Anne Carson: A Vörös önéletrajza

Írta: Fábián József


Közzétéve 2 hete

Megtekintések száma: 66



Anne Carson: A Vörös önéletrajza
(részlet)

  Anne Carson

I. Az igazságszolgáltatás

Geryon egészen korán megismerte bátyjától az igazságszolgáltatást.
Együtt szoktak iskolába menni. Geryon bátyja nagyobb és idősebb volt,
ő ment elöl,
olykor futásra váltott, máskor térdre borult, hogy fölvegyen egy követ.
A kövek boldoggá tették bátyámat,
bár Geryon és ő is tanulmányozták a köveket, ő hátul, egyedül baktatva.
Olyan sokféle különböző kő,
a józan és a furcsa egymás mellett fekve a vörös porban.
Megállni és elképzelni mindegyikük életét!
Most éppen a levegőn át szálltak egy boldog emberi kézből, miféle végzet.
Geryon továbbment.
Megérkezett az iskolaudvarra. Erősen ügyelt lábára és lépteire.
Gyerekek szivárogtak körülötte,
és a fű elviselhetetlenül vörös támadása, és mindenütt
a fű szaga húzta őt maga felé,
mint az erős tenger. Szinte érezte, ahogyan szemei kibújnak koponyájából
vékony kocsányukon lógva.
El kellett jutnia az ajtóhoz. Nem veszíthette el bátyja nyomát.
Ez két dolog volt.
Az iskola hosszú téglaépület volt észak-déli tengellyel. Dél: a főkapu,
amelyen át minden fiúnak és lánynak kellett belépnie.
Északon az óvoda nagy, kerek ablakai a hátsó erdőre néztek,
és magasra nőtt áfonyabokrok vették körül.
A főkapu és az óvoda között futott a folyosó. Geryon számára
százezer mérföld hosszú,
dübörgő alagút belső, neon égbolttal, amelyet óriások csaptak föl.
Kéz a kézben az első iskolai napon
Geryon anyjával keresztezte ezt az idegen terepet. Aztán a bátyja
hajtotta végre ezt a feladatot naponta.
De ahogyan szeptember októberbe ment át, Geryon bátyja idegeskedni kezdett.
Geryon mindig is hülye volt,
de mostanság a nézése miatt mindenki kényelmetlenül érezte magát.
Csak még egyszer vigyél át, ezúttal megtanulom,
mondta Geryon. A szemek rettentő lyukak. Hülye, mondta Geryon bátyja,
és otthagyta.
Geryon, semmi kétség, hülye volt, ez igaz. De, amikor megtörténik az igazságszolgáltatás, vége a
világnak.
Ott állt kicsi, vörös árnyékán, és azon gondolkodott, most mi legyen.
A főkapu emelkedett előtte. Talán,
keményen figyelve, Geryon átjuthatott az eszében lángoló tűzön át oda,
ahol a térképnek kell lennie.
Az iskola folyosójának térképe helyén azonban csak mélyen izzó üresség volt.
Geryon dühe totális lett.
A semmi lángra kapott, és mindent kiégetett. Geryon futásnak eredt.
Ezután Geryon egyedül járt iskolába.
Meg sem közelítette a főkaput. Az igazság tiszta. Útját megtehette
a hosszú téglafal mentén is,
a hetedik évfolyam, a negyedik, a második és a fiúk ablakait elhagyva
az iskola északi végéig,
hogy az óvodát övező bokrokon kívül találja magát. Ott állhatott mozdulatlanul,

amíg bent valaki észre nem vette és ki nem jött érte, hogy mutassa az utat.
Nem gesztikulált.
Nem kopogott az üvegen. Várt. Aprón, vörösen, egyenesen állt és várt
egyik kezével vadonatúj táskáját,
a másikkal pedig zsebében lévő szerencsepénzét szorongatva,
amíg a tél első hópelyhei
szempillájára nem szálltak, és be nem borították körülötte az ágakat csenddel fedve el a világ
minden nyomát.

I. JUSTICE

Geryon learned about justice from his brother quite early.
They used to go to school together. Geryon’s brother was bigger and older,
he walked in front
sometimes broke into a run or dropped on one knee to pick up a stone.
Stones make my brother happy,
thought Geryon and he studied stones as he trotted along behind.
So many different kinds of stones,
the sober and the uncanny, lying side by side in the red dirt.
To stop and imagine the life of each one!
Now they were sailing through the air from a happy human arm,
what a fate. Geryon hurried on.
Arrived at the schoolyard. He was focusing hard on his feet and his steps.
Children poured around him
and the intolerable red assault of grass and the smell of grass everywhere
was pulling him towards it
like a strong sea. He could feel his eyes leaning out of his skull
on their little connectors.
He had to make it to the door. He had to not lose track of his brother.
These two things.
School was a long brick building on a north–south axis. South: Main Door
through which all boys and girls must enter.
North: Kindergarten, its large round windows gazing onto the backwoods
and surrounded by a hedge of highbush cranberry.
Between Main Door and Kindergarten ran a corridor. To Geryon it was
a hundred thousand miles
of thunder tunnels and indoor neon sky slammed open by giants.
Hand in hand on the first day of school
Geryon crossed this alien terrain with his mother. Then his brother
performed the task day after day.
But as September moved into October an unrest was growing in Geryon’s brother.
Geryon had always been stupid
but nowadays the look in his eyes made a person feel strange.
Just take me once more I’ll get it this time,
Geryon would say. The eyes terrible holes. Stupid, said Geryon’s brother
and left him.
Geryon had no doubt stupid was correct. But when justice is done
the world drops away.
He stood on his small red shadow and thought what to do next.
Main Door rose before him. Perhaps—
peering hard Geryon made his way through the fires in his mind to where
the map should be.
In place of a map of the school corridor lay a deep glowing blank.
Geryon’s anger was total.
The blank caught fire and burned to baseline. Geryon ran.
After that Geryon went to school alone.
He did not approach Main Door at all. Justice is pure. He would make his way

around the long brick sidewall,
past the windows of Seventh Grade, Fourth Grade, Second Grade and Boys’
to the north end of the school
and position himself in the bushes outside Kindergarten. There he would stand
motionless
until someone inside noticed and came out to show him the way.
He did not gesticulate.
He did not knock on the glass. He waited. Small, red, and upright he waited,
gripping his new bookbag tight
in one hand and touching a lucky penny inside his coat pocket with the other,
while the first snows of winter
floated down on his eyelashes and covered the branches around him and silenced
all trace of the world.

Fordítás: 2024. március 14. első közlés