hogy magad voltál,
akkor, mikor rám gondoltál.
Bocsánat, hogy nem élhettünk
szebben.
Bocsánat.
Talán
Talán, ha megbocsátanám magamnak
a sok időt, mit Nélküled töltöttem el,
megbocsátanál Te is nekem.
S talán, ha megbocsátanál nekem a bánatért,
mit én okoztam éveken keresztül,
lehetne még közös Veled az életem.
Talán, hogyha Kálvin…
Talán, hogyha Kálvin híveként nevelnek,
lehetnék én szikár, kemény, vén legény,
utam kikövezve, egyenesen vinne,
és nem lenne árnyék életem egén.
Talán, hogyha Róma híveként nevelnek,
lelkem bocsánatban nyugalmat talál,
s nem meredne rám ily, zord, üres szemekkel
az út végén álló Semmi: a halál.
Néhány éve...
(Bocs, Frenreisz)
Néhány éve, több is talán,
hogy nap, nap után,
este fél tíz után,
Bezárom a szobám.
Tévét nézek, olvasok,
vagy zenét hallgatok,
neten társalkodom,
közben Rólad álmodom.
Kedvesem, így szólhatnék én most Hozzád:
jöjj velem, hagyjuk el most azt, ami fájt,
elmegyünk oda, ahol senki más nem jár,
jöjj velem, megint legyünk két jó barát!
Mesélek majd, milyen volt az,
mikor nem voltál,
másik szobában aludtál,
lehet, hogy rám vártál.
Meséld el, hogy beléd esett egy
szőke hajú srác,
s ez a szőke hajú srác
meg is őszült immár.
Kedvesem, így szólok majd én Tehozzád:
jöjj velem, hagyjuk el most azt, ami fájt,
jöjj velem, mutass megint sok, sok csodát,
jöjj velem, s legyünk végre megint egy pár!
Post Scriptum
Kedvesem,
Ha nem segítesz énnekem,
és nem változtatunk ezen,
végképp megfagy köztünk a szerelem,
s nem oldoz el a léttől minket semmi már,
csak a halál.
A párbaj
Hozzád én verset nem írhatok:
a szerelem párbaj férfi és nő között,
hol versbe a vesztes öltözött,
s én még párbajképes sem vagyok.
Kedvesem!
Odatettem az orrod elé az oldal linkjét:
kattints rá; fontos elolvasnod,
közös életünk függhet rajta.
Fütyültél rá (de jobb ide más szó):
nem érdekes ez; papírkosárba vele.
Így múlt el a világomból is a szépség,
s mennyek után ismét a poklokat járja a lelkem.